Az út vége felé

Az út vége felé

Tudod arra gondoltam,
ha vége felé az útjának
a megtett kilométerekre
visszatekint az ember,
bizony,
azt kell látnia sokaknak,
hogy az út göröngyös nagyon,
benne a valódi bánat több volt,
mint az igazi öröm, több a robot,
mint a pihentető ünnepnap,
hogy azért a kevéske örömért
kínlódni kellett sokat...
és mégis talán,
ha azon a másik világon,
(ha van olyan)
megkérdezik az embert,
visszatérni akar-e,
kérdezik,
miközben körbe mutatják,
hogy ott mindene megvan a léleknek,
mindene, ami csak a Földön hiányzik,
akkor választja a visszatérést mégis,
mint ahogy a kincskeresők
választják Alaszkát,
mert pontosan tudják,
hogy az esély ott van
rátalálni az aranyra...
talán a Földre,
mint az aranyásók oda,
úgy jön vissza az ember
újra, meg újra,
ha lehetősége van,
mert ezen az egyedüli helyen
lehet meglelni a különlegest,
azt a ritka kincset,
hogy a halandó testestől,
és a halhatatlan lelkestől,
(testestől lelkestől)
legyen viszontszeretve...
aki már rátalált, jönne azért,
mert már érezte,
milyen jó gazdagnak lenni,
aki még nem, mert tudja,
hogy azt a legnagyobb értéket
megtalálni egyedül itt van esélye.

2013. december 20.