Gyermekkori karácsony
Csendesen fekszem,
nem jön álom a szememre. Gyermekkori emlékek, a gondolatok kavarognak
bennem. Érzem anyukám érintését, hallom kedves simogató, szerető
hangját. Arca, mosolya előttem.
Azon a gyermekkori
karácsonyon eljött szívünkbe az öröm, a szeretet. Angyalok ölelték szívünket,
öleltek bennünket.
A korán érkezett tél
fehér hólepelt borított a tájra. Az ezerhangú szél fázósan, fagyosan sírt kint
a ház körül. Arcunkat az ablaküveghez nyomva néztük a hópelyhek vidám táncát. Amint
az üveghez értek, cseppként gurultak tova. Játékosan követtük kis ujjunkkal
útjukat. Duruzsolt a vaskályha, a szoba
sarkában ontotta melegét a kemence. A táncoló tűz fénye bevilágította a szobát.
Kakukkos óra mutatta az időt. Lassan, kimérten ketyegett és kakukkolva jelezte
az óra múlását.
Karácsony délutánján
a szomszédunkban élő csángó család nagyobb gyerekei átjöttek hozzánk, míg a
szüleik feldíszítették a fenyőfát és a fa alá becsempészték a gyerekek
karácsonyi ajándékát. Én már nagyobb voltam, így a fa díszítésében is részt
vettem. Színes papírokból díszeket készítettünk öcsémmel, - papír füzéreket
ragasztottunk. De az ajándékokat a Jézuskának véltük.
Varázslatos, gyönyörű
volt az este. Csillogó szemmel néztük a fát. Gyertyák gyúltak a plafonig érő fa
alatt. A gyertyák fénye sokszorosan visszatükrözte szemünkben az örömöt.
Csillagszóró rudacskák szórták ragyogó szikráikat. Csodálattal néztük az apukám
készítette szánkót, a Jézuskától kapott rongybabát, mesekönyvet, búgócsigát,
öcsém kapta építőkockát, labdát - a diót, az almát. Hiszen a mi gyerekkorunkban
mindez csoda volt.
Majszoltuk a mézest
és a habcsókot. Friss kalács illata
szállt a kemencéből felénk, keveredve a töltött káposzta és a fenyő
illatával. Ma is orromban érzem ezeket az illatokat, a nagymamám készítette
mákosguba illatával együtt.
Kis szíveinket a
szeretet melengette.
A szobát ellepték az
árnyak, csak a kemence és a kályha tüze világított. Az arany fény meleg érzést vetített a falakra.
A szülők beszélgettek, mesélgettek - halk zene szólt a rádióból. Mi, gyerekek
nagy élvezettel hallgattuk a történeteiket, mélyeket, nagyokat pislogva a
fáradtságtól, a napi izgalmak után.
Mikor anyukám felkapcsolta
a villanyt, - jelezve, itt a fekvés ideje, - magunkhoz ölelve ajándékainkat –
azzal együtt indultunk az ágyba.
Tündérmesék –
megszépítenek mindent, az emlékek távlatában. A szavak muzsikálnak és az
érzések ennyi év után is valami melengető, csodálatos lágysággal, mégis mély
szomorúsággal töltenek el.
Érzelmi melegség a
szívemben. Könnyeim folynak – így ringatnak álomba az emlékezésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése