2014. június 29., vasárnap

A hitre szükség van



A hitre szükség van 

Tudod arra gondoltam,
a hitre, mint a falat kenyérre
szüksége van az embernek,
de mikor azt elveszíti mégis,
ha egyszer benne csalódik,
az olyan, mintha tőle megvonnák
a betevő falatot:
hit nélkül nincs csalódás,
a hit, ha alaptalan,
a csalódás melegágya...
értelmetlen az egész
a sírig hitetlennek,
de talán, mielőtt az ember
a hívők sorába lépne,
jól tenné, ha tudatlanul,
semmit nem feltételezve
csak szemlélődne,
a hite nem könnyen, a hite
a csodák láttán születne,
ha érte a mélybe lemerülne,
úgy erősödne egyre jobban...
kell, mint a falat kenyér,
de, aki csalódik a hitében,
az elveszíti mindenit:
hitetlenül élni sivár,
rózsaszín hittel az ember
a csalódás küszöbén áll:
hinni talán csakis
a csodákat észrevéve érdemes...
hinni Istenben, és az emberben,
rájuk figyelve észrevehető,
hogy bővelkedik benne mindkettő:
azt a csodát csak a szeretet látja meg,
nélküle a legerősebb hit is
csak könnyen omló, hamis.

2014. június 26.

Álmaidban szárnyalva ...



Álmaidban szárnyalva ...

Fájdalmas, vagy örömteli dallamok születnek a nehéz napok után – esténként
Az idő elsuhan, szinte érintetlenül. Szívünk élni és álmodozni kíván. Reménnyel vár, míg eljön az este, mélyülve az érzésben – egymás szemében.
Az éjben álmok járják táncaikat, a fények mély ragyogásában. Mondd, a sorsunk hová vezet még el? Fájdalmasan éljük pillanatainkat. Emlékké válik szívünkben a múlt, mélység és magasság összekötő hídja. Szomjazod a fényt, a mély szeretetet. Megbűvölve, vigasztalódva szárnyalsz álmaidban.

Az álmok ...

Az álmok ...

A hazugság erdeje



A hazugság erdeje

Tudod arra gondoltam,
a hazugságnak erdeje van,
ahová az ember
nem önszántából kerül be,
oda bekergetik legtöbbször...
először a vártnál tetszetősebb,
nem is tűnik olyan ijesztőnek,
persze,
mert az csak az erdő széle,
minél tovább megy benne valaki,
annál sötétebbé,
annál kilátástalanabbá válik...
minél több benne a fa,
a hazugságnak a fája,
az erdő minél nagyobb,
annál nehezebb tájékozódni:
az ott bolyongó
ütközik valamelyiknek folyton,
minél tovább halad,
a sötét annál nagyobb,
annál jobban el lehet tévedni
a pokoli hazugság erdejében...
a szeretet az nem kerget soha
senkit sehova,
félelmet nem ébreszt, azért aztán,
aki érzi a szeretetet melegét,
kiáll hibáival együtt bátran
az áldott, a gyógyító napfényre.

2014. június 25.

Imákat hoz felénk ...



Imákat hoz felénk ...

Az ablaküvegen át ragyognak a sugarak.
Virágillat szárnyal a légben, imákat hoz felénk az enyhe szellő.
Azúrkék selyempalást a horizont, csupa tűz a Nap arany mosolya.
Finom kezek simogatják arcunkat, illatos szélben becézgetve.
Két lélek ring a sors folyóján, bodorfelhők közt homályosan andalogva
Mélységekbe simulnak a szemek, egymás tekintetébe mélyednek,
csillagként ragyognak a végtelenben.
Mély, arany fények a végtelenből, gyertyalángot tükrözve a könnyekben.
Szívünk az érzésektől kicsordul, csillagrendszerek versei születnek.
A hajnalok hűvöse legyint meg, az éjszaka elszálló titkain át.

A másik megértése



A másik megértése

Tudod arra gondoltam,
azok az emberek,
akik beszélnek különböző nyelvet,
nem értik egymás szavát,
őket az értetlenség határai elválasztják...
de nem csak az anyanyelv az ilyen,
ha nincsenek is kijelölt területei,
az egymástól különböző,
a kielégíthetetlen vágyak is szülnek
értési nehézségeket...
akinek az a pénz,
az a pénz nyelvén beszél,
vannak a tárgyak után vágyók,
ők a tárgyakat halmozók nyelvét használják,
vannak, aki előtérbe a nagy utazást helyezik:
más nyelvet beszél mind,
ha hallgatják is,
egymást meg nehezen értik...
de, ha különbözőek is,
a leküzdhetetlen vágy közös bennük,
ha más tájszólással,
de végül is egy nyelvet beszélnek...
egyáltalán nem értik azokat,
akiknek a szeretet a legfontosabb:
hogyan is lehet vágyaktól,
tárgyaktól szabadon élni az életet,
hogy is elégíthet ki valakit
a szűkszavú szeretetet...
őket talán nem sokan értik,
de akinek az a fontos,
az a más nyelven beszélőt is megérti,
hiszen a szeretet lényege
a másik megértése.

2014. június 24.

Bíborfelhők ...



Bíborfelhők ...

Bíborfelhők az égen,
szél simítja bőrünket
Érezni a közelgő vihart,
a napfényt árny váltja fel
Lüktet a horizont, zeng az ég,
a lombok közt bolyong a szél
Sötét árnyak sóhajtoznak
Az égbolton villámok cikáznak
Haragosan döng a messzeség (dübörög)
Esőcseppek csillognak,
a felhők a háztetőkre ülnek
A friss illat szétoszlik a légben,
mint dobogó, hullámzó zene

Az igazi szerelem ...

Az igazi szerelem ...


Az örömszerzés ...



 Az örömszerzés ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az örömszerzés
a szeretet művészete,
gyönyörű ajándékot készíteni képes
a majdnem semmiből,
ha ő benne van, értékesebb az a baba
a kukorica csutkájából,
mintha lenne aranyból,
(persze a szívekben, és nem a vásáron)...
a szeretetnek az energiát az adja,
ha örömöt szerezhet,
ha az adományban ő is benne lehet,
anélkül csak szegény sínylődne:
csak úgy művészet a művészete,
ha benne van testestől lelkestől...
s ha senkinek nem kell,
ha a kedvét is veszíti,
akkor is csak rövid időre,
mert ajándék szinte
mindenből lehet
amibe ő belé költözik,
visszaadja elveszített kedvét
a következő,
az újabb, egy, a réginél is
különlegesebb lehetőség:
mert a szeretet találékony,
a kukorica csutkájából
csodás ajándékot varázsol,
de a titok nem a csutkában,
a titok benne van.

2014. június 23.

Aranyhajú hajnal ...



Aranyhajú hajnal ...

Az éjszaka szürke palástot ölt magára
Az égen csillagok, ezüstlik a telihold.
Elnehezült álmokból ébredünk,
elűzi a kelő Nap a sötét árnyakat
Kibontja arany haját a hajnal
Könnyeket szárít fel szemünkben
Rózsaszirmokon gurulnak a harmatcseppek,
csillognak, mint ezüst ékszerek
Az éjszakai titkok azúrkék függönyt lebbentenek,
felissza a Nap a harmatcseppeket.
A madarak zengik víg éneküket.
Illatokat hoz felénk a játékos szellő,
a légben dallamokként szállnak.
Tágra nyílt, azúrkék szem a horizont,
mosolyog, lobog a szőke gabonatábla
A kertek arany-zöldben fénylenek,
szórják édes illatukat a virágok,
hűvös lágyan csobognak a folyók, patakok,
Ezer hangon szól a bozótok világa

Őszintén élni ...



Őszintén élni ...

Tudod arra gondoltam,
hogy könnyűnek tűnik,
mégsem egyszerű dolog
élni őszintén, pedig
azt szeretné mindenki,
de az azzal járó nehézséget
vállalják kevesen...
az a látszat,
hogy nem kell tenni
különöset semmit,
és talán az a valóság is,
de az ember, aki önmaga,
olyan, mint a mérgezetlen alma,
nincsen rajta semmi feltűnő,
nem kívánatos a szemnek,
nem nagyobb, sőt, inkább kisebb,
kevésbé látványos, mint azok a társai,
mik természet ellenesen növekedtek...
az ember, aki akar élni őszintén,
könnyen kerül a selejtes árú közé,
azért aztán feladja hamar,
és mindent megtesz azért,
hogy ő is a leglátványosabbak,
a mérgezettek közé kerüljön...
őszintén élni, kicsit, mint
vállalni a számkivetést:
de végül is csodás dolog,
ha úgy alakítja a sors,
hogy mérgezetlenül valaki
egy másik egészségére válik,
ha a lelki betegségben szenvedőt
tisztaságával meggyógyít.

2014. június 22.

Szellő suttog ...



Szellő suttog ...

Szellő libben, szellő szárnyal
Az égen fellegeket sodor magával
Villóznak a fények, játszanak,
Lomb között madarak trilláznak
A bozót sűrűjében zümmögő bogarak
A víz fölött szitakötők táncolnak
A virágok szirmain pillangók lebegnek
Érett gyümölcsökön darazsak zümmögnek
A rózsabokrokon szellő suttog
A fű között tücsök hegedül
A szökőkút vize könnyeket szül
Az alkonyi pír lassan elsötétül

2014. június 27., péntek

Wass Albert - Nyár



Wass Albert

Nyár

Az alkonyat szellőuszálya lebben,
A nyárfa lombja halkan megremeg,
Zöldpázsitos, árnyékrejtő ligetben
Már nyári dalt zúgnak a csermelyek.


Akácvirágtól illatos az utca,
S a réteken virágtenger fogad,
Virágporát az alkonyatra fújta
A zöldbe-omló fenyves boltozat.


A rét felett, szelíd lejtésű lankán
Búzavirág és vadpipacs terem,
Tücsök nevet a fürjek pity-palattyán,
Sötét színű szomszéd vetéseken.


Az erdő felett magasan sas kereng,
Harkály kopog egy erdőszéli fán,
A mogorva tölgy némán el-elmereng
Egy mélybe-omló vadpatak szaván.


Nagymessziről harangot hord a szellő,
A tó felett zöld pára-árny lebeg,
A horizont halványlilába tetsző
S rózsákat szórnak rá a fellegek.


Mily szép a nyár hűs-illatos varázsa
Haragoszöld lombsátorok alatt,
Mikor az erdőn fákra és virágra
Halkan leszáll a rózsás alkonyat.

Kint a fák alatt



Kint a fák alatt

/Június/


Nyár – köszöntelek! Kint a fák alatt, az erdő szélén, az illatárban – köszöntelek.
Miért is köszöntelek?

Köszöntelek a sok illatozó virágért, - köszöntelek a feketerigómért, hiszen  reggelente ő üdvözöl. A feketerigómért, ki újra – minden évben kikelti kis fiókáit a nagy fa tetején.
Ő is köszönt, szinte személyes ismerősként. Figyelem füttyét és vele, benne emlékeimet látom, hallgatom. Kérdezném tőle, neki mit hozott a nyár?De valami visszatart, - talán az, hogy választ úgy sem kapok. Látom, ahogy szomorúan figyel. Talán ő is  érzi bánatom. A fájdalom kegyetlenül nyomja a lelkemet. Szaladok, menekülök valami elől

Június! Nyár! Mondd mit hoztál nekem? Titkolod? Nem tervezek már. Nem tudom, mi lesz, hogy lelkem száll e még?

Június . Köszöntelek, hisz kibontottad a hársfák szirmait, mert azért a nyár mégis csak felmelegít valakit..

2014. június 25., szerda

A szeretet független



A szeretet független 

Tudod arra gondoltam,
hogy a szeretet független,
nem attól marad életben,
hogy mit tesz a másik, annak,
akit szeretnek,
azért, hogy a szeretetet
magának megtartsa,
nem kell különleges dolgokat tennie,
az már az övé akkor is örökre,
ha a csillaga rossz helyre vezeti,
a szeretetet a bajban el senki se veszíti,
ő a legjobb kapaszkodó,
amikor az embert magára hagyja mindenki,
a szeretet akkor is ott áll mellette,
mindig lehet rá számítani:
szabadon megtehet bármit,
a szeretet nem követel,
az a szeretet az övé akkor is,
ha rosszul dönt,
ha egyszer már hozzá tartozik
elvehetetlen, nem lehet visszavenni,
másnak adományozni...
az egyetlen biztos pont az életben,
ő maga oktalan,
így aztán okkal se hagy magára senkit,
és mégis,
bár nem fenyeget elvesztéssel,
aki szeret,
akit szeretnek úgy tesz mindent,
hogy a másikat ne érje fájdalom
az angyalok általa születnek:
ő a legszelídebb, nincs a kezében ostor,
mégis övé a legnagyobb hatalom.



2014. június 20,

Végtelen róna ...



Végtelen róna ...

A róna végtelenségét
pillantásom simogatta
Az arany-zöld fákon
dús lombok ringtak
Madarak trillája zengett,
az égi óceán azúrkékben
pompázott,
fehér fodrok úsztak
felhőkként ott fenn
Arcomat szellő érintette
A víz csobogó dallama
szívemhez szólt, s lelkem
bánatát gyógyította

Csak akkor születik ...

Csak akkor születik ...


A szót, hogy köszönöm ...



A szót, hogy köszönöm ...

Tudod arra gondoltam,
a szót, hogy köszönöm,
az ember semmiségért
kimondja könnyedén,
de amikor a köszönöm jogos,
nagyobb érték az ajándék,
kifejezhetetlen pénzben,
amit nem elfogadni lehetetlen,
elfogadni kellemetlen, talán,
mert olyat kap a másik,
amit adni kevesen tudnak:
akkor a száj marad néma...
az idő ilyen ajándék
a testi lelki energia,
aminek nincsen szabott ára,
amire csak egy szó a fizetség:
a köszönöm...
amit kimondani nehéz,
az ilyen ajándék zavart okoz,
könnyen kicsinyli le az ember,
valamiért úgy tesz sokszor,
mint akinek az jár,
meg különben is, az semmiség,
nincs mit köszönni rajta,
mintha az üzletnek lenne a része,
mintha olyan fizetséget várnának érte,
amivel ő nem rendelkezik...
talán, mert adósnak érzi magát
az, aki adni képtelen,
és adósnak lenni nem jó,
egyszerűbb semmibe venni a dolgot,
tán még a másikat meg is utálni,
elfordulni tőle az utcán:
a vétke megbocsájthatatlan,
miért tud ő olyat,
amire nem képes a másik...
mert nem csak jól adni,
de jól elfogadni is csak olyan tud,
akinek a szívében szeretet van.

2014. június 19.

Virrasztóan lelkemben ...



Virrasztóan lelkemben ...

 


Csend van. Tele nyugtalan homállyal. A pislogó gyertya fényénél megnyúlnak az árnyak. Az ablak mögött lengedeznek a faágak. A Hold szórja ezüst fényét. Kíváncsian kukucskál az ablakon. Mosolyra húzza száját, de semmit sem lát, csak az alvók álmát simogathatja fényével. A csillagok mécsesekként sziporkáznak. Oly közel vannak, hogy szinte elérhetőek, ha kinyújtjuk kezünket. A horizonton fel-felvillanó fények játszanak. Az éjszakában lenge szellő motoz. Tücsökszerenád, mámoros hársfaillat áramlik a langyos légben. Az éjszaka rejtelmei lelkemre kúsznak. Velem vagy, virrasztóan lelkemben. Szemed ragyogó fénye és mosolyod előttem.

