Választott út

Választott út

Tudod arra gondoltam,
végül is az utat
az ember maga választja,
ami lehet egyenes.
ahol semmi botlásveszély nincsen,
belátni jól messziről, sehol egy bucka,
akadálynak egy kiálló fa...
fa nincsen arra egyáltalán,
nem viszi félre semmi a tekintetet,
aki ott jár az gyalogolhat bátran
a biztonsága tudatában,
nem is túl fárasztó,
de haladni a pusztában sokáig
igencsak egyhangú, habár rém biztonságos...
más az erdőben indul el, az út változatos,
széppé teszi a madárdal,
a sok virágzó, szebbnél szebb növény,
igaz, az erdő nem olyan biztonságos,
megbotlani egy kiálló fában
lehet könnyen,
és még rejtőzködve
élhetnek ott rossz szándékú emberek:
aki a pusztát nem szereti,
azokat a nehézségeket szívesen viseli...
de, mintha csak a sors nem akarná,
hogy az ember botlás nélkül megússza,
a hosszú, egyhangú gyaloglásnak
egyszer véget vet,
és a sok kis rög helyett
kikerülhetetlenül állít az útjába
az élet tragédiájának
egy hatalmas hegyet...
aki nem szokta a nehézségeket,
belehal, azt gondolhatja,
hosszú, nehéz az útja,
de, ha sikeresen megmássza,
(sokszor évek telnek bele)
arra már nem is gondol,
hogy mi indította el,
ha idő előtt fel nem adja,
egyszer csak felérhet a csúcsra,
ami a sokáig egyenes úton haladónak
maga az isteni csoda...
azt a csodát nem maga választotta,
arra az élet kényszerítette,
talán, hogy mégse gondolja azt,
hogy az életnek semmi értelme.

2013. nov. 17.