A legszebb ajándék

A legszebb ajándék

„Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez.

Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény.

És a szülői ház karácsonyfadíszei.”

/Stephen King/

*

Lassan véget ér ez az év, és azt hiszem, egyre többen várják az ünnepeket. Egyre rövidebbek a napok, és bár még nálunk az utóbbi napok igazán szép, „fényesek” voltak, de bizony egyre kevesebb a napsütés, aminek a hiánya depressziós állapothoz, rosszabb hangulathoz vezet. Talán ezt a komor hosszú sötétséget kicsit ellensúlyozza az adventi gyertyagyújtás, az év végi ünnepek – a karácsony.

Már november óta mindenhol olvasható, hogy indul a karácsonyi készülődés. Tudod, Kedves – említettem – én is elindultam ma. Valóban – elgondolkodtam rajta: előző években november elejétől jártam az áruházakat, a kis eldugott boltocskákat, hogy még a nagy roham előtt – megtalálhassam, rátalálhassak az igazi, szívemből szóló apró kis – személyre szabott ajándékaimra, és hogy saját magam készítette ajándékokhoz beszerezzem a hozzávalókat. Tudom, túl giccsesek a csillogó csodák, az áruházakban dömpingben megjelenő áruk, mégis ennek ellenére elnézem a csillogást. Megjelennek a meseországbeli képek előttem, - és mint egy gyerek – nagy szemekkel csodálkozom rá az előttem megjelenő tündérországra. Mindennek meg van a maga varázsa. Minden évnek meg van a maga színdivatja, hogy milyenek legyenek a karácsonyi díszítések. Újra és újra elhatározom, milyen színűre változtatok. És mikor arra kerül a sor, az elhatározásomat „elfújja az északi szél” és maradok a régen megszokott, piros – arany összeállításnál. Hiszen tudod, a piros az örökös kedvenc színem.

Langyos béke! Szeretem a karácsonyt, és mégis úgy félek tőle. Mit is hozhat ez a karácsony?

Eszembe jutnak a régi karácsonyok, a család, a szeretteim, - akik már nincsenek velem. Sajnos, a szülői ház karácsonyfadíszeit is „megette az idő”. A valamikori bélyeggyűjtemény is „elkopott”. Valóban kevés holmi maradt hű hozzám – talán néhány könyv, egy-két régi porcelán. És mégis nagyon gazdagnak érzem magam, mert a szívemben a sok-sok emlék örökké él.

Eszembe jut a tavalyi karácsony. A tavalyi magányos karácsonyom. Szeretet! Szeretet? Félek! Ó, mennyire szerettem volna egy érintő, simogató kezet, egy ölelést, egy szempárból felém csillogó érzést. Szeretet! Hiszen a szeretetet én nem a karácsonyi ünnepekre összpontosítom, de mégis annyira vágyom a szeretetedre.

A legszebb, a legcsodálatosabb ajándék lenne számomra, ha átölelhetnélek.