Szívemben a szeretet otthona

Szívemben a szeretet otthona

Csípős, deres a reggel
az égbolt felettünk szürkés kék
a fák, bokrok ágai dermedtek,
hóruháik foltosan csüngenek.

*

Ismét nagy pelyhekben hull a hó. Szeretek üldögélni, nézni a havas tájat az ablakból. Álmodozni, merengeni, míg kint mindent fehér, puha hótakaró borít be. Csendesen hallgatom a falióra ketyegését. Az asztalon a gyertyák fénye világít, az ablaküvegben visszaragyogva. Csendes a világ. Talán ezt a puha hótakaró is finomabbá varázsolja. Lelkem is olyan csendes - benne tiszta fények ragyognak, a szívemben pedig olyan emlékeket hoz felszínre, melyek szelíden ölelnek, vagy nagyon-nagyon felzaklatnak. Kristálykincsek, amelyek a múlt pillanatai, az életem elsuhanó percei. A szívem ebben egy fészek, miben a szeretet, az emlékeim otthona van. Dallamok suhannak, mert minden percem, pillanatom dallam, szelíd vagy vad emlékzene, kristálycsillogású lágy adagio inkább, mert az életem is csendesebb, mint vadabb folyású. Lelkemből mély sóhaj száll, az emlékek illatárja lebeg a homályban és a gyertyák fénye mögött a határtalan végtelenben.

*

Komor, hideg ez a tél
fakó és fénytelen
álmaim is dideregnek
távol Tőled, Kedvesem
szemed arany fénye
simogatja lelkemet
szereteted távolt győzve
melengeti szívemet