Várakozás
. Átrepülünk életünk felett. Nem véd már a
szárnyaló szerelem. Elfogy a levegő is köröttünk, a csönd magányosan árnyakat
rajzol.
Fájdalom arcodon,
végtelen utakon vezet a sorsod. Lebegsz, majd hirtelen zuhansz, de újra
felállsz és lépsz tovább. Pillantásod mélye szememben ég, világomat felgyújtva
árnyékod követ, - olykor felhőket sodor föléd a vihar. Csodák ölelnek, utazol
közöttük – álmodozva. Megszerettelek. Mikor az utunk kereszteződött, te
választottál magadnak. Aznap láttam meg a reményt. A szívedbe láttam, minden
ágad külön virágzott nekem, csakis nekem. Jövőm voltál. Lombosodtak az érzések
bennünk, majd összekapaszkodtunk. Beléd bújtam, belém bújtál. Azóta is te
kellenél, te hiányzol, de a sors elsodort: belehulltál a végtelenbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése