Pillanatnyi öröm

Pillanatnyi öröm

Tudod arra gondoltam,
hogy a pillanatnyi örömért
az ember megtenne sok mindent,
sok mindent feláldozna,
ami addig fontos volt,
és ami tovább is fontos lenne nagyon,
aminek a súlyát
nem érzi a zaklatott pillanatban,
mikor valamit nagyon akar,
észre azt nem veszi,
hogy ott áll a szakadék szélén
az addig féltett becsülete,
az addig kiérdemelt lelki békéje:
csak egy lépés,
és azért a pillanatért
már ott zuhan mind a semmiben...
pillanatnyi öröm csak elvenni azt,
ami nem a sajátja,
de, ha az ember embernek valódi,
akkor nagy az esély arra,
hogy az az utolsó boldog pillanata,
amikor a státusz
visszafordíthatlanul megváltozik,
tolvaj lesz a becsületesből,
aki addig
szembe nézett bátran a tükörrel,
az most a tekintetét messzire kerüli:
a pillanat elmúlik,
(ahogy az szokása a pillanatnak)
és a nyugodt álmúból
lesz éberen hánykolódó...
az ember sokszor azt gondolja,
a szeretet mindenre feljogosítja,
pedig talán leginkább
a szeretet látja kárát,
nem maradhat ott,
ahol miatta vannak áldozatok,
lehet a legnagyobb áldozat
a boldogság, nem csak a kifosztotté,
de az alkalmi tolvajé, csak egy pillanat,
ami tönkre teheti az egészet,
ami miatt mindent elveszhet...
megkeseredik
még az öröm is,
amit magának
oly nagy áldozat árán,
de végül megszerzett:
egy pillanatnyi boldogság,
és áldozat lehet a meglévő szeretet,
és a következmény
a hosszan tartó boldogtalanság.

2013. nov. 15.