A fáradhatatlan szeretet
Tudod arra gondoltam,
hogy a világ tele van
energiával,
mégse elég az ember
számára,
talán, mert
hasznosítani jól
nem mindig tudja,
a sok jó között ott
van az ártó,
ami könnyen a mélyre
húzza,
amelyik azért külsőre
sokszor
nagyon is csábító,
felismerni nem mindig
lehet a jót,
árnyalatnyi a
különbség,
fű, fa, virág,
napsütés,
és az éjszaka is
mind energiával
táplálja,
de, ha nem ismeri,
ha óvatosan
vele nem bánik,
mindez el is
veheti…
még a jó is idővel,
már csak nehezen
hasznosul,
hiába a bíztatás,
ha elöregszik a
motor…
de van egy
tartalék, titokzatos,
ami a legnagyobb
nehézségben is
támaszt nyújt,
amikor már teljesnek
tűnik a sötét,
a reményre már semmi
nem ad okot,
amikor az ember már
úgy érzi,
hogy lemerült végkép,
nem maradt energiája
lépésnyi,
akkor,
mint egy végszóra
bekapcsol
a kifogyhatatlan
tartalékenergia,
hogy az életkedvet
visszaadja…
míg él az ember rá
biztosan számíthat,
hogy
szükséghelyzetben
kisegíti,
az elesettet felemeli
a legkülönlegesebb,
a legcsodálatosabb
energia,
a saját fáradhatatlan
szeretete.
2011. június 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése