2014. október 25., szombat

Egy idővel ...



Egy idővel ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember idővel
megszokik szinte mindent,
s ha az egyiket megszokja,
megszokja
az elviselhetetlennek tűnő terhet,
jön a másik, annál is súlyosabb,
amihez képest az előző
pehelykönnyű...
sok minden válik
természetessé az idővel,
még képes elfelejtkezni arról is,
igaz, csak hosszabb-rövidebb időre,
hogy a ház, amibe beköltözött,
az élet nevű viskó,
vagy épp palota, áll kezdettől
a szakadék szélén,
belépottyanhat
bármelyik pillanatban...
de azért, ha nem is akarja,
sokszor eszébe jut a vég,
ami talán nem is zuhanás lefelé,
de szárnyalás felfelé: talán csupán
a Föld veszíti el a hatalmát,
többé nem hat a vonzóereje,
miután a sok terhet,
amit az itt lévőre rárakott,
leveszi az oly rettegett,
talán épp a jóságos halál.

2014. október 22.

Wass Albert - Hangulatok



Wass Albert
Hangulatok



Halljátok-e? a kékes hegygerincen
felharsant már az őszi hallali.
Ugye, nem tudtok most csapongó szívvel
rügy-pattanó Napkeltét vallani?
Pedig a sárga lomb: az is virág,
és a halálban lappang már az élet,
mely összeomló múlt-romokból éled.
Higgyétek el: csak hangulat az élet.
Higgyétek el: a nyári arculat,
s az őszi fák borongó arculatja,
csak hangulat, és újabb hangulat.
S higgyétek el nekem,
hogy a halálban nincsen veszteség,
hogy a halál csak újabb fordulat:
mert minden hangulat egy élet,
és minden élet csak egy hangulat.

Végtelen kék



Végtelen kék

Az égbolt pazar díszlet felettünk
A horizont színe, a felhők élete
a színpad egy-egy részlete
A vizek csobogó dallama,
a madarak víg melódiája,
mindez a szeretet szárnyalása
A nappalok, éjszakák meséje,
a Mindenség  végtelen története

A család egy zárt kert



A család egy zárt kert 
Tudod arra gondoltam,
hogy a család,
ami egy kis szeretetközösség,
szemet gyönyörködtető tud lenni,
csodás zárt kertet alkotnak
a szeretet gyönyörű virágai...
de amikor valaki azt látja,
hogy a virágai sorra hervadnak,
hogy senki nem nyúl utána,
akkor talán az a kert
a létjogosultságát elveszíti,
oda tovább érdemes
csak a muszáj virágait ültetni,
és körülnézni a világban,
ebben a nagy árvaházban,
s megtalálni az olyat,
akit boldoggá tesz
a szeretet szép virága,
oda adni, ahol várják,
ahol nem teher senkinek,
ahol szeretni nem muszáj,
de lehetőség csodás:
virágzó nyitott kert,
amit nem a kerítés,
amit a szeretet tart össze,
ahol a szeretetre
szeretet a felelet...
mert a család csodálatos,
ha a kertje virággal van teli,
de a szeretetet kár pazarolni,
(kenyeret dobni a kukába)
oda,
ahol nem kell senkinek,
amikor az éhező a világban annyi.



2014. október 22.

Illanó ...



Illanó ...

Jajong a szél – a vihar előszele.
Könnyek hullnak az esőcseppekkel.
Kinyitnám szívem kapuját, de már nem lehet.
Ülj mellém a holdvilág alá, pihenj meg lelkemben.
Mikor a hajnal pírja színezi az eget, az álom elillan.
Indulj tovább utadon – így éltesd a reményt napomban.

Hinni ...



Hinni ...

Tudod arra gondoltam,
hogy hinni a magban,
amelyik magáról
életjelt adott,
amelyik egy apró kis csírát
már mutatott,
az nem nagy ördöngösség,
abban a kis látszólag semmiben
van benne a gyönyörű virág
bíztató lehetősége:
azt gondozni, öntözni érdemes,
a gondoskodást idővel
nagy valószínűséggel
meghálálja...
de talán
kevés az olyan félkegyelmű,
aki egy maroknyi,
látszólag üres földet
bizalommal kezd locsolgatni,
erős hittel, hogy egyszer
majd ott csodás virág pompázik...
arra csak a szeretet, az igaz,
a mérhetetlen szeretet képes,
hogy ott is higgyen, ahol
életnek nyoma sincsen,
ahol érte kitartón,
(a hitetleneket megcáfolva)
kell ereszkedni nagyon mélyre,
talán épp a másik magányos lelkéig,
oda, ahol senki nem járt addig ...
mert ott van az érzés
mindenkiben,
egészen biztosan,
de a látszólag semmiben hinni,
abból életet előcsalogatni
csak kevesen képesek,
ahhoz már több kell,
kell a rendíthetetlen,
a csodára képes szeretet,
amelyik életet fakaszt tán
a megkövesedett magból is.

2014. október 21.

Lélek ...

Lélek ...


Lélekhangok ...



Lélekhangok...




Évszakok múlnak el felettünk. Szívünkben sok-sok emlék.
Dallamok szárnyalnak az éterben.
Gyengék is, erősek is voltunk életünkben,
de hiába várunk már boldogabb, szebb napokra.
Sebeink mélyek, sajognak, fájnak, - irgalmat nem nyújtanak.
A szív hangja szól még, ám csillagaink lassan kihunynak.
Ráncok törik meg arcunkat, homlokunkon mély barázdák,
hajunkba ezüst szálakat fest az idő.
Egyre többször gondolunk a halálra, az elmúlásra.
Minden egyes nap életünk nagy ajándéka.
Éjszakáink egyedül, magányosan telnek, zaklatott álmokban.
Nincs, ki ölelésével melengessen.
Ébredéseink után egyedül ballagunk tovább az úton,
s a melódiák is egyre halkabban szólnak.
 *
a szemekben gyertyafény,
a könnyekben csillagfény
a lelkek ölelő álmai az
elhalványuló éjszakákban

A valódi lélek ...



A valódi lélek ...
Tudod arra gondoltam,
hogy a lélek, a valódi, az lehet
áttetszően tiszta,
sehol egy folt rajta,
s talán csak el lehet átkozva
az, amelyik beköltözött
a szeretetni képtelen emberbe...
egészen biztosan
gonosz varázslat által
lett a lélekből,
az önmagát is szívesen adóból
irigy, mérhetetlenül rosszakaratú,
más bajának örvendő:
nehezen szerethető...
s talán a gonosz átoktól
nem lehet szabadulni addig,
míg a varázslat meg nem szűnik,
míg a szerethetetlent, a rosszat,
valaki nem illeti csókkal,
(de csak a valódi,
a szeretetből született
töri meg a varázst)...
az elvarázsolt léleknek
a szabadulásra,
hogy gyönyörű legyen újra,
hogy lehessen önmaga,
s, hogy övé legyen
a szeretet megváltó csókja,
sok esélye nincsen,
talán csak annyi,
mint amennyi
bármelyik csúf békának.



2014. október 20.

Az élet ...

Az élet ... 


Sorsom lépcsői



Sorsom lépcsői

Fájdalommal teli volt életem,
de voltak szép, boldog évek
Sorsom lépcsőit végigjártam
Többször csöndembe takaróztam,
vagy a madarakkal szárnyaltam

Az utak kanyargós tarkasága,
könnyel áztatott pillanatok:
Te és én indultunk kézen fogva
Útjaink évekig együtt futottak,
de a Te ösvényed elkanyarodott

Szomorú árnyak, szomorú fények:
új ösvényre már vigyázva lépek

Az új élet kezdete



Az új élet kezdete

Tudod arra gondoltam,
hogy a múltat lezáró éjszaka
az nem a halál
mindent radírozó alkalma,
s az ébredés se
a csodás újjászületés,
a jelen a múlt egyenes folytatása:
ha a rossz egy éjszaka alatt
tovaröppenne nyomtalan,
az lenne maga a csoda...
a jelen mindig az aratás napja,
s hogy mi lesz a ma termése,
az az ültetett magtól függ,
már az éjszaka
hatalmas változást nem hozhat,
gyűlöletet szed, aki gyűlöletet ültetett:
eredménye a ma gyümölcse,
a tegnap elültetett magnak...
szerencsére az új nap
nem csak a betakarításé,
benne van
a jó mag elvetésének
a csodás lehetősége,
ma dől el, hogy milyen lesz holnap...
a jelen termésén
már változtatni lehetetlen,
de ültetni érdemes,
(és nem is elérhetetlen)
a jó magot,
hogy majd egyszer,
egy eljövendő holnapon
a betakarítás gazdag legyen...
mert mindennek megvan a rendje,
újjászületni
nem lehet az aratással:
az új élet mindig
a vetéssel kezdődik.

2014. október 18.

Szürke felhők ...



Szürke felhők ...

Vad szél rázza a fákat, bokrokat
Zokogó eső mossa a lombokat
Napfényre várva sóhajtozik az élet
Lágy szellőre vágynak a vizek
Könnyek áztatják bús arcomat
Szürke felhők ölelik magányomat

A test azzá válik ...



A test azzá válik ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a test azzá válik,
amit az ember megeszik:
az egészséges étek,
mint jó építőanyag,
azt az épületet
egészségessé teszi...
de nem csak a test épül,
(épül, vagy leépül)
az ember építi magát,
az épület tulajdonosát
a gondolataival,
a cselekedeteivel...
sajnos,
hogy enged sokszor
a káros étel, a rossz gondolat,
a gonosz cselekedet csábításának,
s ha meg is undorodik tőle másnapra,
ha az egészet szeretné semmisnek,
az undor borzasztó érzését
elfelejti harmadnapra...
miközben
átalakul a test fokozatosan,
és annak a tulajdonosa,
az embernek az énje is beteggé,
gyógyíthatatlanná lesz, még akkor is,
ha az elkövetett vétek már a múlté,
ha a bűnöket még az Isten is megbocsátja,
nyomait magával egy életen keresztül hordja...
a test talán már gyógyíthatatlan,
de az elkövetett bűnök,
a lélek ellen tett rosszat feloldozza
a sohasem későn érkező szeretet,
anélkül a beteggé tett lélek
semmit sem tehet.

2014. október 16.

Évszakok



Évszakok

A tavaszban rügyek születnek
Madarak zengik éneküket

Nyáron méhek, darazsak zsongnak
A rózsák a kertekben illatoznak

Ősszel színesedik az avar
A széllel levelek kavarognak

Télen a vizek jégpáncélt öltenek
Hóbundába takarózik a természet

A sok apró lény pihenőre tér
Jégszikrákat szór a csípős szél

Csitáry-Hock Tamás - Vannak évszakok ...



Csitáry-Hock Tamás


Minden évben megérkeznek, sorban, egymás után. Van, aki a tél szűzies fehérségét szereti, van, aki a tavasz festői palettáját, van, aki a nyár perzselésére vágyik, más pedig az ősz színeit kedveli. Mind szép, mind érdekes, mind lehet vonzó. De talán a tavasz mégis a legszebb. Mert az Élet kezdete, a remény ébredése, a szépség feltámadása. És még valamiért. A tavaszban már ott van a nyár, a meleg, az Élet ígérete. Az izgatott várakozás, a tudat, hogy most már minden szép lesz és jó. Így a tavasz több egy évszaknál. Több a virágzásnál, több a kellemes melegnél. Igen, a tavasz nem csak egy évszak lehet. Hanem egy érzés is. Ami nem csak évente egyszer érkezik el, hanem egész évben elkísér. Nem követi egyiket sem, nem adja át helyét a másiknak. Egy különleges tavasz. Egy bizonyos tavasz. Úgy hívják: szívtavasz. Amiben benne van az ébredés, a virágzás, a remény, és az ígéret. A Nyár ígérete. Benne van az izgatott várakozás, hogy hamarosan érkezik a Nyár, és minden újra szép lesz és jó. Aki szeret, mindig tavaszban él. Örök szívtavaszban.
Igen, van ilyen évszak.

2014. október 21., kedd

Színpaletta ...



 Színpaletta ...

Tudod arra gondoltam,
a festő, ha vágyik különleges színre,
amelyik a palettáján meg nincsen,
akkor azért fel nem adja,
nem mond le róla,
kikeveri azt a többiből,
a már meglévőből...
és a boldogságra vágyó ember is
jól teszi,
ha azokkal a színekkel dolgozik,
amik tulajdonában vannak,
amik megszerezhetőek,
mert nem lesz boldog,
aki feltételül a távolít,
a készet,
de elérhetetlent tűzi ki,
az olyan magát
boldogtalanságra ítéli...
ha nem is ugyan azt,
de hasonlót keverhet ki
a Nap fényéből,
a reggeli madárcsicsergésből,
egy kedves szóból,
egy gyermeki mosolyból,
a szóló szőlő,
a csengő barack,
mosolygó alma ízéből,
hozzátéve a belső békéből,
akár még a vágyott szín,
kikeverhető a vágyott boldogság is:
érdemes talán más,
meglévő színekkel próbálkozni,
mert abból, ami nincs,
ami nem elérhető, abból
csak boldogtalanság születik.

2014. október 6.

2014. október 15., szerda

Szívem a kezedbe ...

Szívem a kezedbe ...


Jobb adni, mint kapni



Jobb adni, mint kapni 

Tudod arra gondoltam,
sok igazság van,
valódi, amibe,
ha az ember belekóstol,
hamisnak látszik mégis,
olyan az, mint az étel,
ami készült
rossz alapanyagból,
amelyik különben,
normális körülmények közt
lehet a világon
a legfinomabb eledel...
mert, hogy adni jobb,
mint kapni,
nagy igazság az,
de, mintha
a fogát húznák annak,
aki rossz alapból
adni próbálkozik,
azt az igazságot,
mint valami valótlant,
kipipálja gyorsan,
mert az talán a valóság,
hogy szeretetből adni
boldogság,
minden más cáfolat arra
a hiányosan fogalmazottra,
hogy jobb adni, mint kapni.

2014. október 15.

Ördögszekér



Ördögszekér

Vágtat a szél a mezőkön
Ördögszekeret sodor magával
Felkavarja a finom homokot
Lovak lobogó sörényét utánozva
Susogón hajladoznak a fák
Halott levelek közt száll
Emlékekbe idézve őszöket,
Bezárva a hűvös szívekbe,
A rozsdásra festett természetbe

Emlékvirágok



Emlékvirágok

A nyár elszállt
hűvös tóparton sétálsz mélán.
lábad alatt aranysárga avar,
fölötted színes felhők gomolyognak,
ágak búcsúznak sárga leveleiktől
ősz szagú szél fúj a múló időben,
szívedben és szemedben könnyek
emlékvirágok bús lelkedben
lehullnak a sodró, őszi széllel
párás illatok szállnak a légben

Visszaterkintve ...



Visszatekintve ...

Tudod arra gondoltam,
ha valaki
sok-sok év elmúltával
az időben visszatekint,
majd belenéz a tükörbe,
azt látja benne,
hogy a szépen nyíló virágból
lett egy hervadt, virághoz
alig-alig hasonló
sokszor már száraz kóró:
szomorúan gondol arra,
hogy ez az élet rendje,
semmit nem lehet tenni ellene...
és talán valóban siralmas
az öreg, a hervadt virág,
ha a legfőbb érdeme az,
hogy szép volt valaha,
ha a a szépséget
semmi nem kárpótolja,
ha virágból nem lett
folyton érő termés,
ha nem érett be a lélekben
a virágkorban
még éretlen szeretet...
a virág életében
a gyümölcs beérése
az sohasem kudarc,
csak az,
ha végig megmarad,
mint a legfontosabb,
ha nem veszi át
a helyét termés,
ha nincsen más,
ha egy élet eredménye
csak a hervadt,
a kidobni való virág.

2014. október 15.

Bekopog október



Bekopog október

Leszüretelték az érett szemeket
A szőlőtőkéken sárguló levelek
Friss a kaszált széna illata
Másképpen zeng a szív szava
Borzongatóak a hajnali szelek
A nap homloka is sápatag
Másképpen fut már az idő
Belengi az eget az alkonyat
Barnuló erdő int a ködön át
Együtt száll az égen a galambpár
Kísértenek a bús emlékek,
Az álommal messze lebbennek
Búcsúzik a nyárias szeptember
Halkan bekopog hozzánk október