Látszat ...

Látszat ... 

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember soha nem csalódna,
ha a dolgokat annak látná, amik valójában:
nem csak a szemével, látna a szívével…
mert nem okoz csalódást a műanyag,
csak akkor, ha gyémántnak képzelik,
nem ad kiábrándulásra okot
sohasem az oroszlán, csak akkor,
ha az ember cicának nézi…
a maga valójában talán ártalmatlan minden,
ha képes az ember úgy viszonyulni hozzá,
ahogy egy műanyag,
egy oroszlán esetében elvárható:
de ha valaki az értéktelenre építkezik,
attól várja, hogy majd egyszer a bajból kisegíti,
ha nagy bátran az oroszlánnal cicázik,
akkor bizony csalódik hatalmasat…
amikor szeretetet hisz a másikban,
(amikor csupán a remény az alap)
és elveszíti az egészséges bizalmatlanságát,
hívőn, követi őt vakon,
könnyen kerül a mélységes szakadékba,
nem a másik, az alaptalan hit az okolható…
de van csalódás csodás,
mikor a műanyagról kiderül végül,
hogy értékes gyémánt, a szeretetlenről,
hogy a szíve vele csordultig van,
megnyitni csak a szorosan elzárt csapot kell,
amire már csak a valódi ereje képes …
szeretetlennek tűnt,
mert a látszatnak sokszor hitt,
és sokszor találkozott
a báránynak öltözött oroszlánnal,
amitől odalett
az összes egészséges bizalma,
többé nem hitt a gyémántnak,
nem hitt a cicának,
és nem hitt az isteni szeretetnek.

2013. május 23.