Az úton

Az úton 

Tudod arra gondoltam,
sokszor biztos az ember abban,
hogy jó az út, amelyen halad éppen,
mégis, amikor messziről visszatekint,
szánja, bánja, akár csak az elhangzott,
abban a pillanatban jónak hangzó szót,
s kiderül sokszor,
hogy a tökéletesnek hitt út tévút volt,
legszívesebben csinálná vissza,
ami lehetetlen teljesen...
egy-egy szakaszon megy bizalommal tele,
hogy aztán messziről az egészet szégyellje,
de, ha szerencséje van eljut odáig,
ahonnan, ha hátra fordul,
nem lát bánnivalót közel távol,
nem, mintha tévedhetetlen lenne,
de, mert az útját nem a haszon,
nem is az igazság feltétlen megtalálása,
de a szeretet vezérelte, a jó út az lehet,
ahol nem marad megbánnivalója...
ez az út se mentes a gonosz lelkek bántásától,
de mert tudva lévő, ők is emberek,
csak épp az útjukon a rosszban bentrekedtek,
éheznek, s azt gondolják, attól laknak jól,
ha bántanak másokat, és sohasem elég,
talán, mert ők se tudják,
hogy valójában a szeretetet éhezik...
amikor már kifogynak a praktikából,
és mégse győzi le a szeretetet a gyűlölet,
amikor az ember szánja őket,
de tudja, hogy nincs az az Isten,
aki kívülről segíthetne rajtuk,
az ő útjukat jó irányba
a bennük ébredő szeretet viheti csak,
amikor a belső békét feldúlni nem tudják,
amikor feléjük se tesz olyan lépést,
amit később megbánhat,
jó úton talán az ember akkor van.

2013. aug..08.