2017. szeptember 18., hétfő

Töprengéseim, gondolatok ...



Töprengéseim, gondolatok …
K-nak ajánlva

Mikor elindul egy szerelem, azt hisszük, végtelen, nagy, lángoló, tiszta és örökre így marad.
Vannak örömök, bánatok, melyeket megélünk.
Egy szóból megértjük egymást, minden pillanat nélküle egy örökkévalóság.
A csöndek is beszélnek. Fáj a hiánya, fáj, ha nem hallasz felőle. Mikor vele vagy, erős vagy – de a válással rád telepszik a bánat. A csóktalan esték, a fetrengő, nyugtalan lázas éjszakák oly nehezen telnek el. Forgolódsz az ágyadban, kispárnád telesírod könnyeiddel. Érzed illatát, magad előtt látod szeme tüzét, csillogó fényét, simogató hangját hallod .. Alig várod, hogy újra láthasd, hallhasd őt.
Azután azt érzed, - megváltozott minden. Már csökkennek a levelek, ritkulnak a hívások, - már érzed, nem vagy olyan fontos. Az éjszaka egyre súlyosabban nehezedik rád. Már a fájdalom miatt sírod át az éjszakáidat. Vánszorognak a percek. Már nincs mosoly a szemeidben. Minden éjszakádon a kínok kínját éled át. Megdobban a szíved, ha látod a nevét, gyötrődsz, - üresek az éjek.. Megriadsz mindentől. Csak fekszel csendes magányodban.
Éjszakákra jön a hajnal, a nappalaid is oly zavartak. Megrezzensz, ha megszólal a telefon – hátha ő hív. De már tudod – tovalibbent – minden . Kegyetlenül fáj a lelked, a szíved.
Azután idővel csendesedik a fájdalom, de akkor is megmarad benned. Könny futja el szemeidet, ahányszor csak rá gondolsz.
Megtörlöd szemeidet. Nem, nem haragszol rá, és ugyanúgy szereted.
Az idők végezetéig. . Talán – örökké.
Visszavágyod – visszasírod.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése