Szállj velem!
Fénysugarak fúródnak
át a függöny résein. Zaklatott éjszaka után ébredezel. A remény sokszor messze
elkerült, az utak is téves irányba haladtak. Idegenné válsz életed során.
Szerelmeid egy külön világot teremtettek benned, mely jutalom vagy teher volt.
Mindig tanultál. Talán feledni kellett volna, de a szeretet ölelte szívedet.
Súgott, hogy utad így csoda. Magad számára irányt mutatott, hogy hogyan tovább.
Az élet az élet: mit
számít pénz, vagyon, - ha a szíved üres, - a lelked nem szárnyal, - nem tudsz
repülni, álmodozni. Szíved olykor csordultig, a tiszta mosoly vagy a könny
őszinte volt. A titkok sem voltak igazi titkok, mert a szeretet mindig
megfejthette.
Álmodozz! – s ha
ébredsz, - emlékszel és sok mindent megértesz. Szökőkutak csobognak, csevegnek.
Dallamok szárnyalnak árnyban és fényben. Tücsökszerenádtól hangos a rét, a
kert. Sok a könny, a sérelem. Vad a szó, az igazság beléd mar. Vezekelsz bűneid
miatt és válladon súlyos teher a kereszt. Elfogadod sorsodat, hisz hiába is
tiltakozol ellene.
Dolgod a lelket
gyógyítani. Van szeretet lélek nélkül? Ha a szeretet benned van, a lélek is ott
van magadban. Az élet álom? Nem! Az élet a boldogság, az öröm – a fájdalom, a
szenvedés színtiszta valósága. Olykor tisztán látod, mint égbolton a csillagok
fényét. Vagy homály lepi el, s árnyak borítják. És mit adott az élet? – a
reményt.
Szállj, s jöjj velem
– hátralévő utamon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése