Töprengéseim,
gondolatok …
K-nak ajánlva
Mikor elindul egy
szerelem, azt hisszük, végtelen, nagy, lángoló, tiszta és örökre így marad.
Vannak örömök,
bánatok, melyeket megélünk.
Egy szóból megértjük
egymást, minden pillanat nélküle egy örökkévalóság.
A csöndek is
beszélnek. Fáj a hiánya, fáj, ha nem hallasz felőle. Mikor vele vagy, erős vagy
– de a válással rád telepszik a bánat. A csóktalan esték, a fetrengő, nyugtalan
lázas éjszakák oly nehezen telnek el. Forgolódsz az ágyadban, kispárnád
telesírod könnyeiddel. Érzed illatát, magad előtt látod szeme tüzét, csillogó
fényét, simogató hangját hallod .. Alig várod, hogy újra láthasd, hallhasd őt.
Azután azt érzed, - megváltozott minden. Már csökkennek a
levelek, ritkulnak a hívások, - már érzed, nem vagy olyan fontos. Az éjszaka
egyre súlyosabban nehezedik rád. Már a fájdalom miatt sírod át az éjszakáidat.
Vánszorognak a percek. Már nincs mosoly a szemeidben. Minden éjszakádon
a kínok kínját éled át. Megdobban a szíved, ha látod a nevét, gyötrődsz, -
üresek az éjek.. Megriadsz mindentől. Csak fekszel csendes magányodban.
Éjszakákra jön a
hajnal, a nappalaid is oly zavartak. Megrezzensz, ha megszólal a telefon –
hátha ő hív. De már tudod – tovalibbent – minden . Kegyetlenül fáj a lelked, a
szíved.
Azután idővel
csendesedik a fájdalom, de akkor is megmarad benned. Könny futja el szemeidet,
ahányszor csak rá gondolsz.
Megtörlöd szemeidet.
Nem, nem haragszol rá, és ugyanúgy szereted.
Az idők végezetéig. .
Talán – örökké.
Visszavágyod –
visszasírod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése