Hópelyhekként
December. Hóval
borított táj.
A faágakra ráfagyott gyöngyszemekként csillámló jégcseppek, a megfagyott levegő, - az égbolt fehérje összefolyik a háztetőt betakaró fehér hó színével. A feltámadó szélben pörögnek a hópelyhecskék.
Mint üvegeken a cseppek, szivárvány-csillagokként, tömör jéggé fagyva rá az ágakra.
Hangtalan, fehér a táj.
Ma láttam újfent a holdkaréjt az égbolton. Azt mondják, hogy ebben az időben nagy hideget jelent.
A hajnal jéghidege csikorgó, fehér fényt juttat át az ablakon. Az élet csontig hatoló hideg szele szívemig ér.
Némaságom, lelkem másik felét keresi, kutatja. És esik, és esik a hó.
Jó volna most repülni kicsit. Hozzád, Feléd, Veled. Repülni, mint a hópelyhek röpködnek, forognak a feltámadó szélben.
Magamba temetem ezt a csodát, és szívem mélyébe rejtem az üzenetemet is: Nagyon szeretlek!
A faágakra ráfagyott gyöngyszemekként csillámló jégcseppek, a megfagyott levegő, - az égbolt fehérje összefolyik a háztetőt betakaró fehér hó színével. A feltámadó szélben pörögnek a hópelyhecskék.
Mint üvegeken a cseppek, szivárvány-csillagokként, tömör jéggé fagyva rá az ágakra.
Hangtalan, fehér a táj.
Ma láttam újfent a holdkaréjt az égbolton. Azt mondják, hogy ebben az időben nagy hideget jelent.
A hajnal jéghidege csikorgó, fehér fényt juttat át az ablakon. Az élet csontig hatoló hideg szele szívemig ér.
Némaságom, lelkem másik felét keresi, kutatja. És esik, és esik a hó.
Jó volna most repülni kicsit. Hozzád, Feléd, Veled. Repülni, mint a hópelyhek röpködnek, forognak a feltámadó szélben.
Magamba temetem ezt a csodát, és szívem mélyébe rejtem az üzenetemet is: Nagyon szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése