Mosolyogtató ...

Mosolyogtató ...

Tudod arra gondoltam,
ma már mosolyogtató, hogy az ember valamikor
időjárást jósolt a madarak szárnyalásából,
pedig, ami ma lehetetlen, lehet, hogy tegnap természetes,
egy másik világ egyértelmű következtetése volt,
de mára már a létjogosultsága, mint a visszhangnak,
megszűnt, mert az ember épített mesterséges falakat,
megzavarva a jól tájékozódó madarakat...
másképp áramlik a hang,
a szél muzsikájának messziről is érezhető rezgését
az arra érzékeny madár már észre sem veszi,
falakkal körülvett világban
a valódi jelet nem képes érzékelni...
kiismerhetetlen lett a világ, kiismerhetetlen az ember is,
mást tesz, mint amit gondol, ha elmegy, nem azért teszi,
mert menni akar, ha visszatér se azért, mert az akarata az,
inkább csak manipulál, manipulálja a világot,
manipulálja a másikat:
mesterséges, csinált lett a világ,
műanyagtól elvárni nem lehet a valódi hatást...
sokszor még a szeretetet is az ember akarattal,
fejben megtervezi, előállítja műanyagból,
magának nem valódi alapanyagból felépíti,
azért aztán, hogy könnyen elmúlik,
hiszen csinált,
nem pedig született csoda,
meg se közelíti a valódit a hatása...
az ember mosolyog csak,
ha a szeretet hatalmáról hall,
pedig a világ változott, nem a szeretet:
ami valaha természetes lehetett,
a madár repte általi időjóslás,
a szeretet csodatévő varázsa
ma már csak mesének tűnik,
az a kevés, ami belőle megmaradt,
mérhetetlen kincs,
amit, ha nem bontja le az ember
a mesterséges falakat, lassan,
mint ritkaságot mutogatnak.

2013. nov. 27.