Ketten együtt

Ketten együtt 

Tudod arra gondoltam,
hogy a virág gyönyörködtet,
de legfontosabb mégis a gyökér,
mert, ha a szépség gyökértelen,
ha csak itt van a felszínen,
akkor elhervad hamar,
vagy még idő előtt eltaposhatja
egy autó figyelmetlen kereke:
ha a szépség mélyről érkezik,
az idő viszontagsága,
az autó kereke nem árt neki,
igaz, vandálul a virágot lehet letépni,
a virág el is hervadhat,
figyelmetlen gyalogos eltaposhatja,
ha fáj is,
a baj nem akkora,
a vesztesség csak látszólagos,
hisz jön új, virágot érlelő tavasz,
s a gyökér a másikat küldi utána...
s talán így van mindennel a világon,
a bor, amelyik az úton
nem a gyökérből indul el,
az csak szédít,
de vérré nem válik,
és így tesz a gyökértelen szépség,
és a gyökértelen szeretet is,
amelyik nem eredménye
a hosszú folyamatnak,
amelyik nem beérik,
amit az ember megcsinál,
amelyiknek egyetlen előnye,
hogy hamar elkészül,
igaz, hamar el is hervad...
a dolgok, a valódiak,
az időtállóak,
mélyről táplálkoznak,
valódi, Istentől való termést
csak azok hoznak:
a messzire nyúló gyökér
és az idő,
(amelyik rombol a felszínen)
ketten együtt csodákra képesek.

2014. november 21.

Léleksimogató

Léleksimogató 

 http://youtu.be/JjgbD0KRCAU

 

Az égbolton komor fellegek

minden oly szürke, oly rideg

a horizonton az árnyak is sötétek,

csendesen szállingóznak a hópelyhek

szelíd gyógyír fájó szívemnek,

puha ölelés tétova lelkemnek

a levegő hideg illattal van telve

vágyom gyöngéd érintésedre,

szelíd szemed meleg sugarára,

mely lelkem simogató megnyugvása

Életnek értelmet ad ...

Életnek értelmet ad...

Tudod arra gondoltam,
az embernek már
érkezése pillanatán,
vagy még az előtt
bele kéne vésni a sejtjeibe,
el ne felejtse egy pillanatra se,
hogy másnak
lehet ő a legfontosabb,
de önmagának soha,
mert aki azt nem tudja,
az ezen a világon
elégedett nem lehet...
ha az "én" áll az első sorban,
az sötét árnyékot vet
a nagy fejével mindenre,
tőle nem látni más semmit,
kapjon bármennyit,
többet akar mindig...
de, ha aki
az első sorban van,
az önmagán kívüli,
akkor hátulról
csak az látszik,
boldogság tőle
még egy mosoly is...
amikor már megvan,
ami a legfontosabb a világon,
a dolog megy magától,
de nehéz háttérben maradni,
amíg az önző "ént"
el nem takarja,
láthatatlanná nem teszi senki,
úgy az élet keserves...
ha egyszer megtörténik,
hogy, ami a legfontosabb, kerül
az embernek önmagán kívül,
akkor születik olyan csoda,
ami az életnek értelmet ad,
s talán a halált is elfogadhatóvá teszi,
ha a túlsó parton van kire várni.

2014. november 20.

A szerelemmel ...

A szerelemmel ...

Napsárga őszi alkony

Napsárga őszi alkony

A lemenő őszi nap beragyog az ablakon. A sugarak hancúroznak a napsárga függönyön, aranyba öltöztetve mindent. Nevetve, kacagva kergetőznek az árnyak és a fények a sárga terítőkön, megcsillogtatva az üveggömbön futó fénysugarakat. Szemem szeretettel kalandozik a fények játékán. Szeretem ezt a hangulatot. Szelíden ölelnek, dallamonként simulnak lelkembe.

Nézem a csendes homályt

Béke, s nyugalom vár rám

Szelíden ölel az alkonyat

Megpihen bennem a gondolat

Elér hozzám a falombok sóhaja

Dallamok kúsznak lelkembe

A holnap reményét adva életemre

Az égbolton felhők fodrozódnak, színesre festve a horizontot. Minden mosolyog. Őszi illatok lengedeznek, majd a szürkületet lassan felváltja az este. Romantikusan gurul az égboltra a hold, elönti ezüst fénye a kertet. Körötte millió csillag hunyorog.

Megnyílik bennem mélyen minden érzés, jön felém. Belém fészkelődik minden szín, minden forma és minden eddig szálló hang. A dallamok köröttem szárnyalnak, vibrálnak, lelkem univerzumába

Vágyott boldogság

 Vágyott boldogság ...

https://www.youtube.com/watch?v=vxsH8FsD73I

Tudod arra gondoltam,
az ember a vágyott boldogsággal
hasonlóképpen van,
mint az óhajtott Istennel:
van, aki szeretne hinni benne,
de bizonyítékot nem látva
nem tud akarva se,
más, az életben csalódott,
tagadja a létét alapból,
ezért, hogy aztán
a hozzá vezető mezsgyén
el egyik se indul :
az irány, amerre halad, más,
így nem leli a nyomát,
mint az, aki jár az ő útján....
nem hisz az ember
a valódi boldogság létezésében,
ezért aztán reálisan elindul arra,
ahol vele nem találkozik biztosan,
amerre valódi boldogság nem járt soha,
felcsipegethető magvait el nem szórta...
másfelé tart, ahol lehet,
hogy sok pénzt talál,
mérhetetlen tudást,
tán megtalálja a fiatalság titkát is,
csak boldogságvirág
nincs arra egy szál se:
pedig talán öröme lenne,
ha a szívét követné,
s ahol az öröm sorakozik,
ott a boldogság se távoli.

2014. november 18.

November ...

November …

Fagyosak a vágyak, s a hajnalok

borongós, fáradt a horizont

dér ül a fákon, a bokrokon

szívemben sajog a fájdalom

lekopott színek, kopár ágak

hideg van fázom, s te oly távol vagy

csípős, szemerkélő őszi eső

szomorú, szürke a világ

síró szél vágja arcunkba

a bánat zokogó jajszavát.

nem látni rég a napot,

az azúrkék ég szürkére vált

ázott lombsátor, - az avarban

levelek a földhöz lapulnak

cudar (novemberi) szél vacogtat

november ködbeveszve kopogtat

Akarni, - cselekedni ...

Akarni, - cselekedni …

Tudod arra gondoltam,
ha az ember akar és cselekszik,
sok mindent elérhet,
de az igazán különleges dolgok
teljesen váratlan,
vele megtörténnek,
úgy, ahogy jön
a derült égből a villámcsapás,
ahogy egybefüggő, zárt,
vastag felhők közül kitekint
a már-már elfelejtett Nap,
olyankor,
mikor rá már senki nem számít...
az ember, az egyik, mindent megtesz,
hogy megszerezze a kincset,
amire vágyik halálosan,
erőszakkal dönt le falakat,
s nem kíméli azt, ki áll az útjába,
végül a gátlástalanság sikerrel jár,
meg is szerzi, amit magáénak akar,
de, ahogy megkaparintja,
fénye tompulni kezd,
lesz értéktelen,
de csak számára:
nála a kincs, a vágyott,
mégis mindig azt érzi,
nem neki, másnak ragyog..
más pedig, aki kincset lát,
amit mindennél jobban
szeretne magának,
indulna is felé,
de az erős fal ott van,
és ő betartja a lelkiismeret
összes parancsait,
így aztán esélytelen látszólag,
míg nem váratlanul,
ember nem érti, hogyan,
történik valami, az erős fal
hirtelen magától leomlik,
s ami elérhetetlennek tűnt addig,
szinte ajándékként hull az ölébe:
az ember ügyesen cselekszik,
de az igazán nagy dolgok
megtörténnek vele,
teljesen kiszámíthatatlan.

2014. november 17.

Katicámnak - boldog névnapot kívánok!

Drága Kincsem! 

Boldog névnapot kívánok!

 http://youtu.be/-MxXoGYAsUM

 Nemes Péter

Mindig a barátod leszek.

Időtől, tértől függetlenül,

Még ha testem már

Nem is e világon jár

Csak gondolj rám, és figyelj

Én ott leszek

Benned

Ha sötét felhők gyülekeznek,

Leszek neked

Napsugár felettük

Ha magányosan állsz az erdő szélén,

Csak gondolj rám, és

Mesélek majd a madarak nyelvén,

Csakis neked

Hogy tudd

Nem vagy egyedül

Ha elborít a sötét egy újholdas éjjelen,

Gondolj rám, és

Elér a vigasz akkor is, mert

Ott ragyogok majd

Benned

A csillagos égbolt helyett

Ha az ősz sóhaja nyomán

Elsárgulnak a fák,

A halott levelek hullásából

Hallhatod, ahogy

A jövő reménységét

Súgom neked

Ha szívedbe mar a jeges tél,

Leszek neked a hópelyhek zenéje

Hogy ne feledd,

Még a hideg is szép lehet

Ha lelked Szeretetre sóvárog

Sugárzom majd neked

A névnapi torta gyertya lángjából, és

A csillag szóró szikráiból is

Ha otthonodat nem leled

Csak gondolj rám, és

Érezd ott mélyen

Otthonod az egész világ

Ha késne a tavasz,

A megújulás erejét öntöm beléd

A napkelte ragyogásából

Minden párás hajnalon

Ha félelmek gyötörnek, és

Nem leled az utat

Csak nézz a távolba, ahol

Feltámad a szél, és

Simogatásában ott leszek,

Felszárítom könnyeidet

Ha már fogytán az erőd,

A hegyek sosem apadó erejével

Emellek fel

Hogy menj

Tovább

Tovább!

Ha már úgy érzed, nincs kiút az útvesztőből,

Csak hunyd le a szemed, és

Lelkedet szárnyalni viszem

Az álmok mezején

Hogy lásd

A szabadság létezik

Ha nem találod a megnyugvást,

Békével a karomban suhanok feléd

A naplemente varázsában

Hogy sose feledd,

A harmóniát magadban keresd

Ha örömödet nem oszthatod meg mással,

Nézz egy virágra, és

Én mosolygok vissza

Tiszta szívből,

Veled örülve,

A lelkedben élő kisgyermekre

Ha bánatodat nem hallgatja meg senki,

Csak gondolj rám, és

Ott leszek

A szívedben

Csak ott leszek

És ölellek

S az eső cseppekben

Veled könnyezem

Ha szükséged van rám,

Ott leszek

Mindig

Csak gondolj rám

És tudd

Van egy barátod

Aki vár

A végtelen partján

Fanyar ködben

Fanyar ködben

A kert felett fanyar köd ül,

A csillagok is homályban állnak.

A Hold körül ezüst béke leng,

Szelíden kóborolnak a lelkek.

Az éjben álmok köpenyében

Csendbe burkolózik a végtelen.

Szállnak a fájó sóhajok

Mindörökre: a gyertyafényben

A szeretet ragyogó színei

A szeretet ragyogó színei 

Tudod arra gondoltam,
ha valaki úgy éli az életét,
hogy a fények, a színek
számára láthatóak
sohasem voltak,
aki csak az örök sötétet ismeri, az,
ha nem tudná, hogy van
valamilyen kincs másnál,
amiből ő, a szegény,
valami igazságtalanság folytán
nem kapott egyáltalán,
akkor a látás gyönyörűsége
neki nem hiányozna:
az ordító hiányt
csak a valamikori látó érzékeli,
aki a kincsét elveszti...
és talán így van ez a szeretettel,
aki még nem találkozott vele soha,
mit is veszített, az nem tudja,
nem ismeri, milyen is látni:
aki érezte egyszer is
simogató melegét,
az már nem képes úgy élni többé,
mint, aki soha sem volt gazdag...
de azért, ha fájdalmasabb is
szegényként újra,
megmarad valami mégis,
amit, aki nincstelen születése óta,
az meg nem tapasztalhatott soha:
kit egyszer is viszontszerettek,
aki már meglátta
a szeretet ragyogó színeit,
ha el is veszítette a nappal árnyalatait,
maradnak színesek örökre az álmai.

2014. november 16.

A szerelem, mint a hegedű ...

A szerelem, mint a hegedű ...

Az igazság hegymászója ...

Az igazság hegymászója ...

Tudod arra gondoltam,
azt gondolják sokan,
jó móka,
kirándulni szeretnek,
hegyre fel és völgybe le...
de van úgy, hogy az ember
első emelkedőnél meghátrál,
a nehézséget vállalni
nincs bátorság,
vagy, csak egyszerűbb választani
a kényelmesebb megoldást...
és valahogy ilyen sokszor
a vonzódás az igazsághoz,
sokan vallják meggyőződve,
önmagukat bajnokának gondolva:
míg a léc alacsonyan van,
az ember legtöbbször át is ugorja,
de, ha kerül magasabbra,
ha már az igazság kimondása
tűnik veszélyesnek,
akkor többen választják
a látszatra biztonságosabbat,
nagy ívben megkerülik,
lépnek a hazugság útjára...
persze, sokkal könnyebb annak,
akiben feltétel nélkül bíznak,
akit kísérnek szerető szemek:
arra a bíztatásra az ember
a mégoly veszélyt is vállalja,
ha az egész világ fordul ellene,
egyedül nem marad, jól tudja...
és az az igaz szó,
amelynek kimondásához bátorság,
erő kell, nagyobbá teszi az embert,
sokkal könnyebben veszi később
a következő,
a megmászhatatlannal tűnő emelkedőt,
míg nem egyszer nem csupán gyakorlója,
az igazságnak lesz a hegymászója,
irigylésre méltó mestere.

2014. november 15.

Tiszta szemmel

Tiszta szemmel...

www.youtube.com/watch?v=rch6ChrsTEE

Az életünk várakozások sorozata. Menekülünk fájdalmainktól, de sajnos a hegek örökre szívünkben maradnak. Segítő kezek nyúlnak felénk vagy ellöknek, eltaszítanak. Bizonytalanul járjuk kanyargós utunkat – lassan, vagy sietve. Messze tévelygünk vagy határozottan lépdelünk, szárnyalunk vagy könnyezünk. Tudjuk sokszor, hogy nincs tovább, de szívünkbe reményt ad az új nap. Az útjelzők iránya sem egyértelmű. Árnyék és fény kísér bennünket.  Örömet, bánatot is ingat a mérleg, de utunkon végig kell mennünk. A sors ösvényén célba is kell érnünk. Mindez könnyebb, ha van ki fogja a kezünk és szerető kéz törli le könnyeinket. Sok-sok apró kőből rakjuk le alapunkat, és ezekből a kövekből építkezünk egy életen át.

*

végig az ösvényen

szomjunkat oltva,

vagy mindig szomjazva,

vissza-visszatekintve,

néha visszafordulva,

magasba szárnyalva,

vagy a földön csúszva,

bánatunkban fuldokolva,

a széllel szállva,

minden pillanatunkkal,

míg szívünk dobban:

járjuk sorsunk útjait

A szeretet bőség-asztala ...

A szeretet bőségasztala ...

Tudod arra gondoltam,
a lélek talán hasonlít a hideg,
a rideg, a hóval borított mezőhöz,
amelyik nem asztala
a rászorulónak,
ahol az éhező madár
enni nem talál magának,
didereg, aki csak arra jár,
ahol a melegnek nincsen nyoma...
de, a hó olvadni kezd máris,
ahogy megérkezik
a lélek simogató tavasza,
a szeretet első napsugara:
még ugyan beborítja a mezőt,
de a hóvirágot már csiklandozza
incselkedve ébresztgetve,
azért a fejét ő hamar kidugja...
és szép lassan a hó elolvad,
hogy helyére
új, meg új virág érkezzen:
nem, addig sem voltak halottak,
csak nagyon mélyen aludtak...
szaporodik a sok virág,
a szeretet csodás virága,
ami magát megmutatja,
amitől megváltozik teljesen
az ember sivár élete...
ha egy elhervad,
ott a másik hamar a nyomában:
az a valamikor hóval borított,
sokakat éhezésre kárhoztatott
ijesztően fagyos terület
megteríti sokaknak
a szeretet bőségasztalát.

2014. november 14.

Lehullt a fák lombruhája

Lehullt a fák lombruhája

http://www.youtube.com/watch?v=IxH-D8uf218

Avart sodor a morcos szél

Reggelente köd ül a tájra,

Lehullt a fák lombruhája.

Kurtává lettek a nappalok,

Hintón száll az alkonyat

Hosszúk, hidegek az estek

Az ősz szele borzongat

Rőt levelek takarják a talajt

Csillagok hideg fényét

Vigyázza a hajnali harmat

Hit, bizalom, csoda ...

Hit, bizalom, csoda ...

Tudod arra gondoltam,
egyik ember hisz,
tagadja Isten létezését a másik:
aki bízik mélyen,
az érzi az ajándékot a lelkében,
aki a szeretetét nem tapasztalta,
az a véletlent vallja....
hogy csodára képes Isten a tettes,
vagy az isten a véletlen, a vitát
az ember tán soha sem dönti el,
de a szeme előtt zajló
felmérhetetlen,
ismeretlen eredetű varázslatot
meg senki sem kérdőjelezheti:
a csoda az,
hogy egyszer régen
a semmiből valami lett,
a létező csodák legnagyobbika,
azt megkérdőjelezni oktalan,
az a csoda azt súgja:
hinni kell....
vita csak a mester kilétén lehet,
a művet alá senki nem írta,
az elismerésért azóta
nem jelentkezett senki se...
de az a titkolt igazság,
hogy a gyeplőt ki fogja,
hogy az ecsetet ki mozgatja,
az a tényen nem változtat,
azon, hogy létezik valami,
ami a semmiből érkezett,
az a legnagyobb csoda,
ami a csodát hihetővé emeli...
és valahogy az ember
így van a szeretettel,
aki érzi az ő csodatévő,
magasba emelő erejét,
az hisz benne,
akit meg nem látogatott még,
az tagadja,
de talán a változást,
a csodát ő is meglátja,
tán a véletlennek tulajdonítja...
a szeretet erejét is
csak az hiszi,
aki a lelkében érzi:
az is eredmény csak,
hogy hogy történik,
meg miért pont vele esik,
azt senki se tudja...
de nem is az a fontos,
a lényeg a reményt,
az életnek értelmet adó tény,
hogy csodák vannak,
a többi részletkérdés csak.

2014. november 13.