2015. július 28., kedd

Annácska - boldog névnapot



Drága Annácska!


 Kívánunk Neked minden földi jót:
Erdőt, csillagot, nagy fehér hajót.
Kék tengert, szikrázó eget,
Bilincsbe verő lágy tekintetet.
Egy dalt, mely árad távol és közel.
A fény, fény, fény legyen mindig Veled.
Kísérjen béke, jóság, szeretet.

Boldog névnapot kívánunk Neked

2015. július 21., kedd

Vannak ...



Vannak ...

Tudod arra gondoltam,
vannak sportok,
egészen különlegesek,
már-már olyanok,
hogy normális ember
hozzá se kezdjen, mert aki azt űzi,
arra folyton a halál leselkedik,
vagy csak
egy életre beteggé teszi,
és valamiért,
akik ezt művelik,
annyi örömöt kapnak,
hogy történjen akármi,
ha többé lépni sem tudnak,
akkor is azt mondják,
ha előröl kezdenék
újra csak azt tennék,
az életüknek az adott értelmet,
még akkor is, ha bele is halnak...
és, ha nem is sport,
(ha igen, akkor a léleké)
ezekhez a veszélyes dolgokhoz
a szeretet nagyon hasonlít,
ad örömöt sokat,
de tele van tátongó szakadékkal,
biztosítást nem vállalna rá senki,
a bolond ember műveli mégis,
míg csak teheti.

2015. július 18.

Holdszivárvány



Holdszivárvány ...

Ülök a parkban, hallgatom a susogó fákat, amint a szél ringatja. Zöldarany szelíd fű öleli a virágligetet. Rózsák illata árad, a szökőkút ezüst gyöngyszemeket fröcsköl a medencébe. Napfényes tér, - sétányok, - padok, - szabadtéri ünnepek, - bazárok, - fények. Szememben könnyes mosollyal emlékezem, s az elmúlás fájó gondolata bennem. Elnémultak, elsüllyedtek  a szavak, elmerülnek az „örök”-ben. Csak harangszó zeng. A lombok között játszi, incselkedő sugarak, csillan a tornyon is a fény, akárcsak a vízen. Madárcsapat zsibong, szárnyalón a fényszikrák bűvkörében.
Könnyű a szellő érintése, nehéz az emlékező szív. Az idő múlását jelek kísérik. A Nap még aranylón izzik az égbolton, táncoló felhőfodrok az azúrkékség végtelen óceánján. Lelkeink körbeszőtte csendje, a szeretet gyöngéd érintése. Lélegzetvisszafojtva álló idő. A fák összeérve az égbolttal, sejtelmes titkokat takarnak. Bársonyos lélek-béke, e lehulló tisztaságban, zümmögve, lágyan, derengve úsznak, - dallamokként ölelnek az alkonyi neszek. Legördülő bíbor nap, bogárzümmögés, tücsökszerenád a virágok közül.
Illatár, - madarak esti búcsúja. Az enyhe szél simogat, körülfon, fények vibrálnak köröttünk, s reszkető csillagfények a vízben. Reccsenő ágak nesze a holdvilágos park felett. Árnyak osonnak a nyári éjben. A magányos szív sajog fájdalmában. Az emlékek szeretettel simogatják a lelkeket. A szemekbe árnyaltan könnyeket csalva. Minden csupa ezüst fény, szárnyal az emlékezet az álmok szökőkútján, a hold szivárványán.

Tűnődő égbolt,
kék pillangó a lélek,
patakzó könnyek



A szép ízlés kérdése ...



A szép ízlés kérdése ...

Tudod arra gondoltam,
hogy mindenkinek más a szép,
de, hogy az élet szép,
az nem a látszaton múlik,
nem is ízlés kérdése,
hogy az élet milyen,
szép,vagy rusnya épp,
az érzés, az valós,
azt nem lehet másképp,
máshonnan,
más szemmel nézni, a szépségét,
vagy rútságát az ember megéli...
és talán nem is függ attól,
hogy a teremtő mit adott,
bőkezű volt az osztásnál,
vagy fukar nagyon,
mert lehet valakinek
minden tökéletes,
kaphatta
mindenből a legjobbat,
de az élete mégse szép:
(maga se látja annak)
és valóban,
sivár a föld,
amiben élet nem terem,
sivár az az élet,
amiben szeretet nincsen...
talán isteni igazság az,
hogy a legfontosabbat
megszerezni mindenkinek
kell saját magának,
hogy a szép életet
senki nem kapja ajándékba,
azt széppé mindenki,
jó földművesként
csak maga teheti.

2015. július 17.

Csitáry-Hock Tamás - Örülsz ...



Csitáry-Hock Tamás
Örülsz…

Mert látod, mert találkozol vele, mert szól hozzád, hallod hangját, látod mosolyát, érzed illatát. Örülsz. Magad miatt. Mert neked jó, neked fontos ez. Neked öröm. Miattad. Mert szereted. Magadnak. Magad miatt. De nem csak ez fontos. Nem csak ezek a pillanatok. Vannak még fontosabbak is. Amikor vele örülöd örömét, vele aggódod aggodalmát, vele bánkódod bánatát, vele fájod fájdalmát. De már nem magad miatt. Hanem miatta. Mert ez neki jó, neki fontos. És így neked is. Mert szereted.
Nem magad miatt. Miatta.

Gomolyfelhők sétálnak



Gomolyfelhők sétálnak

A Gerje partján üldögélek
Mezei virágok virítanak
Szarkaláb lilája, margaréta
Fehérje, pipacsok égő vöröse
Nyári szellő lengedez
A patak vizét fodrozza
Szomorúfűzek hajladoznak
Gomolyfelhők sétálnak az égbolton
Megszaggatva a kéklő horizontot.

A lélek melegsége



A lélek melegsége …


Tudod arra gondoltam,
talán a lélek
ebben a fagyos világban
nem egyszerre,
fel fokról fokra melegszik,
először valóban, talán az embernek
magát kell tudni szeretni,
a lehetőség adva van ehhez:
szeretetre méltó,
aki legbelül szép...
de, ha az mégse megoldható,
szeretheti az ember önmagát
kívül, megszeretheti magát
a saját magzatában,
de az csak a lélek kis zugát melegíti,
még tovább fázik,
aki csak önmagát szereti,
kell a meleghez előre lépni,
kell szeretni mást is,
hogy a lélek felengedjen
nagyobb területen...
ha az ember szeretni tud önmagán,
és túl a kívül lévő részein,
ha szeretni képes mást,
olyat, aki idegen volt, akivel mégis,
a szeretet által eggyé vált,
az már nagyot javít
állapotán szegény léleknek:
de a hidegség
akkor sem enged fel teljesen,
van még a lélekben egy fagyos rész,
ami hűti a szeretetet...
amíg valakit
az ismeretlenek fájdalma
mélyen meg nem hatja,
ha helye lenne, de gyávaságból,
vagy irigységből őt be nem fogadja,,
addig nem érzi jól magát a lélek
addig tovább didereg.

2015. július 16.

Ady Endre - A szerelem ...

Ady Endre 
A szerelem ...





Párnámmá lesz ...



Párnámmá lesz …



Nem tudok aludni,
Nem lelek nyugalmat
Fáj a szívem miattad
Könnyem folyik arcomon
Álomba így ringatózom
A gondolataimban velem vagy
Átölelsz, ringatsz Kedvesem
Arcodon szivárványfény ragyog
Párnámmá lesz két ölelő karod
Riadtan ébredek hajnalban
Hisz hogy itt voltál, csak álmodtam.

A szeretet utat talál



A szeretet utat talál 

Tudod arra gondoltam,
ahogy csodát művel
a kietlen sivataggal
a váratlanul feltörő,
a bő vizű forrás,
(összehasonlíthatatlan
a két állapot,
előtte, utána, mintha
nem is ugyanaz volna:
egyik a pokol,
másik a mennyország)
úgy változtatja meg
az életet szeretet...
mert az ember
szeretet nélkül olyan,
mint a folyton szomjazó,
esőt nem kapó föld,
nem nyílik rajta virág,
nem táplálja az arra járókat
az éltető kenyérrel,
a boldogságnak sem otthona,
élet helyett
megterem benne inkább
az értelmetlen halál...
de ha egyszer
a szeretet magának utat talál,
folyik akkor megállíthatatlan,
el nem párolog,
az utánpótlás árad folyton,
hogy tegye termővé
az addig meddő életet:
csak a születés nehéz,
ha egyszer a léte teret kap,
ahová csak eljut
oda az áldást ontja.

2015. július 16.

Egy csepp az arcomon



Egy csepp az arcomon




Fájsz, Kedves

Könny csordul arcomon
lelkem sajog nagyon
nélküled magányos vagyok
mindig Téged kereslek
halkan suttogom a neved
szívembe csendül a szíved
a távolság oly kegyetlen
fájsz Kedves, fájsz nekem
az emlékek mélyülnek énemben
Cseppé válsz a véremben,
s csillaggá  a végtelenben

2015. július 15., szerda

A legkülönlegesebb ajándék



A legkülönlegesebb ajándék 

Tudod arra gondoltam,
hogy a legkülönlegesebb ajándék
a szeretetből születik,
a szeretetből,
ami, ha egyszer túlcsordul belül,
az akadályt többé nem ismeri,
lesz úrrá a legnehezebb helyzeten,
nincs neki olyankor lehetetlen...
ha jön az alkalom,
de a távolság miatt
már a szó sem hallatszik,
akkor is marad lehetőségként
a szeretet másiknak
a neve,
annak is foglalása
gyöngyfoglalatú imába,
és a rendíthetetlen hit,
meg a rendíthetetlen remény,
(nélkülük a szeretet
csak örökös gyász lehetne)
hogy az ima légies szárnyain
az ünnepet megkoronázva
eljut a szeretet,
mint a legszebb ajándék,
lélektől lélekig.