Aki tapasztalatlan



Aki tapasztalatlan 

Tudod arra gondoltam,
hogy, aki fiatal, tapasztalatlan,
még nem ismeri fel a valódi értéket,
mindent feláldoz könnyen a pillanatért,
a múló csillogásért, a múló örömért,
nem tudja, mivel érdemes,
és játszani mivel nem szabad...
mert azt hiszi, kifogyhatatlan,
felelőtlenül bánik a kinccsel,
az egészséggel,
és felelőtlenül a kinccsel,
a felé áradó szeretettel...
amikor azt látja, hogy nincs belőlük sok,
hogy a világ nem az egészség,
és nem a szeretet melegágya,
az értékét észre akkor veszi,
mikor már belőle hagyott
kárba menni
a kevéshez képest sokat,
akkor tudatosul benne,
hogy felelőtlenségében veszni
pótolhatatlan kincseket hagyott...
az értéke pontosan látható,
amikor már ordítón fáj a hiánya,
ha valaki a saját bőrén érzi,
milyen nehéz is egészség,
és szeretet nélkül élni...
még időben sokat kell tenni
mindkettőért,
hogy életben maradjon,
mert egészség is csak egy van,
őszinte szeretetből is kevés jut,
azért aztán az ember jól teszi,
ha őket, mint kincset, féltve őrzi,
mert ami a múlté már,
bármennyire is fáj,
az nem visszahozható soha.

2014. június 18.

Világol a Hold



Világol a Hold

Álmok szállnak az éjszakában,
Elpihennek a fájó gondolatok
Árnyak sűrűjében mesék nyílnak,
Az égi óceánon csillagok szikráznak,
Ezüst fényével világlik a Hold
Reszketőn didereg az álomvilág,
Tündérek szárnyalnak az éjben
Az ég alján a hajnalpír dereng,
Fák lombjain harmatgyöngyszemek,
Csöndfátylat neszek lebbentenek
Elindul egy kis sugár fényesen,
Madárdal ébreszt e vidám reggelen

Hűségért hűséget ...



 Hűségért hűséget ...

Tudod arra gondoltam,
hűségért hűséget vár az ember,
pedig az még a semmi csak,
nem várhat valaki hűséget,
ha nem adja nem csak a testét,
de az egészbe bele a lelkét...
aki az ételt lélektelenül,
csak muszájból,
kelletlenül készíti,
az nem kívánhatja,
hogy a kosztjához hűek legyenek...
s aki a testét lélektelen adja,
az nem adja a legjobbat,
az hűséget nem várhat jogosan:
talán hűséget elvárni
nem is lehet,
de lehet kiérdemelni,
mert ahol az étekben
a szeretet benne van,
nehéz vetélytársát találni annak...
s ha valaki mégis,
ha a szeretetet hagyja magára,
ha a legtōbbhöz hűtlen,
nem csupán az ígéretéhez,
az az élet nagy tragédiája,
amikor valaki mindent ad,
mégis magára marad.

2014. június 18.

Törékeny fényvarázs



Törékeny fényvarázs

Szemedben fellobbanó tűz
villámokat szórt a zenére
Fényt ragyogtatott az estben,
játszva szárnyat kapott,
s a föld felett szállt a ritmus
Mozgásodat rózsák illata ölelte
Galambszürkéből halványkéken,
azúrkékből rózsaszínbe hajlóan
Fájdalmas érzésekkel a lélek,
A szenvedés emlék-könnyeivel
Változó színárnyalatok a fénnyel,
Fájdalmak lehunyt pillák alatt