Az első meséskönyv

Az első meséskönyv 

Emlékszel?

Nem is olyan régen sírtam el magam Neked, . mikor meséltél a kislánykori karácsonyi emlékeidről.. Igen, elsírtam magam  - főleg azért, - hogy még ebben is milyen hasonló a sorsunk.

Most én is itt ülök, - a szeretet ünnepén – itt ülök egymagamban és végigvonulnak az emlékek a szemem előtt ..

Tavaly decemberében írtam ezt:

„.. Igen, közeledik a Karácsony! A szeretet ünnepek ... De vajon valóban az e? ...Az első karácsonyom, amikor egyedül leszek - Igen, még soha nem töltöttem egyedül ezt az ünnepet ...Vajon, a szívemben lévő fájdalom fog e valaha gyógyulni?

Mit hoz ez a karácsony? - További fájdalmak sorozatát? ...

... Előttem vannak a régi karácsonyok - a szülői ház karácsonyai - A szegénységünk -és mégis milyen nagy szeretet volt köztünk - Ahogy testvéremmel - nagy egyetértésben - de most is felnőttként is - hetekkel előtte készültünk - készültem a karácsonyra... saját magunk készítette apró kis dolgainkkal, - dolgaimmal - sok szeretettel ajándékoztuk meg egymást ... Érzem a régi karácsonyok illatát, a fenyőfa illatát ... Vajon , lesz e még, - aki még vágyik tőlem magam készítette apró meglepetésekre? :( /2006.december./”

Nagyon – nagyon régen – egy kis család – egy teherautóra felpakolva – óriási sárban költözött egy esős, november végi napon a „világ végére” – a Jugoszláv határhoz – egy tanyára. És utána hamarosan leesett a hó .. És az életemben jött egy közel két éves időszak, ami egy csoda volt. Egy csoda volt, ami nekünk – gyerekeknek egy különleges világot nyújtott. Egy olyan világot, amiben csodák történtek, és ezek a csodák egyre többször kerülnek felszínre az emlékeimben. Egy csodát: az első meséskönyvem csodáját.

Szegények voltunk : meséltem Neked, hogy addig minden karácsonyra a fontos dolgokat kaptuk a „Jézuskától”, hiszen nem jutott holmi játékra .. És mekkora csoda volt, mikor először a megszokott ruha mellett egy igazi ajándékot kaptam: egy meséskönyvet karácsonyra. Ez a meséskönyv gyönyörű volt: nagy, vastag, zöld borítású, csodálatos meséskönyv volt. Ezt a meséskönyvet én közel 40 évig dédelgettem, óvtam, vigyáztam, még el ”nem vették tőlem”. Ó, ha tudnád, milyen boldog voltam! Simogattam, becézgettem, hányszor csak nézegettem, lapozgattam. A „Hegyi szellem” – az én szellemem – ez az én szellemem – elvitt egy másik világba, egy olyan világba, ami megnyitotta számomra a szellemek birodalmát és a meséken keresztül elrepített a végtelenbe.

Most itt ülök – könnyfátyolos szemem nem látja a leírt sorokat – összemosódik előttem minden. Elmúlt egy év – ismét Karácsony van. Ismét egymagam vagyok. Vajon mi is változott? Vajon mit hozhat a jövő? És lesz még jövő? Csak a sok kérdőjel sorakozik előttem és az emlékek. A feledhetetlen, gyönyörű múlt, melyben még tudtunk, tudtam csodákba hinni…