2015. július 14.

Felhőkönnyek ...



Felhőkönnyek ...



Szürke palást terül fölénk
Felhőkönnyek fürdetik a kertet
Madarak rázzák tollruháikat
A viruló rózsákon esőcseppek
Gyöngyszemek a szomjas lombokon
Nyári zápor öntözi a száraz földet
Könnyben áznak az ablaküvegek
Szétfolynak az ömlő esőcseppek

Lelkünk dallama ...

Lelkünk dallama ...




Az élet, - az otthon ...



Az élet, - az otthon ...

Tudod arra gondoltam,
hogy adva van a jól bevált forma,
ablak, ajtó, tető és a falak,
aki építkezik,
azt figyelembe véve húzza fel a házát,
akkor is, ha az egyik szegényesebb,
a másik különlegesebb,
eltérőt merőben
az átlagos ember nem képes kitalálni,
valahol be kell menni,
az ablakokon ki kell tekinteni,
a levegőt a fényt beengedni,
a falak megvédenek
az időjárás viszontagságai,
a kíváncsi szemek ellen:
aki az alapszabályokat figyelmen kívül hagyja,
aki a maga feje szerint építi az otthonát,
annak könnyen lesz a háza kilátástalan...
de az ember nem csak lakóépületet épít,
építi a természetes otthonát, az életét is,
sok lehetőség nincs,
vagy másolja a sokakét, (az a biztonságos)
szinte már gépies sajnos,
egymásutánja a hétköznapoknak,
vagy megy tudatlanul a saját feje után,
(könnyen fejére omolhat a ház)...
de van még egy lehetőség talán,
az ember az építkezéshez
segítségül hívhatja
a szeretettel teli,
az attól zseniális lelket:
az az élet, az az otthon,
amit vele együtt építenek,
biztosan különbözik a megszokottól,
az egyhangúságnak nyoma sincs,
talán, mert pont az van eredetileg is
az emberre szabva,
nem is szűk,
nem is lötyög rajta.

2015. július 14,

Ragyogó rózsák



Ragyogó rózsák



Ragyognak a rózsák a kertben,
illatoznak a színes tarkaságban
Kékellő égbolt terül ránk, a vizek
gyöngyszemként tündökölnek
szárnyaló madarak dalolnak
az árnyat adó lombok alatt
a szeretet ölel a nyári fényben
mosolygó szemek bűvöletében

Kitűzott, magasztos cél



Kitűzött, magasztos cél

Tudod arra gondoltam,
értelmetlen az élet céltalan,
azért aztán az ember
tűz ki magának sokat:
rengeteg lépést megtesz,
hogy végre elérjen
a kitűzött magasztos,
vagy kevésbé az céljához,
hogy aztán az utat folytatva,
a halott cél után kitűzve újat,
addig, míg bele nem fárad,
akkortól úgy érzi,
értelmetlen már az élete...
a távolság miatt
a győzelmek ritkák, örömöt
csak rövid ideig adnak,
kell az új, a fontos cél,
mert anélkül élni minek,
az élet nehéz munka,
színessé a célba érés teszi:
sok a dolog, kevés az ünnep...
a szeretet nem nagyravágyó,
őt képes boldoggá tenni
a kívülállónak apró,
de számára csodás célbaérés,
mindannyiszor ott van,
amikor sikerül akár csak
egy apró mosolyt csalogatnia...
(ő a mosolycsalogatás nagymestere)
az a cél, az a szeretet
valódi értelmet ad az életnek,
pedig nem történik más:
egy arcon mosoly születik
és az élet nem céltalan már,
a célnak ott a következő mindig.


2015. július 12.

A szél



A szél

Megfigyelted már? – A szél ezerhangú. Az enyhe szellőtől a szélvészig – susog, suttog, dudál, zizeg, zúg, süvít, fütyül, tombol – és még ki tudja, hányféle hangot ad ki. Szinte lehetetlen leírni a szél hangját.
A szellő – finoman lengeti a pici növényeket, a bokrokat, selymesen, lágyan  simogatja arcunkat.
A szél – rázza a nagyobb bokrokat, lombokat. Rázza, tördeli, tépi az ágakat, de még a felhőket is szétkergeti, vagy vad táncra készteti a vizeket.
De a szélnek is több fokozata van:
Vad szél, vihar – ami tör, zúz, gyökerestől tépi ki a fákat
Jellegzetes hangja van a szélnek, ami még az irányát is meghatározza. Sokszor halljuk az időjárás jelentésekben – milyen irányú szél fú éppen, vagy szélcsend van.
Északi szél: vad, süvítő, hideg. Bizony átjárja testünket, lelkünket. Pirosra csípi, színezi arcunkat, megborzongat.
Keleti szél: száraz; télen fagyos, nyáron forró.
Nyugati szél: nekifeszülő, messzehangzó.
Déli szél: kecses, érzelmes, meleg, mélyen zengő.
Legszebb a nyugati szél hangja: zúgó, férfias, párával telt.
A szél dallamai is mások: a süvítőtől az enyhén simogató, lágy dallamúig.
Szeretem az enyhe, lengedező szelet. Szeretem, amikor hajamba belekap és fülembe suttogja lágy dallamait.
Szeretek vele Neked üzenetet küldeni – talán Hozzád is megérkezik.

Az ima ereje



Az ima ereje

Tudod arra gondoltam,
ha minden hőn elrebegett ima
érne a kitűzött céljához,
akkor mindenki boldog volna,
mindenki lenne szeretve,
ki nem fogyna soha
az asztalokról az étek...
annyi imába foglalt kérést,
amennyit az ember
önmaga boldogulásáért
elküld Istenhez,
talán, teljesíteni ő sem tud,
ha képes is lenne rá,
talán nem is nagyon akar,
az önző imák
a tetszését el nem nyerik,
azokat figyelembe sem veszi...
(azért az imádkozó
az ima csodatévő erejét
már-már kétségbe vonja)
talán Ő, az igazságos Isten,
csak az önfeledt,
a szeretettel teli,
a másik egészségéért,
boldogságáért elrebegett kérést teljesíti,
figyelembe a közbenjáró imát veszi,
s ha látványos csodát nem is tesz,
annyit igen, hogy akiért valaki
szeretetből, s nem önző érdekből,
feledve önmagát is,
előtérbe helyezve azt a másikat
imádkozik, annak
a körülményeihez képest
szebb lesz az élete,
s az imádkozónak,
ha nem is kért semmit magának
az lesz a boldogsága:
igazi kettős csoda az
földi szemmel nézve.

2015. július 10.

A barát az ...

A barát az ...


Lelkek ölelésében



Lelkek ölelésében



Esteledik, hamvad a Nap
A fények pihenni térnek
Selymes árnyak ringanak,
sejtelmesen kúszva a falakra
Rajzolatukban téged kereslek,
Tágra nyílt szemmel csodálva
Elmosódó képek hullámaiban
alakot öltenek az ég alatt
A horizont bársony sötétje
az éjszakába kúszó csendben
rajzolja az égbolt csillagait,
a lelkek szárnyaló ölelésében

A lélek fuldoklása



A lélek fuldoklása

Tudod arra gondoltam,
hogy nem csak a test képes
uralmát maga fölött elveszíteni,
tud fuldokolni a lélek is,
s ha az iszonyatos légszomj
kívülről is láthatóvá válik,
sok jó szándékú ember
indul segítségül sietni...
jó szándékában,
de tehetetlenségében
mentő övként próbál
a bajban lévőnek
szóvirágot dobni,
amibe a fuldokló
hiába is kapaszkodna,
hamarabb elhervad az,
mint a valódi virág, néha,
az életért kapkodót
fejbe is kólintja,
nem hogy segítené,
még lejjebb is nyomja...
de van nagy ritkán
a sok között olyan,
amelyik külsőre hasonlít,
de különös illata van,
megérezvén tudni lehet róla,
hogy szent helyről,
érkezett
a mérhetetlen szeretetből,
miatta, de csak miatta
érdemes összeszedni minden erőt,
és a határról is fordulni vissza.


2015. július 9.

Hallgat a csönd



Hallgat a csönd

Az üde hajnalt fény hasítja szét
Szűzi pillákon könnyes a harmat,
a cseppek gyöngyszemekként gurulnak,
a madarak arany szárnyakon szállnak
Éled a szó, szárnyal a melódia,
csapongó gondolatok a lelkekben,
szempillák alatt ébredő reggel
Fény és égbolt – zengő szív a csoda,
a Föld, mely a létet adja,
a Végzet sötétet, csillagot, s napot
A szívdobogás olyan, mint a szél:
lüktet, tépáz, csapong és küzd a jövőért,
s mikor a lélekláng kihuny, -
a pillanatok mindig egyszeriek,
vissza sosem térnek, - fénytelenek
A szívek lángot vetnek a csillagokon,
a szél szárnya vadul csapong,
a szemek könnyárban úsznak:
a végtelenben a csönd is hallgat