A hűség ...

A hűség ...

Tudod arra gondoltam,
az ember a hűséget tartja nagyra,
pedig a hűség sokszor felesleges kaloda,
nem engedi helyére kerülni a dolgokat,
s ahogy a hűtlenség sokszor akaratlan,
hűség is lehet tudatlan:
hűség a tévedéshez,
és hűség az ősök tévedéséhez,
hűség a környezet tévedéséhez,
hűség a megszokotthoz...
zászlóként hordja az ember magával,
szinte nőtt velük össze észrevétlen,
esküszik rá,
mint az egyedül üdvözítő szalonnára,
pedig sok rossznak, bajnak okozója,
hogy nem tud túllépni a belérögzült,
egészségét, sokszor életét,
lelkét veszélyeztető tévedésen:
hűséges hozzájuk a sírig,
mint rossz örökséghez,
hűséges ahhoz az önmagához,
amelyik a tévedések szülötte...
mert van talán úgy is,
hogy a múlthoz
hűtlennek kell lenni,
el kell tőle szakadni,
hogy a dolgok
a helyükre kerüljenek biztosan,
hogy valódi önmagához lehessen
hűséges az ember,
segít abban az okos szeretet.

2014. február 16.