2017. március 30., csütörtök

Csitáry-Hock Tamás - Majd szeretni foglak ...



Csitáry-Hock Tamás
Majd szeretni foglak…

Amint lehet. Ha majd megoldódnak a gondok. Ha megteremtettem a feltételeket. Ha megteremtetted a feltételeket. Ha rendeződnek a körülmények. Ha nem lesz közöttünk fal. Ha… De te ne akkor szeress. Ne akkor, ha… Hanem amikor érzed. Akkor és ott szeress, amikor és ahol érzed. Mert a feltételek, a körülmények mindig változnak. Akadályok jönnek-mennek, mindig lehetnek. Ha ezektől teszed függővé, sosem fogsz szeretni. Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet. Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. Mert az akadályok csak részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, és akár már holnap eltűnhetnek. A szeretet viszont örök. Ne majd szeress...
…hanem most.

A szeretet a bajban



A szeretet a bajban ...

Tudod arra gondoltam,
ha az úszásra gyenge ember
egyedül a tóban,
 váratlan talajt veszít,
legtöbbször nem gondolkodik,
ideje arra nincsen,
bizalmatlanságában,
ijedtében,
 kiabálni, rúgkapálni kezd,
ami a biztos út a fulladásig,
pedig,
ha lenne bizalma,
ha nem csapkodna,
ha magát megadóan rábízná,
a jóságos víz biztosan megtartaná,
tennie,
csak egy-két mozdulatot kellene,
vagy még annyit se,
ha türelemmel várna,
még valami jó is történhetne,
segíthetne
egy váratlanul arra járó hajó,
egy felé úszó fatuskó,
és így van az ember
élete folyójában is,
ha úgy érzi tehetetlen,
sokszor bizalmatlan,
vészhelyzetet kiált,
ahelyett,
hogy türelemmel kivárná,
a látszólag képtelen,
javíthatatlan helyzetben,
mit hoz a sors,
amikor ő már érte
nem tehet semmit sem,
és így van az ember,
ha a szeretet félti,
ha azt érzi,
a szeretetben talajt veszít,
meggondolatlanul kezd csapkodni,
tehetetlenségében kiabálni, harcolni,
s mert bizalmatlan,
belefullad biztosan,
ahelyett, hogy rábízná magát,.
mert a szeretet,
amelyik nem tart meg a bajban,
nem is az igazi szeretetet.

2010.nov.27.

Füzérek



Füzérek

Az este hűvös, sötétbársony érintésű.
A madárdal és a tücsökzene is elnémul.
Béke, csend borul a világra,
fáradt érzéseinkben.
A lelkek az éj nyugalmában
szárnyalnak tova az álmokban.
Égi fények ébredeznek, színezik a horizontot.
Utak kanyarognak az idő hajnali homályában.
Friss szellő köszönti a virágokat,
vidáman tovalibbenve susogó,
meghitt melódiáival.
Felhőfodrok úsznak az azúr égi óceánon.
Virágról virágra szálló méhek
és pillangók táncolnak a sugarakban.

Víg madárdal veszi át a nappal zenéjét.

A lélek vezeti az embert



A lélek vezeti az embert 

Tudod arra gondoltam,
hogy az embert a lélek,
de leginkább az érdek vezeti,
minél fontosabb az egyik,
annál kevésbé lehet az a másik,
együtt a kettő nehezen férne,
mert az egyik földi tünemény,
a másik égi lény,
az érdek nagyon is evilági,
születésnél a fejét hamar felüti,
de mikor az ember eltávozik,
vele az érdek teljesen megszűnik,
átadja a helyét a léleknek,
míg az érdek irányít,
addig az ember földhözragadt,
amikor az irányítást a lélek veszi át,
az már itt a földön is a mennyország,
az érdek azt akarja,
hogy az ember éljen hosszan,
nagyon jól, és nagyon gazdagon,
a lélek is csak ugyanezt kívánja,
de az egyik gazdagság mulandó,
porból vétetett, és porrá lesz,
a másik örökkévaló,
az anyaghoz köt az egyik,
az örök szeretethez a másik.

2009. nov. 26.

Daloló természet



Daloló természet


A hold és a csillagok a hajnallal
Elköszönnek az éjszakától és
átadják helyüket a fénysugaraknak.
Felébrednek a madarak
vígan köszöntik a hajnalt.
Színeket rajzol az égboltra, majd
azúrkékre vált a horizont festőpalettája.
Harmatcseppek a virágkelyhekben,
a faleveleken, a fűszálakon.
Gerlék búgnak, rigók koncertet adnak.
Bárányfelhők fodrozódnak.
Dalolnak a vizek, a virágok,
minden egyes fűszál és levél.
A virágokon döngicsélnek a méhek,
gyűjtik az édes nektárt.
A Nap színarany sugarai simogatják
a magasban szálló pacsirtát.
Futó zápor frissíti kacagva a kerteket.
Szitakötők táncolnak a vizek felett.
Szivárványszín szárnyakon ragyognak a sugarak,
légies csipkéiken át.


Szeretettel változtatni ...



Szeretettel változtatni ...
Tudod arra gondoltam,
hogy talán nem csak az Isten,
de az ördög is bent lakik az emberben,
ha nem is a maga valójában,
ott csupán a magja van,
ami idővel megtermékenyül,
és mint a virág,
mint a gaz, kikel,
hogy a helyet melyik foglalja el,
az a talajtól függ,
ha savas erősen,
ha megmérgezték kívülről,
az-az ördögnek,
az ő gonoszságának kedvez,
ha viszont jó a földnek minősége,
akkor benne a legszebb,
a leghasznosabb növény is megterem,
egy-egy szál
akadhat mindig a másikban,
de a gyom gyűlöli,
 nem tűri,
a nemes virágot elnyomja,
ha pedig a virág,
vagyis a szeretet szökken szárba,
az kigyomlál magából
minden odatolakodott gonoszságot,
a talajtól függ, az Isten,
vagy az ördög foglalja el a helyét,
de változtatni a föld minőségén,
egyedül,
kívülről a másik  ember képes,
sok-sok szeretettel,
embernek való,
nemesítő,
virágot termő táplálékkal.

2010. 11. 26.

Bíborkendőt terít



Bíborkendőt terít

Aranyló, fénylő nap
Ragyog az azúrkék égbolton.
Lágy szellő simogat,
Arcunkra mosolyt csalogat.
Lombok közt daloló madarak,
A fű között zümmögő bogarak.
Izzó bíborkendőt terít fölénk
A leszálló alkonyat
S lám lelkünkben a szeretet
egy apró dalra fakad.

Versenyezni ...




Versenyezni ...

Tudod arra gondoltam
hogy a legtöbb ember
versenyezni megtanul,
és az jó, az embert a verseny
nagyobb teljesítményre sarkalja,
mint lovat
csizmájával a gazda,
a rivalizálás előre úgy hajtja,
de sokszor hiányzik a háló,
ami zuhanás közben elkapja,
a verseny során
sok mindent megtanul,
de kevesen tanulnak meg veszíteni,
hogyan kell a zuhanást
sérülés nélkül megélni,
hogy nem lehet első mindenki,
két versenyző között
első csak egy lehet,
a másik a vesztes,
néha örök vesztes,
hogy szebb,
okosabb, sikeresebb,
elviselni talán csak úgy lehet,
ha az ember szívében él a szeretet,
akkor a másik győzelme.
felér az első hellyel,

2010.nov. 3.

Tavasznyitogató






Rügyet bontanak az ágak. Kihajt a fű és csíra.
Minden egyes fűszál lélegzik.
Kibújnak a tavaszi virágok:
a hóvirág, az ibolya, a krókuszok.
Simogat a tavaszi szellő,
a finoman érintő napsugár.
Sétára csalogat az ébredő természet, a tavaszi napocska.
Madarak csicseregnek, vidáman köszöntik a napot.
Örömmel szárnyalnak a ragyogó, kék ég felé.
Élnek, épülnek a fészkek.
A vizek vígan csörgedeznek. Elfelejtik a tél hidegét.
A kertek, terek, erdő, mező életre ébred.
Az alkony is másként köszönt ránk.
A Hold és a csillagok is mosolyognak.
Az éjszaka is később kopogtat be hozzánk.
Tavasz hangjai érkeznek.

Az út a szeretet által megváltozik



Az út a szeretet által megváltozik

Tudod arra gondoltam,
ha az élet hol zivataros,
hol meg napsütéses útján az ember
összetalálkozik a szeretettel,
együtt folytatja az utat
az ember, és a szeretetet,
akkor az út
megváltozik a szeretet által,
a rossz idő nem lesz kevesebb,
nem süt melegebben a Nap,
de a batyu az könnyebbedik,
egészen biztosan,
az ember belőle sok mindent kidobál,
amiről addig hitte, barát,
és amiről kiderül,
csak húzta a csomagot,
egyenként megszabadul
minden feleslegestől,
a Nap többet akkor se süt,
vihar se lesz kevesebb,
de a szeretet olyan társ,
amelyik elviselhetővé teszi a vihart is,
a napfényt még csodálatosabbá,
ha közös úton halad
a szeretet és az ember,
végül minden eltűnik,
nem marad mása az embernek
mint a megtalált szeretete,
ha szerencséje van,
(miért is ne lenne,
nem nehéz a csomag,
és nem is veszélyes)
viheti magával a túlsó partra,
akkor biztos, hogy soha többé
nem kell egyedül maradnia.

2010. november.19.

A szél mélyeket lélegez ...



A szél mélyeket lélegez ...

Dörgés, villámlás kíséretében
végre a tavaszi eső megered
Dobol az ablakomon ütemesen,
a szél mélyeket lélegez
Az ablak előtt állva figyelem
a függönyön át a fényeket
Burukkoló galambok a tetőn:
elborítja szívemet az emlékezet

Szeretet és hála



Szeretet és hála

Tudod arra gondoltam,
az embernek az első érzése,
amikor először, emberként
a világban körülnézett,
a hála lehetett,
ami látva a sok szépséget,
a világ nagyszerű csodáját,
akaratlanul is elöntötte,
a következő,
a megmagyarázhatatlan szeretet,
így együtt,
szeretet és hála,
a világ legszebb ajándéka,
a lelki béke nagy titka,
de vesztére,
az ember megéhezett hamar,
s azt hívén,
a világ nem terülj-terülj asztalka,
elkezdte beszerezni a mindennapit,
tevékenységben annyira elmerült,
hogy a szeretetre se energiája,
se ideje nem maradt
a megmagyarázhatatlanra,
se a mindent elöntő hálára,
(a hálát letörölte,
a szeretetet maga elől elrejtette)
a van-t felcserélte
a megszerezni valóra,
azóta,
éjt nappallá téve azt hajszolja,
boldoggá az teszi,
amit bármikor elveszíthet,
talán azért,
hogy a lelke békéjét sehol sem találja,
mert az örök hálát,
és az örök szeretetet
elveszíthető kincsekre cserélte.

2010. november 16.