Az állatok ösztönszerűsége

Az állatok ösztönszerűsége 

Tudod arra gondoltam,

az állatok ösztönszerűn választanak,

ők úgy találják meg a párjuk,

hogy ki lesz a verseny győztese,

ki a falkából a legerősebb,

az ember nem csak az ösztöne után megy,

bennünket a tudatunk is vezet,

van, kinek a szépség a fontos,

van, kinek a cselekedetek által elárult jóság,

másnak az ész, a mindenható a tudás,

s ha az összes egy helyen megvan,

akkor elégedett lehet a választásával,

pedig talán mindez csak annyi,

mint állatok között legerősebbnek lenni,

vagy, amennyit a gépbe is be lehet táplálni,

pedig az ember több mint a gép,

és több mint a vadon élő állat,

és mégis,

az általa különlegesnek hitt dolgok

nem sokban különböznek,

tömegekre jellemzőek,

sokan élnek a világon a szépek,

és az okosak, és azok,

akik jónak lenni megtanultak,

a sokból lehet kiválasztani az egyet,

úgy választ az ember,

mint kinek előre kiválasztott nincsen,

de az ember több mint az állat,

és több mint a gép,

tudja is, csak épp nem hiszi,

az ő számára ott van a gondolat,

és ott van a szó,

aminek a segítségével kitűnhet,

nem egy a sok közül, ő egyedi,

ha a ráerőltetett sablont levetkőzi,

ha eljut a lényegig, van valami,

amiről csak vele lehet beszélni,

van olyan tudás, ami csak az övé,

a szépsége csak rá jellemző szépség,

ha elkezd önmaga lenni,

de néha olyan az önmaga,

mintha más nyelven beszélne,

ha a hallgatónak érthetetlen,

akkor ennyi volt,

akkor nincs számukra mélyebb út,

soha se fogják azt érezni,

egymásra vártak

sok-sok életen keresztül,

akkor maradnak két összetartozó,

aki valahol mégis egymásnak idegen,

akiket legkésőbb, a halál választ el,

de ha egyszer ketten

megértik egymásnak a sohasem hallott,

addig ismeretlen külön nyelvét,

ha megtörténik a csoda,

ha egymás nyelvén szólnak,

lehull minden felesleges takaró,

akkor (talán) ketten
lakás nélkül is otthont találtak,
a világ végtelen birodalmában.

2009.jún. 27.