Az élet színpadán

Az élet színpadán

Tudod arra gondoltam,
színészként a legtökéletesebb az,
aki nem csak,
hogy a szerepét jól alakítja,
de olyan zseniális tehetsége van,
hogy azt is eljátssza, mintha
nem csak játszana,
de az egész lelkét is beleadta,
mintha ő és a szerepe egy lenne...
de, mert színház,
mert a végén a függöny legördül,
folytatás, következmény nincsen,
a közönség számára egyre megy,
hogy a csoda valódi csoda,
vagy a művészetnek a része csak...
ami a színpadon ünnepelt előadás,
az életben hazugság, szégyenletes,
mikor valaki másnak mutatkozik,
mint ami a valóság:
az élet szinpadán a rossz színész a jó,
ő követi el a legkevesebb kárt,
neki úgysem hinne a közönség,
nagy bajt nem csinál...
de, aki olyan zseniális, hogy lelket,
vagyis szeretetet is hazudik, annyira,
hogy a másikban az érzést
legyőzhetetlenül felébreszti,
aztán ő, a függönyt leeresztve
sikertől bódultan hazasétál,
az talán a legnagyobb vétket követi el,
amit csak ember az emberrel
a világ hazugságszínpadáról megtehet,
azt a mély sebet nem gyógyíthatja más,
csak a valódi, az igaz szeretet.

2014. február 3.