2018. szeptember 27., csütörtök

Tért hódít


Tért hódít

Tudod arra gondoltam,
nem csak
a növekvő gyűlölet,
de tért kíván magának
a növekvő szeretet is,
erőszakkal mederben tartani
egyiket sem lehet…
ahogy a folyó
kezelhetetlenné válik,
ha a túl sok csapadék
megnöveli a vizét,
kordában a víz nem marad,
de mint az örült,
bilincsétől szabadult rab:
olyanná válik...
úgy a harag,
a gyilkos gyűlölet,
ha nem talál kiutat magának,
rombol ott, ahol növekszik,
ha mint egy csecsemő,
kinek az ideje eljő,
meg nem születik…
a benne feszülő
haszontalan energia
beteggé teszi az embert,
s ha azt teszi a negatív,
teszi azt a pozitív szeretet is,
ha egyszer megnő akkorára,
hogy kívánkozik a világra:
 kicsi neki már a hely,
ahol apró kis magként valaha
megtermékenyült,
ha nem hozza az ember világra,
ha magában tartani akarja,
ha nem képes
a felgyülemlett energiát levezetni
valamilyen cselekedettel,
melyik át szeretetből alakul,
akkor a szeretet is rombol…
a gyűlölet, és a szeretet is
képes magában növelni
akkora energiát,
mit összesűríteni nem lehet,
ha nem távozik
az utána jövőknek adva helyet,
ha csak kiúttalan növekszik,
soha meg nem könnyebbedik,
akkor beteggé tesz
nem csak a negatív gyűlölet,
de a még oly pozitív szeretet is.

2012. július 03

Egy csókodért ...


Egy csókodért …

Megőrülök egy csókodért… Érzem, ahogy nyelveinkkel először óvatosan tapogatózva fedezzük fel egymást, s ahogy a vágy egyre jobban átjárja testünket, mindinkább követelődzőbbé , hevesebbé válnak csókjaink. Átölellek, magamhoz szorítalak, szívünk hevesen dobog… Hosszú perceken át csókoljuk egymást, egyre hevesebben és szenvedélyesebben, körmeid a hátamba mélyednek, istenem, mily édes fájdalom, beletúrok a hajadba, tested forrósága elborít , magával sodor, sosem akarlak többé elereszteni, magamhoz szorítalak. Beléd temetkezem. Ajkam elválik ajkadtól, szemedbe nézek, s amit ott látok, végtelen örömet okoz. Te is akarod … Ugye, Te is akarod?

Mindennek ideje


Mindennek ideje

Tudod arra gondoltam,
úgy igaz,
hogy mindennek ideje van,
van ideje a születésnek,
ideje a halálnak,
a nevetésnek és a sírásnak,
az ültetésnek és az aratásnak,
és egy egész hosszú élet
az ideje
a szeretetnek...
télre nyár,
tavaszra ősz,
és kezdődik elölről,
hogy bőven legyen ideje
az ültetésnek,
a beérésnek,
és legyen ideje
a szeretettel teli
boldogságos szüretnek…
ha az érkezés és távozás közt
egyetlen mag sem csírázik ki,
ha nem növeszt szárat,
ha nem bimbózik,
s nem nevel virágot,
ha csodálatos termés
nem lesz belőle,
akkor hiába volt
a születésnek ideje,
ha nem használja ki
az ember az időt jól,
ha nem ültet,
és nem arat,
ha a halál itt találja
szeretet nélkül a szívében,
akkor minden percért kár volt,
megszületni is hiába volt
(talán ideje se volt)
akkor, ha elmúlt az élet,
de nem volt ideje benne
a szeretetnek.

2012. július 03.

Az ősz zenéje ...


Az ősz zenéje …

Ez már az ősz – szeptember. Vad szél kergeti a felhőket, a fák lomjait tépkedve, sárgult leveleket sodorva. Vesszőkosarakban, ládákban a nyár termései, elraktározva ízek, zamatok. Már magunkra csukjuk ablakainkat, ajtóinkat.
Költöző madaraink útra keltek, itt ott madár ring a szárazult ág hegyén.
Az estékben még tücsökzene szól, a vízpartok zengnek, de már megérint az ősz zenéje. Álmainkban visszatérnek a nyár emlékei.
*
Messze futott már a nyár,
Az ablakokon folyó könnyek
A kertekben sárguló levelek,
Ősz van megint, - megérkezett

Őszi ég alatt itt a gyász,
A nappal hirtelen estére vált
Szürkeség takar el csendesen,
Emlékek szállnak a lelkekben

A szeretet többféle


A szeretet többféle  

Tudod arra gondoltam,
talán szeretet többféle
nincs is,
az isteni mindegyik,
(a többi hamis)
legfeljebb csak a ruha más,
a lehetőség többféle:
az egyikre illik az anyai,
akkor, ha a másikban
nem csak a sajátot,
az önmagából kiszakadt részt,
 az elvehetetlent szereti:
de szereti önmagáért,
a maga valójában
rendíthetetlen,
s ha egyszer lenne idegen,
akkor is szeretné…
a kapcsok,
mint a kiindulópontok:
hogy az ember általuk,
szeretni könnyebben tanuljon,
kapocs,
amelyik a szeretetet
felébreszteni segíti,
nélküle
sokkal nehezebb
indulni a semmiből:
igaz szeretettel
megszeretni
akár egy idegent…
szeretni tanul az ember,
s ha eljut a csúcsig,
akkor már veszély nincsen,
elveszíthetetlen,
ha a forma változik is,
mit sem számít:
az igazi szeretet
nem változik akkor se,
ha kiderül mégis,
 minden más kapocs
tévedés volt,
az ember mégse zuhan,
tartja a szeretet magasan,
szárnyait nem töri akkor sem...
akkor az valami más,
ha nincs mindennek ellenére,
ha elpusztul a hosszú úton…
igaz talán
 mindenféle szeretetre,
s ettől egyforma,
ettől a hatalmas
életösztöntől…
ha múlik a szeretet,
ha a vihart nem állja ki,
ha a másikban
csak önmagát szereti:
akkor az az érzés hamis,
legyen az anyai,
vagy szerelem akár…
ha láthatatlan fonala
nem elég erős,
ha nem működik
szoros bilincsként,
ha van nála fontosabb,
akkor csak önzés,
nem  igaz szeretet.

2012. július 02.

2018. szeptember 21., péntek

Szerelmetes éjszakát kívánok!


Szerelmetes éjszakát kívánok!

Messze vagy Szerelmem!
Olyan hűvös az este ... Fázom - és főleg a lelkem didereg ...
Tested melegét keresem - milyen nagyon vágyom az érintésedre ...
Keserű vágyamat elnyeli az este, de bőrömön érzem kezedet ...
Fanyar mosolyodra gondolok, - bárcsak láthatnám ... Arcodat
magam elé képzelem ... Ujjaimmal érintenélek, de hiába ...
Csak a gondolataim száguldoznak ...

Jó éjszakát kívánok!

Nem könnyű az élet


Nem könnyű az élet 

Tudod arra gondoltam,
nem könnyű menet az élet,
de talán csak azért,
mert szeretne az ember
erőnek erejével
kihozni belőle sokat,
pedig talán lehet többet,
de jobbat semmiképpen…
s ahelyett, hogy szépen
lefelé csordogálna a folyón,
elindul vele szemben,
saját dolgát nehezítve,
összekötve kezét lábát,
úgy evez…
a látvány ugyanaz,
de hozzá kedve kinek van,
idő sincsen rá,
erő se odafigyelni,
minden energiát
az út megtételére kell fordítani…
talán, ha jó irányba indulna
a hajója szépen lecsorogna,
és megláthatná:,
milyen szép is a világ,
erőlködés nélkül
mennyi mindent lehet látni,
elég egy kicsit navigálni…
az ember utazik szemben
a sodrással,
miközben szidja a folyót,
szidja az egész életet,
mindig fontos munkájában
a szeretet mellett is
de sokszor elmegy…
mereven az útra koncentrálva
nem lehet észrevenni
az életben rejlő
rengeteg lehetőséget…
visszafordulni:
szinte lehetetlen,
annyian jönnek utána,
s csak evez az ember
verejtékezve káromkodva,
s siratja a mindig küzdő,
szeretet nélkül tengődő
szerencsétlen önmagát.

2012. június 29.

Részem a hiány


Részem a hiány


"Tudod, mi változott bennem? Részem lett a hiány!
Meghatározza az életemet, hogy nem határozhatja meg az életedet."


...Kérlek, javasolj valami gyógymódot, hogy ne reszkessek,
mikor megkapom leveleidet. 
Ha belépek a mailomba, és az olvasra kattintva meglátom nevedet a
"beérkezett" leveleknél, szinte reszketek. –
Félve nyitom meg - vajon szépet vagy fájót írsz nekem?
És ugyanakkor reszketek akkor is, ha nem jelentkezel,
mert akkor az jut eszembe, - talán nem is gondolsz rám –
vagy valami baj történt veled és mennyire féltelek.

Napnak lenni


Napnak lenni

Tudod arra gondoltam,
Napnak lenni érdemes,
Napnak lenni kitüntető,
ha a fényt, a meleget
nem magának tartogatja,
szüksége van rá a világnak,
nélküle élet sem lenne,
önmagában mit sem érne…
az embernek is
akkor van értelme
az életének,
ha az energiáját nem
tartogatja
egyedül csak önmagának,
ha ad belőle másnak…
de a halandó energiája,
amit jó szívvel átadhat,
az nem olyan,
mint a Napnak a munkája,
nem pótolhatatlan,
energiát még ebben
az energiában szegény világban is
lehet szerezni máshonnan…
de ha valaki a szeretetével
tesz élhetővé egy másik életet,
ha az a szeretet
az áldott napfény maga,
az nem pótolható mással,
nem helyettesíthető semmivel,
(másikat se lehet könnyen találni,
nincs abból
minden úton és útfélen)
ha az az élhető élethez
szükséges energia,
ha anélkül a másik
sötétben lenne,
a magánytól nagyon fázna,
az olyan létnek van értelme,
hiszen olyan, mint a Nap,
éltetője,
ha nem is az egésznek,
de a világ egyetlen,
nagyon kicsi, de számára
a legfontosabb részének.

2012. június 27.

Szívembe estél csendesen


Szívembe estél csendesen

Ki tudja meddig tart még
ez az áldott napsütés.
Álmaim nélkül élek,
ölelnélek, érintenélek.
Szívembe estél csendesen,
álmok lettünk a szélben.
Szemed gyöngyei hullnak az égen
Simogasd még a lelkem
Szemembe nézz, s ölelj még:
lágyan simítson a fény!


Mások öröme a fontosabb ...


Mások öröme a fontosabb ...

Tudod arra gondoltam,
hogy van úgy,
amikor az ember szíve
tele van szeretettel,
mint a pillangó repül
egyik virágról a másikra,
örömére van a világnak,
s a sok szeretet boldogságot ad
a hordozójának…
aki ilyen, az azt érezheti,
hogy a világ egy virágoskert,
ahol mindenhol lehet
különleges szépségre találni…
de talán, aki így tud szeretni,
az olyan, mint akinek
van sok mindenhez
ügyessége, de nincsen
alapos tudása…
a szív szeretettel csordultig van,
és talán
mégsem ismeri,
nem tudja, milyen is az,
amihez nem elég
rászállni pillangóként,
az csak a szeretet érintése,
otthonná hogy legyen
meg kell benne mártózni,
beléköltözni,
hogy a tudása legyen valódi:
kell eljutni a mélyére
sokszor nagy nehézségeken,
keresztül fájdalmakon…
s mire valaki a legmélyére ér,
akkor van a legmagasabban:
amikor az önző,
szeretetében is elsőként
a maga boldogságát kereső
emberből lesz olyan,
akinek a másik boldogsága,
a másik öröme, a másik élete
a sajátjánál is fontosabb.

2012. június 26.

Az álmok partjairól ...


Az álmok partjairól...

Múlik az idő. Álmainkból ébredve a fény nyitja kapuit a hajnalban. Elköszön a Hold és a csillagok az éjszakától. Ablakunk függönyrései között dereng a hajnal. Millió csillagszem figyel az égboltról. Langyosak még az esték, de a hajnalok már hűvösen érintenek. Az éjszakák sötétbársony takarója a csönd mélységében.
Szárnyaló madarak a táj felett. A galambok turbékolása. Lelkünkben születnek az őszülő reggelek, a fényben a fák árnyakat vetnek, a Nap már a szürkeségbe hull.
A szétömlő fények játéka, a madarak dallama. A zöld keveredve az aranyló színekkel. Az őszbe hajló virágok illata. A könnyű szellő érintése, a csönd mozdulatlansága. A vizekben a csillagok és a Hold sokszoros visszatükröződése. A felhőbolyhokból induló hullócsillag.
A felkelő Nap átszínezi az eget, a vizeket. Felébred a szél is, barangol a tájon. Az ég kékjében daloló madarak. Az álmok partjairól üzenünk, de már nem találjuk egymást.

*

Csak kérni ...


Csak kérni ...

Tudod arra gondoltam,
az ember talán sokáig hiszi,
hogy csak kell kérni,
és megkap az égiektől mindent,
de egy idő után a tapasztalat
sokszor vele azt mondatja,
hogy ha ez így igaz,
akkor igaz egy másik világra,
vagy ha itt a földön is,
akkor  másra,
hiszen az ő kérése
megnyugtató választ
ritkán talál…
mint aki csalódik a kérés erejében,
lassanként le is szokik róla,
nem kér már,
semmit senkitől nem vár,
nem is háborog, mint aki tudja,
semmi nem jár,
csak minden kapható csupán…
aki nem vár semmit,
annak különleges ajándék
a legkisebb zöld is,
mint a börtöne ablakából bámészkodó rabnak,
nem kér és nem vár, de elcsodálkozik,
hogy mennyi mindent ad az élet annak is,
aki már nem vár semmit…
 akkor a rab, az ember,
aki már semmire se számít,
hálával lesz tele a legkisebbért,
s talán a hála olyan dolog,
aminek ellenállni
nem tud senki,
még maga a természet sem:
háláért cserébe
kérés nélkül is ontja szebbnél szebb,
különlegesnél különlegesebb ajándékait
annak, aki már nem vár semmit.

2012. június 26.