Az ember szeme

Az ember szeme

Tudod arra gondoltam,
hogy az embernek a szeme az,
ami segíti tájékozódni,
az úton, hogy el ne tévedjen,
de a látvány tévútra is viszi,
sokszor megy a falnak miatta...
a pénzét, ha fekteti áruba,
bízva abban, hogy egészség lesz
a megvásárolt alma kamata,
a szem a legszebbet kívánja,
holott az ész valahol tudja,
hogy nem az a valódi,
nem olyan az Isten által teremtett gyümölcs,
hogy az Isten nem teremt
látszatra hibátlant,
a tökéletes teremtmény
mégis csak az övé...
az ember sokszor megy el a valódi,
az éltető gyümölcs mellett,
s választja a hazugsággal,
a méreggel felfújt almát,
a lelke mélyén hiába tudja,
mégis csak azt viszi haza,
amelyik az egészséget öli:
az üres szépség, ha beltartalma nincsen,
jobb, ha ott marad a kirakatban...
hogy valami milyen belül,
azt a szem nem képes felfogni,
azért aztán a szeretetét sokszor
rossz tartalmú szépségbe fekteti,
amikor dönteni kell,
ellene fordul nem csak a szem,
az összes érzékszerve mind azt sugallja,
hogy az a tökéletes, azt vegye,
mert nem csak, hogy szép, de illatos,
a hangja is csábító, a tapintása selymes,
látszólag tökéletes rajta minden,
az érzékszervek döntenek,
az ember döntési helyzetben nincsen...
de, ha hallgat rá, ellensúlyként mindig
megszólal a tévedhetetlen belső hang,
amelyik egyedül súgja azt,
ami ilyen tökéletesen hibátlan külsőre,
az nem lehet az egészségre,
az rossz befektetés, nem kamatozik életet,
ha nem akar koldusbotra jutni az ember,
abba kár fektetnie az összes meglévő szeretetet.

2013, nov. 28.