Hajnali roráték

Hajnali roráték

Kemények, hidegek voltak azok a telek, azok a régi decemberek. Az ünnepi készülődésben nagyon sok emlék végigfut rajtam, sok mindenre nagyon tisztán visszaemlékszem.

Kicsi lányka voltam, a kicsiknél is kisebb, de már oskolás. A karácsony előtti napokban hajnali roráték voltak a templomban. Sváb községben éltünk. Tőlünk a harmadik szomszédban lakott Katyi néni (nem tudom, miért így mondták neki). Katyi néniéknek több tehenük volt. Csoda finom túrót, tejfölt és vajat készített. Talán ezért is - de nagyon szerettük őt. Én különösen kedveltem. Szóval én ezzel a nénivel mentem ezekre a hajnali rorátékra, a karácsonyt megelőző adventi misékre.

Hajnalok hajnalán keltett édesanyám. Gyorsan megmosakodtam, kimostam az álmot a szemeimből, hogy felébredjek. Kis csizmámba belebújtam, azután anyukám a nagy berliner kendőjébe bebugyolált úgy, hogy a fejemre terítette és hátul megkötötte. Pici kis kezeimre a pap bácsitól, Ikka csomagból kapott kesztyűcskéket húzott és útnak indított. Nagy volt a hó, az éjszakai intenzív havazás után. A falu még aludt, szinte senki nem mozgott az utcán. Abban az időben nem voltak lámpák, amelyek utat mutattak volna. Sokszor térdig süppedtem a hóban. Persze, az sem volt még nagy hó, csak én voltam picike. Így a csizmámba sokszor befolyt a hólé. Ezeknek a miséknek az volt a jellemzőjük, hogy gyertyafény mellett ünnepeltünk. A templom ragyogott a gyertyák fényétől, csengők csilingeltek, zengtek a karácsonyi dalok. Az orgona hangja betöltötte a templomot, de talán az egész falut. Imádtam ezt a különleges hangulatot, ezt az atmoszférát. Csillogó szemmel figyeltem a hajnali csodákat, a ragyogást, a fényeket, énekeltem a dalokat ezeken a téli hajnalokon. Mindenben, mindenhol angyalokat véltem felfedezni.  Mikor hazaértünk, anyukám egyfolytában melengetett, mert bizony jól átfagytam. .

Emlékszem, egy héttel karácsony előtt írtam a Jézuskának levelet, amelyben szép kis apró betűimmel felsoroltam, mit kérek. Hogy a Jézuska az angyalokkal mit küldjön anyukáméknak, a velünk élő anyai nagyimnak és az én csöpp kis öcsémnek, aki három évvel fiatalabb nálam, és akkor még kisebb volt, mint én.
Előttem van anyukám - olyan élénken emlékszem, mintha most szólna hozzám! A nagy levéslírásban elbóbiskoltam az asztal mellett. Az álomtündér rám talált. Anyukám ölébe kapott és befektetett a nagy dunna alá. Arcomra nagy cuppanós puszit nyomott, hogy repüljek tovább az álmok szárnyán az angyalkákkal, Tündérországba.
Azután nagy meglepetéssel láttam, hogy kéréseim teljesítve lettek. Persze, akkor még nem tudtam felfogni, hogyan lehet ez. De már jóval előtte a vágyainkról, a kívánságainkról beszéltünk.

Mikor már nagyobbak voltunk, a tízórai pénzünket gyűjtögettük össze öcsémmel, és mentünk ajándékokat vásárolni szüleinknek és dugdosva - egymásnak. Már napokkal, hetekkel karácsony előtt készültünk: rajzoltunk, ragasztgattunk, verseket tanultunk - hirtelen elhallgatva, dugdosva mindent, mikor anyukám ránk nyitott. Mindig azt hitte, valami rossz fát tettünk a tűzre - hirtelen némaságunkat figyelve.

Most ilyen hosszú idő távlatából arra gondolok, milyen szép, milyen lélekemelő volt mindez.