2017. október 13., péntek

Érzések ...



Érzések...

Sápadozó, ezüstös holdfény.
Fodrozódó, tűnő álmok
Őszi aranyló gondolatok
Lopakodó, halk neszek
Ablakon kukucskáló csillagok
*
Ülök kint az ébredő kertben,
A Nap fele fordítom szemem,
Csodálattal figyelem,
Hisz újra elvarázsolja szívem,
S melengeti lelkem
Áldott napsugárban – októberben.

A szeretet mindent legyőz ...



 A szeretet mindent legyőz ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember sokszor hirdeti,
de mégis hitetlen abban,
hogy legyőzne mindent a szeretet…
és talán a világ nem is azt mutatja,
nincsen arra utaló jel,
arról a krónikák sem szólnak,
hogy győztes csatát vívna
a szeretet sorban,
hogy falakat döntene le,
hogy nagy diadallal vonulna be
a győzőket megillető helyre,
nem rövidíti le a távolságot,
a kilométer annyi marad pont...
de azért talán mégis győztes ő,
ha nem is nem kifelé,
belül aratja a hatalmas diadalt,
harcol az igazi szeretet,
vagy már láttára is kimúlnak
az emberbe költözött démonok,
az ellenséges katonák
a fegyverüket rakják le sorra,
az irigység lesz ártalmatlan,
az önzés, a hatalomnak a vágya,
a mindent megszerezni vágyás is a múlté…
ha nem így lenne,
a szeretetet ők ölnék meg,
de ezek már sehol sincsenek,
amikor a szeretet még virágzik,
éli a leggyönyörűbb napjait,
örökké talán,
vagy csak itt, ezen a földön.

2011. szeptember 29.

A szívem vonatán



A szívem vonatán




Hogy merre járok és merre jártam?
Járom sorsom útját - újra átélek sok-sok
megélt percet, - pillanatot, - simogatást,-
az elzárt érzéseket…. . És reménykedem és
vágyakozom.. A megfoghatatlan pillanatokat
szeretném újra megfogni .. Ha becsukom a
szemem, az álmodozással újra szárnyalni,
a néma csendben újra mindent átélni,
elfelejteni minden gondot, fájdalmat.
s addig, amíg lehet, a mának élni
szeretni és szeretve lenni.
Hogy merre jártam?
A nagyvilágban
 – a szívem
vonatán.

A gyermek míg kicsi ...



A gyermek míg kicsi ...

Tudod arra gondoltam,
a gyermek, míg kicsi, könnyen tanul,
szinte szív mindent magába,
amit maga körül tapasztal,
talán még azt is megtanulja,
mivé váljon,
milyen ember legyen belőle...
ha átlátszó lenne,
ha a lényeget a külső nem takarná,
kiderülne, mit tanult az idők során,
amikor a koldusnak nyújt alamizsnát...
az az egyszerű mozdulat
sok minden jelenthet,
lehet egy gesztus, megnyugtatása
a jogosan háborgó léleknek,
lehet a közönség felé magamutogatás,
de lehet az elesett iránt érzett szánalom,
a jóság megnyilvánulása…
de talán olyan is van,
hogy annyi a szeretet valakiben,
hogy magához ölelni vágyik
az egész nagy világot,
mivel kicsinyke, nem teheti,
s hogy megkönnyebbüljön,
azért a szeretetéből
ad egy szeletet a koldusnak.

2011. szeptember 28.

Lángszikrák gyúlnak



Lángszikrák gyúlnak

Szívem köré szeretetszálakat fon az idő
Lángszikrák gyúlnak vágyóan
Titkokat, kincseket őriz ez érzelem
fel-fellobbanó mély érzésekkel
Magaddal vitted álmaimat
beleoltottad minden pillanatomba
ez a mi lelkünk varázsos összefonódása

A szeretet különleges képesség



A szeretet különleges képesség 

Tudod arra gondoltam,
hogy az embernek a szeretet
az különleges,
semmihez sem hasonlítható képessége,
s ha engedné áramlani szabadon,
talán rendben lenne minden a világon…
de mert megteremtette magának
az embereket elválasztó,
valójában nem is létező
lentet, és a nem létező fentet,
ami közé a semmiből falakat épített,
megakadályozta ezzel,
a szeretet szabad áramlását…
fölfelé, a falakon keresztül
a szeretet nem tud
akadálytalanul áramlani,
a fent az olyan magasan van,
hogy onnan lefelé nem látni…
és ez a fent
lehet a tudás gazdagsága,
ami hatalom,
oda, a szeretetével
a koldus hiába is zörget...
a pénzé a másik hatalom,
de sok minden más lehet,
ami útonállóként
áll az emberek közé…
de ezek a szeretet kincseihez
semmiképp sem felérő gazdagságok,
mégis elválasztják
az embert az embertől…
az ember lentet és fentet eszkábál,
közé épít elválasztó falakat,
akadályozva ezzel
a természetes életformát,
a szeretet szabad áramlását.

2011. szeptember 26.

Belülről fakad ...



Belülről fakad …

... Az érzések: Szeretni mindenünkkel, az álmainkkal - és a magunk csendességében, kitartóan ... Te tudod, milyen az, amikor magad csendességében a fél éjszakát végigsírod?, - mikor a sírással ringatod magad álomba? - Mert fáj minden ki nem mondott szó . - Mikor a világba kiáltanád, hogy mennyire szereted őt, de meg sem mersz szólalni - csak visszafelé nyeled a könnyeidet, hogy el ne riaszd ŐT ezzel is  - Attól is boldog vagy - és megállítanád az időt - a pillanatot, hogy mellette lehetsz és magához ölel - és hogy a gyönyörű szemeit látod  könnyfátyolodon keresztül - Talán szeret is téged és mégis annyira fáj - Várod a szavakat, de csak a nagy kérdőjelek vannak a szívedben :( És az övében???
Minden gondolatom, és szavam Neked szól – Szerelmem! Hiányzol! A múló idő feszít, fáj. Az emlékeim, minden érzésem, minden fájdalmam belülről fakad - és csak érted. Ez a fájdalom sokszor olyan elviselhetetlen.

„Félek, amikor elmégy
Az éjjel fekete tengerén át
Szürke házfalak közt lépkedsz,
Ködfalakon át
Félek, amikor kezed
Elhagyja kezem,
S kihűlni látszó ujjaim
Érintésedért esedeznek”

A tárgyak mesélnek ...



A tárgyak mesélnek ...

Tudod arra gondoltam,
az ember, míg fiatal,
nagyon tudja szeretni a tárgyakat,
kötődik hozzájuk talán túlzottan,
majdnem úgy, mint a saját
észrevétlen is vénülő tükörképéhez,
s mert a romlás feltűnés nélkül zajlik,
hogy az ajándékba kapott jó örök,
azt hiszi,
nélküle az életet el se tudja képzelni …
de ahogy az idő múlik,
avulnak a tárgyak,
sok nélkülözhetetlennek hitt dolog
hagyja az embert magára,
minek hiányát ifjan elképzelni se tudja…
ha a tükörkép már teljesen mást mutat,
ha eltűnik a simaság,
ha a képnek
a legfőbb mondanivalója a ránc,
akkor is élet az élet,
ha nem is olyan örömteli
a tükörbe belepillantani
már nem is vidám…
mintha a kopás,
a tárgyaktól való elszakadás
segítene az úton menni előre,
ragaszkodni annyira már nincs mihez,
ha már kiürült,
ha már nem találja se a tárgyakban,
se a tükörben az örömét,
ha belepillantani is keserűség…
de talán az életkedvet visszaadja mégis,
egy-egy kedves,
sokszor semmire se használható
mihaszna tárgy,
amelyik némasága ellenére
a szeretetről mesél,
még a tükörkép is kedves lehet talán,
ha valaki van,
kinek a szeretet adja a nézőpontját,
akinek a ráncok nem csúnyák,
akinek ők a nagy mesemondók.

2011. szeptember 23.

Simogató érzések



Simogató érzések

Napfény ragyogta nappalok
Árny ölelte csendes estelek
Csillagjárta éjszakai utak
Álomittas, simogató érzések
Létté váló, összefonódó szeretet

A szeretet irányítja az életet



A szeretet irányítja az életet 

Tudod arra gondoltam,
ha nem kötött üzletet soha,
akkor is az ember akaratán,
a tudatán kívül is üzletel…
a csecsemő a simogatásért,
a kedves szóért adja a mosolyt,
és ahogyan növekszik,
ha nem is ad rá kezet,
köt egyre több üzletet…
vannak üzletemberek,
akik olyanok, hogy mindent
a gyors haszon reményébe tesznek,
nem előrelátóak,
nem visszaforgatnak,
elpocsékolnak gyorsan,
és van másféle
csapnivalóan rossz üzletember,
aki ugyan a nagy hasznot
 szeretné magának mindennél jobban,
de akit ügyetlensége miatt
(érzéke nincsen hozzá)
mindenki kihasznál,
minden üzletből rosszul jön ki…
és van olyan, aki jól gazdálkodik,
aki minden vagyonát befekteti,
nem akar belőle gyorsan meggazdagodni,
az életét lépésről lépésre építi,
a kapcsolataiban előrelátón
ad is, kap is, jut is, marad is...
az olyan ember, aki jól gazdálkodik,
elégedett lehet a sorsával,
nem kell félnie a nagy zuhanástól,
ha az övé a csillagos ég nem is lesz …
de van, hogy a mérleg fel is billenne,
mert az embert már legkevésbé érdekli az,
hogy kapjon, sokkal inkább teszi boldoggá,
 ha adni van módjában,
(az keseríti, ha nem teheti)
de akkor már nem az üzlet,
nem a mindenképpen hasznot húzni,
hanem a szeretet irányítja az életet.

2011. szeptember 22.

Szívemben érzések milliói



Szívemben érzések milliói

SZERELMEM!
Szívemben érzések milliói kavarognak,
fejemben „mappák” – „levelek” sora.
Olvasok! Olvasom az életemet, olvasom
a szerelmemet, az el nem mondható, de mindig Neked szóló érzéseimet.
A fájdalmamat, a hiányodat… - Igen, a hiányodat! –
Összehasonlítok: előttem „levél” halmok… 
 Az egyikben „ egy év,, - a másikban kicsivel több …
És mégis, - milyen egyforma, - szinte ugyanaz …
Érzések, - fájdalmak, - ki nem mondott, de mindig leírt szavak, - gondolatok…
Az életem – az Irántad érzett szerelmem… És a már régen tudott bizonyosság ...
*
„Ha szeretsz engem Kedvesem, akkor ne mondd azt, hogy reménytelen ez a szerelem.
Míg a gondolataim Rád találnak, míg a képzeleted a képzeletemmel ölelkezik,
míg keresed a hozzám vezető pillanatot, míg a hangod a hangomba simul,
addig ne mondd, hogy reménytelen ez a szerelem.
Ha már nem tudsz rólam, csak hiszem, hogy engem szeretsz,
ha ábrándjaimban Téged ölellek, de a Te vágyaid mást akarnak.
Ha azt mondod, nem szerelem az ilyen, nem kérsz a semmiből,
akkor mondhatod, hogy reménytelen.
Akkor - akkor is az lenne, ha szorítanám a kezedet, ha megfulladnák az ölelésedben,
 ha közös lenne a tető a fejünk fölött: akkor is” …
*
Elmosódott körvonalak, - csak lecsukott szempillák mögött
 „látható szemek”, nem mozduló, mégis érezhető, -
simogató kezek, - … és a szívemben örökké tartó szerelem
Irántad …
 Szeretném a még hátralevő életemet „végigtáncolni” Veled – bénán ,
- belül mélyen a szívemmel, - a lelkemmel

A szeretet virágát nevelve



 A szeretet virágát nevelve ...

