A természet önmagát adó

A természet önmagát adó

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember mikor
az észt követve elindul,
tervezett útja leginkább
a várt haszon felé vezeti,
ahol találkozik az okosabbja
a szerzés lehetőségével,
és mert eszes, tudja,
a nagyobb haszonért
csak egy kicsit kell
átrendezni a világot...
a többi figyeli ámulattal,
ahogy játszik az atommal,
remélve tőle gazdagságot,
tereli mederbe a folyót,
találja ki a kamatot,
esetleg reményében
a minél nagyobb haszonnak,
a lovakat versenyezteti…
közben észre nem veszi,
mert lassan szivárog,
s eltakarja a kicsinyke haszon,
hogy a kár sokkal nagyobb,
már az életet is veszélyezteti,
már-már helyrehozhatatlan:
bölcsebb,
tud a gazdánál többet,
vezeti más útra,
a benne ébredő szeretet…
ő inkább a természetre hasonlít,
ha egyszer valakit célul tűz ki,
nem bontja ízekre, olyannak fogadja,
amilyen a valójában, úgy ad,
hogy érte nem vár hasznot,
nem próbálja a másikat
kényelmetlen mederbe zárni,
a haszonért
versenyre nem kényszeríti…
így aztán kárt nem okoz,
hasznot is csak úgy, ha hagyják neki,
mint teszi azt a hegy, a folyó,
a természet, az önmagát adó.

2013. június 5.