Búcsú(s)zó
Drága Barátaim!
Karácsony után olyan gyorsan telnek a napok - az évnek is vége. Remélhetőleg,
a sok rossz nem marad meg, csak az elmúlt emlékei, az elszálló pillanatok, a
remény az elkövetkezendőben. A hulló pelyhek mögött az élet körvonalai
rajzolódnak ki bennünk. Csendes szomorúság és béke érzése. Szívünk tele fénnyel
és melegséggel.
Elmúlt karácsony és
ismét egy búcsúra készülünk!
Eltelt egy év, egy
évtizednek is vége ezzel az évvel. Ilyenkor ígéreteket, fogadalmakat teszünk a
következő évre, összegezzük az elmúlt évet. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy
bizony szomorúság, bánat, bajok akadtak bőven az óesztendőben – szeretett kis országunk
életében, a családok életében – és bizony, személy szerint nekem is kijutott sok
minden.
Sokszor oly
igazságtalan a világ! Úgy érezzük, tartozunk valahova, de rá kell döbbennünk, hogy
ez a világ csakis az anyagiakról szól. Barátok? – össze tartozó társaságok? –
léteznek vajon a szó nemesebbik értelmében? Hisz másról sem szólnak, csakis a
pénzről. Ahol semmi nem számít, ahol az ember semmit nem számít csak addig,
amíg érdeket találnak benne, amíg anyagiakkal tud segíteni. Hogy az ember
mindezek mögött hova is tűnik – érdektelen. Jól tudom, az élet rugóit a pénz működteti,
mozgatja. Mégis elkeserítő dolgok ezek. Hogy csúszol-mászol; dolgozol –
fetrengve, lázasan, betegen, hogy a szeretetet átadhasd azoknak, akik a világot
jelentik neked. Mindezért mit kapsz?
Kirekesztenek, átkoznak, mocskolódnak veled, és szeretnének a föld
színéről is lesöpörni, eltűntetni. Próbálsz
mindenkihez szeretettel fordulni – az irodalom segítségével, politikai
és vallási hovatartozás nélkül.
Elgondolkodtam már
azon, vajon ezek az emberek hogy élhetnek, miért élnek így? Mindez irigység? –
vagy valóban vétkezünk ellenük? – de vajon mit, miért? Talán eleve csak azért,
mert vagyunk? Valahol mindannyian kezdtük: nem születtünk költőfejedelemnek, de
olykor jól esne – fáradt lelkünknek – a tisztelet.
Amit soha nem
vehetnek el tőled: a szereteted és a tudásodat, - amit talán soha nem
fitogtatsz mások előtt, hiszen annak sincs értelme már.
Fáj a szívem. Sokszor
kegyetlenül fáj a szívem. Sokszor erős fájdalmakkal, nagy akaraterővel, láztól
gyötörten teszem a dolgom, hisz tudom, várnak rám a Barátaim, az én drága Olvasóim.
Azt írtam tavaly: „Ha
kívülről nézünk egy nyitott ablakon vagy ajtón, soha nem láthatunk annyit, mint
a bent élők.” Most is ezt vallom. Mindenki saját életének kovácsa. Mégis, egy
kis odafigyeléssel, szeretettel szebbé tehetjük egymás pillanatait. Ha nem is
anyagi segítséget, de lelki támaszt nyújtva a bánatban, a szomorúságban
Igen, kemény,
kegyetlen volt ez az év – nekem is, mint sokunknak. De hiszem, és remélem, hogy
azért a rosszak mellett történtek szép, csodálatos dolgok is, örömteli napok is
az életünkben.
Én hálát adok a
Sorsnak sok mindenért:
Köszönöm drága
Kincsem, - hogy vagy nekem, hogy ismerhetlek, hogy magamhoz ölelhettelek;
hogy az igazi barátok
velem voltak, velem vannak és mellettem álltak a bajban és az örömben is;
hogy a természet
ebben az évben is adta csodáit /ha olykor gonoszkodott is velünk/;
hogy a betegségemből
kikapaszkodhattam, fel tudtam állni és Veletek lehetek;
és nem utolsó
sorban nagy öröm számomra, hogy
megjelenhetett egy versválogatásom.
Szeretném
Mindannyiótoknak megköszönni azt a szeretetet, amit kapok Tőletek, amelynek
sugara nap mint nap melengeti lelkemet, ami erőt ad a keserűségek után, hogy
emelt fővel, újult erővel folytathassam utamat. Köszönöm azt a sok szép verset,
írást, amivel megjutalmaztok, amit olvashattunk és olvashatunk. Köszönöm, hogy
velem vagytok és ha erőm, egészségem engedi – szeretetettel várlak ezután is
Benneteket.
Mit is kívánjak
Számotokra és a magunk számára az elkövetkezendő új évre?
*
Adjon az Isten
áldást, békességet,
hogy ne éhezzél,
friss kenyeret,
hogy ne szomjazzál,
éltető vizet,
ha meleged van, hűs
árnyékot,
télire meleg ruhát,
meleg otthont,
baj, betegség
elkerülje házad,
legyen veled szerető,
hű társad,
Szívetekben,
lelketekben szeretetet
Így kívánok
MINDENKINEK
egy
BOLDOGABB, ÁLDOTT ÚJ
ÉVET!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése