2016. október 22., szombat

Hiányom vagy



Hiányom vagy

Hova jutottunk, merre vitt utunk?
Tegnapok sodródnak tova.
A kínok a csöndbe vesznek, majd újra megszületnek.
Suttogásaidat hallom.
Dallamok közt titkok nyílnak meg.
Árnyak és fények váltakoznak,
szemünkben könnyek és mosolyok.
Lelkünk zendül, a csillagok szikrái között vándorol.
Hiányom vagy.
Ritmustalan szívdobbanásaim fájnak,
belém sajdul, hogy nélküled vagyok.
Az égi magasokban, az álmaimban szárnyalsz
– felhők fölött lelkemen kopogtatva.
Voltunk boldogok,
csodára vártunk, - csodákat éltünk meg.
Meséket rajzoltunk – életünk meséit.
Mindenben benne voltál:
boldogságban, örömben, szomorúságban.
Elpattantak a húrok.
Sokszor könny tolul szemembe.
A homályon át Téged látlak, álmodlak.
Kezedben kezem,
könnyeim lelkemre folynak és a nyárban is borzongok.
Csak sóhajaimat viszi a szél.
Elmentél.
A lelkek birodalmában van örök hazád.

2016. október 19., szerda

Álom ...

Álom ...


Fűszer - a szeretet ...



Fűszer - a szeretet ...

Tudod arra gondoltam,
kezdetben az élet tiszta nagyon,
színtelen, és szagtalan,
de emberi lesz belőle akkor,
ha kezdik tetszés szerint ízesíteni,
először az ember csak kuktáskodik,
később felette a hatalmat átveszi,
tesz bele mindenből kicsit,
aztán ahogy bátorodik,
használ erősebb fűszereket is,
(ki nem, ízetlen lesz a főztje annak)
néha a szórót erősebben lódítja,
amitől az étel csípős lesz nagyon,
(van, aki úgy szereti,
később majd bánja a gyomra)
máskor pedig sok benne a cukor,
van, hogy a túlzásoktól,
a nem odavalótól ehetetlen lesz,
olyankor
elölről kell kezdeni bizony,
a javíthatatlan kerül a moslékba,
de míg végkép nincs elrontva,
javítani lehet rajta,
van, hogy kívülről kifogástalan,
de jobb nem belekóstolni,
olyan is,
hogy ehetőbb a kevésbé mutatós,
az összhangot
meg kell teremteni az ízek között,
amire az élet nevű,
igazán nem egyszerű ételben
maradéktalan,
csak egyetlen fűszer,
a valódi,
az eredeti szeretet képes.

2010. szept. 06.

A lelkedért, - a lelkemért ...



A lelkedért, - a lelkemért … 



Sötét, hűvös őszi este.
Bolyong a lélek is ebben a szürke homályban.
Csend nehezedik a világra, a tájra.
Nyugtalanul lélegzik az éjszaka.
Árnyak osonnak, rátelepszik az ember szívére, lelkére.
A nappalok még fényben ragyognak.
A fák levelei hullnak, itt-ott lengedezik még zöld levél.
Lassan, lebegve táncikálnak a légben,
míg földet érve elsimulnak az avarban.
 Ebben a csöndben hallani a főútról beszűrődő autók rohanását.

Csendesen megered az eső. Bágyadt szomorúság a szürkeségben.
Zokognak az ablakok.
Az ablaküvegen háttérzeneként csordogál a víz,
mint omló könnyek a szemekből.
A feltámadó szélben a faágak verik az ablakot és az ereszcsatornát.
Ázottak, nedvesek az ágak, esőszagú ködös, párás a levegő.

Mécsest gyújtok. Szememben vibrál a fény.
Árnyékot vet a függönyön és lelkemre is.
Bánat fénye, bánat árnya. Szelíd, tiszta érzés szívemben.
Imám száll az éjszakába.
Neked, Érted, - a lelkedért, a lelkemért.

Legnagyobb kincs az élet



Legnagyobb kincs az élet 



Tudod arra gondoltam,
hogy a világ természetes,
de talán a gondolkodás adta
szabadság, és rabság,
csak az embernél természetes,
a természet nem fontolgat,
nem mérlegel,
nem jutalmaz, és nem büntet,
egyszerűen csak van,
s mert a gondolatot se ismeri,
nincsen benne hátsó gondolat,
ha ad, szándék nélkül teszi,
nem oszt se jutalmat,
se nem büntet meg,
a hegy, csupán hegy,
a tó is csak annyi,
amennyit, ha jól figyel,
megtanulhat róla az ember,
amennyit az eszével,
a szemével megismerhet,
ha ad örömet,
azt az örömszerzés vágya,
és minden hátsó gondolat nélkül teszi,
a Nap ragyog, ahogy a gyémánt is,
nem tudja, honnan is tudhatná,
hiszen a gondolatot nem ismeri,
hogy a legnagyobb kincset,
az életet adja azt embernek,
ő az adás örömét nem érzi,
a hiányát sem ismeri,
(ezért soha sem manipulál)
ha az ember ad,
annak lehet számos oka,
amiről leginkább csak ő tudhat,
a látszat egyforma,
a szándék különböző,
sokszor, aki ad, ő a legönzőbb,
van, aki azért,
legyen a jóságáról bizonyíték,
van, ki szánalomból,
más, remélve, aki ad, annak adatik,
a koldusnak adott fillér
az ő zsebében sokszorozódik,
adni lehet mindenféle okból
sokféleképpen,
a szeretet úgy ad,
olyan magától értetődően,
olyan természetesen,
mint maga a természet,
de nála itt még nincsen vége,
az a természetes,
hogy aki szeretetből ad,
az kéretlenül is többet kap,
a megajándékozott öröme
nagyítva,
a feladóhoz visszaérkezik.

2009. szept. 06.

Körforgás



Körforgás 

A nappal fényei,
Az élet ritmusában,
Tücsökzene szerenád
A házak alvó némasága,
A mély csend lélegzete
Az ezüstös holdsugár
Az éjszaka csillagai,
Örökös körforgás:
Az álmok világa.

Az irigységről ...



Az irigységről ...

Tudod arra gondoltam,
az ember nincs könnyű helyzetben,
ha az egészséges,
és a beteges irigység között
kell a határt meghúznia,
megzavarják a vágyai,
ők az okozói,
hogy mint a rákos sejt,
talán mindegyik emberben
ott lapul
az irigységnek az apró magva,
nem kóros még,
de könnyen lehet belőle az,
segít sokszor a jelentkező tudat,
hogy ne legyen a világ
az irigységnek a sötét mély pokla,
azzal,
hogy a nevén nevezi
az épp megszületett gyermeket,
ha rá hallgatnak,
ha segítségével az ember
szembesül az igazsággal,
a halálos betegség ellen védekezhet,
a benne keletkezett apró felhőket,
még időben,
el lehet hessegetni könnyen,
az ember, mert vannak vágyai,
(természetesen) szeretné azt,
ami számára hiányzik,
megvan a másiknak,
apró irigység,
ami még nem betegség,
 az őszinte tudat segítségével
a közelgő kórt
még lehet visszafojtani,
pusztító útjára el nem engedni,
ha a vágyak eluralkodnak,
már semmit se tehet a tudat…
de talán a szeretet által
az ember tudatlan is meggyógyulhat,
aki szeret, kit viszont szeretnek
olyan, mint a világ ura,
akinek nincs kit irigyeljen,
aki elégedett,
hiszen a legkülönlegesebb kívánsága
beteljesült

2010. szept. 05.

A lemenő Nap fénye ...

A lemenő Nap fénye …

Alkonyodik.
A lemenő Nap fénye ráhull a
lombokon át a kertre.
Megnőnek az árnyak.
Sötétedő az est, suttogó titokzatos az éj.
Lelkem szárnyaló érzései feléd lebbennek.
Szürkés pára terül a kertre.
A Hold a felhők közül kandikál.
Az éjszaka illata száll be a nyitott ablakon.
Elhozva a békét, a nyugalmat
az álom megérinti lelkünket.

2016. október 16., vasárnap

Legyünk önmagunk



Legyünk önmagunk 



Tudod arra gondoltam,
az ember az élete folyamán
sokat, sokszor változik,
ha olyan hatások érik,
virágáruslányból is lehet
elbűvölő hercegkisasszony,
változhatnak,
még a biztosnak hitt szokások,
rendetlenből, csodák csodájára
rendes is lehet,
a rossz is megjavulhat,
akarat,
és elvárás kérdése minden,
szőkéből barna lehet,
képes alakítani önmagát
kívül belül az ember,
valamilyen célért
tud másnak is lenni,
ma ilyen, egészen más holnap,
lehet otthonülő az örök csavargó,
az idő múlásával,
a körülmények változásával
az ember sokszor alakul,
sokszor alkalmazkodik,
hogy legyen helye, a világnak
ne legyen magányos farkasa,
van úgy,
hogy valaki nem akar változni,
a szeretet megváltoztatja mégis,
nem a szokásait, nem a színeit,
csupán bátorrá teszi,
azzal bátorkodik előbújni,
amin változtatni nem lehet,
csupán elrejteni mélyre,
ha érzi, hogy őt szeretik,
önmagával bátran áll elő,
a legcsodálatosabb dolog
az embernek önmagának lenni,
de ahhoz kell valaki,
aki szeretetével bátorít,
aki nem mást, aki pont őt szereti,
nem az alkalmazkodni képest,
a kaméleont,
hanem elvárások nélkül
öt,
változtatás, és maszk nélkül,
ha bután, hát bután
ha csetlőn botlón,
hát csetlőn botlón,
ha okosan, hát okosan,
ha szárnyalón, hát szárnyalón,
nagy bátorság kell
ebben az alkalmazkodó,
önmagát nem vállaló világban,
hogy valaki önmaga lehessen,
de aki elhiszi,
hogy kár lenne másnak lenni,
hiszen őt, önmagáért szeretik,
az bátran próbálgatja a szárnyait,
tudja, a másik pont azt szereti,
aki a szárnyait próbálgatja.

2009. szept. 05.

A szívek ...

A szívek ...


A szerelem ringatott



A szerelem ringatott

Szemedből felém tiszta fény sugárzott
Pillád árnya is aranyban ragyogott
Csábos ajkad huncutul mosolygott
Lelkem mélyén e szerelem ringatott.

Az ember tökéletes műnek készült



Az ember tökéletes műnek készült

Tudod arra gondoltam,
talán az eredeti terv szerint,
az ember tökéletes műnek készült,
olyannak,
amit felületesen átlapozni nem elég,
aki érteni szeretné,
annak el kelljen benne mélyedni,
ahogy egy igazi nagy műhöz illik,
amit kevesebben vesznek a kezükbe,
még kevesebben értenek,
de aki kíváncsi rá,
az rá időt szán,
akit érdekel a lényeg,
megkeresi, ha rátalál,
gazdagabb lesz tőle,
 az életét kíséri végig ,
de a mű, vagyis az ember
rájött útközben,
lehetne népszerűbb sokkal,
sokkal olvasottabb,
ha engedne magából,
ha könnyedebb,
kevésbé igényesebb lenne,
ha kevesebb a mondanivalója,
több lehet a rajongója,
 igaz,
csak ideig-óráig,
csak amíg átlapozzák,
csak amíg kiolvassák,
s mert semmi különöset nem találnak,
mint olvasottat kipipálják,
a sorsa,
mint minden könnyű kis regénynek,
amit olvasnak sokan,
de ami mély nyomot nem hagy,
az ember arra vágyik,
hogy sokan olvassák, és legyen,
aki az olvasmányban el is merül,
de az csak keveseknek sikerül,
hogy egyszerre legyen mély értelmű,
és mindenki számára érthető.

2010. szept.04.