2013. október 22., kedd

Fél szavakból



Fél szavakból 

Tudod arra gondoltam,
félszavakból is értheti egymást két ember,
ha ugyanazon a helyen voltak,
ugyan abban az időben,
akkor is, ha csak alig ismerték egymást,
hiszen egyforma volt, amit láttak,
ugyanazokat tapasztalták,
szinte természetes
a szavak nélküli értés is…
minél nagyobb az időbeli,
a helyszínbeli távolság,
a megértés annál nehezebb,
hogyan is értené a fiatal az öreget,
mikor mesének tűnik minden szó,
mert még nem járt azokon a helyeken,
nem ment keresztül azokon a történéseken,
úgy, mint az,
aki őt szeretné jobb irányba terelni,
érteni csak akkor fogja,
ha a véletlen nem segíti,
ha belé esik ugyanabba a szakadékba…
és hogy is várhatná az értést öreg,
mikor már azt is elfelejtette,
hogy járt egyszer a fiatalságban,
csak az időkülönbség az a fránya,
ami a mérhetetlen távolságot okozza…
de a megértés mégse lehetetlen talán,
két különböző utat járt,
két különböző úton járó ember között,
ha figyelnek egymásra, vezetve a szeretettől,
akkor az utak is összefuthatnak,
és elérkezhet az az idő,
amikor egymást fél szavakból megértik

2013. július 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése