A boldogság ...

A boldogság ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a virágzó mező, a pompás szivárvány
a kedves kis katicabogár,
talán mind csak azért van a világon,
hogy szebbé, jobbá tegye azt,
és talán az rövidke pillanat,
amit az ember a születéstől a halálig kap,
az is esély, hogy, mint festő a palettájával,
ő is szebbé tegye a világot: nem kis lehetőség,
nem is kis feladat, olyan, aminek súlya van...
szebbé a világot teheti egyedül a boldogság,
az embernek is az a legfontosabb dolga talán,
hogy azt sugározza magából:
hogy ideérkezik, az független talán az akaratától,
de, hogy jól érezze magát, az a lehetőség
már nem az égből pottyan,
azt fel kell építeni, meg kell csinálni, úgy kell tenni a dolgokat,
ahogyan az építész számára a legjobb, ami valóban jó,
ami teste és lelke számára egészséggé válik,
az mind egy-egy téglája a boldogságnak,
aminek a mestere, amit valaki csinál jól, amiben kiteljesedik,
az nem teher, azt tenni szereti: a különlegesen szép darab
az asztalost művésszé emeli..
a kész műről sugárzik,
hogy nagy-nagy szeretettel készítették, akkor is,
ha időnként beletört is a készítő bicskája,
ha sok kritika is érte, ha senki nem segítette,
ha a faragásba minden erejét beleadta,
de, ha a mű jól sikerül, már elég ahhoz,
hogy boldogan éljen, boldogan haljon...
az ember az életet is csinálja,
s rajta múlik talán,
hogy szebb lesz-e a világ általa:
nem egyszerű a feladata,
de hát jól csinálni semmit sem könnyű,
azért talán, hogy, mint a fehér holló,
olyan kevés a boldog ember,
mert kevesen képesek
a művészet arra a magasságára jutni,
ahol már megérdemelt gyümölcs a boldogság.

2013. december 16.