Tudod arra gondoltam,
hogy talán az élet nevű kertben
kezdetben,
az élet elején
csupa mezei virág van,
nem ültette senki,
(esetleg az Isten)
az arra járót a hozomány
mégis készteti mosolyra…
ezt a kertet tovább formálja
az ember az idők során,
ebből a kertből
lehet a pokol üstje,
lehet a mennyország paradicsoma...
a várakozók tisztítótüze is lehet,
attól függően,
hogy az évek során
az ember milyen virágot,
milyen növényt ültet bele,
mit engedett elszaporodni…
biztosan eljut a pokolba az út során,
aki dédelgeti a gyűlölet gyomját,
őt a gyűlölet
sohasem hamvadó tüze égeti…
aki nem ültet semmit,
aki a kapott lehetőséggel
nem gazdálkodik jól,
de nincsen benne gyűlölet egy szál se,
de a szeretet virága se virít benne,
az ö fájdalma a tisztítótűz lesz,
a mennyországra lehetősége van
már itt a földön,
de csak akkor,
ha a kertjébe elülteti, önmagában
a szeretet boldogságos virágát felneveli.

2011. szeptember 20.

Kimondhatatlan érzések



Kimondhatatlan érzések

Dallamok szállnak a térben
Érintik finoman érzéseinket
Melódiákat sugall a lélek
A végtelenen át tovaszáll
Hangok zendülnek a csillagokban
Az érzés olykor kimondhatatlan
Letűnt pillanatok, elmúlt remények,
Zene és szerelmes szenvedélyek

Érzéseinket kimutatva ...



Érzéseinket kimutatva ... 

Tudod arra gondoltam,
hogy sokszor mondják,
várják egymástól az emberek,
(mindenki a másiktól)
hogy legyenek önmaguk,
hogy kifelé az érzéseiket mutassák,
de talán nem is gondolják komolyan,
hiszen a majdnem lehetetlent kérik
ebben a túlfinomított világban,
ahol a kenyér hófehér,
ahol a műeper illata
illatosabb az eredetinél,
ahol a szavak is jól szabottak,
ahol az örökké mosolygó arc,
a vakító fogsor elengedhetetlen,
ahol mindenki azon van,
hogy fehérítsen,
hogy magát tökéletesre csiszolja…
ki hinné el a látszatvilágban,
hogy a valódinál
semmi sem tökéletesebb,
ha nem is hófehér,
ha az illata
nem is mindenen áthatoló …
aki önmagát mutatná,
(ha egyszer megtalálná)
ruhában is meztelen lenne
a túlöltözöttek között,
tökéletlen a tökéletesek közt,
 a biztos kudarcot ki vállalná…
ki veszi észre az élő fát,
mikor egy másik
ott van mellette gyönyörűen kifaragva…
az mit számít,
hogy az a tökéletesség
nem valódi,
hogy hiányzik belőle a keringés,
az élet,
hogy megfekszi a gyomrot,
hogy többet árt,
mint amennyit használ…
de hogy is kellhetne
illata az epernek versenyre
a mű eper
mindenen áthatoló illatával…
talán a kérés teljesítése lehetetlen,
ahhoz el kéne felejteni sok lényegtelen,
de nagyon fontosnak hitt dolgot örökre…
talán, ha egyszer az ember, a valódi,
minden mesterségestől mentesbe
kóstolna bele,
olyan élményben lenne része,
többé hallani se akarna
a mesterségesről…
de vajon található-e még olyan,
ami valódi,
vagy könnyebb lenne
a holtat felébreszteni ?

2011. szeptember 19.