Szemed fénye simogat
Fáradtan, fásultan ébredek
A nap mosolya elveszett
Szomor borítja lelkemet
Szürke tenger a végtelent
Fénylő szemed nekem drága kincs
Átjár, beragyog, nélküle szikra sincs
Átölel, ringat csendesen
Áldást, reményt kap életem
Szólsz hozzám az éterben
Lelked vigaszt nyújt nekem
Érintésed, mint Nap a kék eget
Szelíden öleli lelkemet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése