Monogámia

Monogámia

Tudod arra gondoltam,
magáról az ember azt terjeszti,
hogy ő a természettől fogva monogám,
pedig talán csak csak szeretne az lenni,
mert tudja, a jól felfogott érdeke az,
hogy ne legyen a világ csavargója,
ahhoz kell tartoznia valahova,
a kalandozó vágyát
bilincseli eskűvel,
csak, mert az eszével tudja jól,
két embernek együtt a világban
sok fontos dolga van...
de az csak a bölcs erőszak,
nem a természet csodája,
mert a test anélkül rakoncátlan,
a változást kedveli,
ide-oda utazgat, ha teheti,
szívesen egy helyben
csak akkor marad,
ha nagyon elfárad,
vagy, ha megtapasztalja,
hogy a messziről különleges
közelről teljesen hétköznapi,
nem érdemes azért folyton úton lenni...
azt hinni talán téves dolog,
hogy a test lenne monogám,
de azért az ember
mégis lehet az talán,
ha a szeretete nem a csapodár,
felületes, gyorsan éhező,
soha jól nem lakó testből,
hanem az egyszerelmű lélekből ered...
nála az Egy a változatosság,
a sok értelmezhetetlen számára,
pedig neki nincs szüksége a támaszra,
az öregségtől sem fél,
távol áll tőle tőle az esküdözés...
az ember monogámnak mondja magát,
és tán valóban az,
de az nem függ a tudatától
és nem is a teste diadala,
nem is a hétköznapi állapota,
a valódi monogámia
az ünneplő lélekben születik,
az onnan származó szeretetnek
a természetes velejárója.

2013. nov. 20.