Karácsonyi készülődés
közben …
Karácsony felé jár az
idő. Még nem havazik, de metsző, hideg a levegő, mely végigszáguld tüdőmig. De
bármilyen csípős is a levegő, el kell indulnom a karácsonyi meglepetéseimet
intézni.
Igen, a karácsonyra
gondolok. Mióta itt hagytál, egyedül töltöm a karácsonyaimat. Te elmentél – bár
nem jószántadból, hisz a halál ragadott el mellőlem. Elmentél – karácsonyhoz
közel. Szomorú volt az a karácsonyom, mint azóta is mindegyik, hisz 13 év
együttlétet nem lehet a szívünkből oly könnyedén elfelejteni, kitörölni.
Arra gondolok, milyen
örömmel vártad mindig a karácsonyt, mint egy kisgyerek. Hetekkel előtte
dugdostad a kezembe a megtakarított pénzedet és megkértél, vásároljak
szeretteidnek ajándékokat – „Te jobban értesz hozzá” – megjegyzéssel. Milyen
izgatottan díszítetted a fenyőnket. Picurkánk a helyéről figyelte – értő kis
szemeivel – a csillogó díszeket és fényeket. Mintha Ő is ünnepelni készülne. De
hiszen ünnepelt is, mindig megajándékozott volt a születésnapokon, a
karácsonyokon. Ő is annyi időt töltött velünk, mint mi együtt.
Orromban érzem a
fahéjas sütemények, az általad készített forralt bor
illatát, amelyek a karácsonyainkat átszőtték.
Könny önti el
szemeimet, és kegyetlenül feszítenek az emlékek, ahogy feltörnek bennem.
Szomorúság ül lelkemre. Karácsony – milyen szomorú is lesz újra nélküled,
hiszen már három éve nem vagy velem.
Szép a város
karácsonyi készülődésében. Több helyen sorakoznak a kisebb-nagyobb fenyőfák, várva,
hogy hazavigyék őket és a csillogó szemű gyerekeknek adjanak örömet ezen a szép
ünnepen. A villogó fényektől ragyognak a kirakatok.
Csak az én lelkemben
fájnak újra és újra az emlékek. Metsző hideg a levegő. Sietve teszem meg
hazafelé az utamat. Zimankóssá vált a december. Arcomba vág a hideg, csípős –
decemberi szél. Vajon fehér lesz e az idei karácsony? Vajon a szívem
megnyugszik e valaha?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése