Kosárnyi szeretet
(Szeretet-kosár)
Tudod arra gondoltam,
ha valaki elindul egy
úton,
ami olyan,
hogy ember se közel,
se távol,
jól érzi magát
egészen
a természet
madárcsicsergő csendjében,
megcsodál egy-két,
az ember
terjeszkedésének
áldozatul nem esett
különleges virágot,
megízleli, tán még
jól is lakik
a magát
íncsiklandozóan kínáló szamócából,
veszedelemre nem
gondol,
ahol nincsen senki,
ki bántaná ott,
de egy rossz lépés,
és a mennyország
helyett jön a pokol,
séta helyett a mély
szakadék…
különösebb baja nem
történik,
csontja nem törik,
csak visszaút
nincsen,
csak épp kijönni nem
képes...
egy ideig kiabál,
habár tudja,
teljesen hiába,
végül megadja magát,
feladja, várja
már a véget,
mikor arra téved
egy hozzá hasonló
csavargó,
észreveszi, kötelet
küld neki,
már csak erő kell, de
nagy,
az éhes, a fáradt
embernek,
hogy megragadja,
hogy kihúzza…
és van úgy is, hogy
az ember
jól-rosszul éli az
életét,
mikor váratlanul
jön egy mély
szakadék,
ahol egyedül van,
ahol tudja biztosan,
se a jó szándék, se a
pénz,
se semmi nem
segíthet,
a magánytól a lelke
éhezik,
mikor váratlanul arra
jön a másik,
aki a csak neki
szedett friss,
hibátlan szeretettel
megkínálja…
nem könnyű nyúlni
érte,
hisz az éhezésben
szegény lelke
ment össze, szinte
maroknyira,
de ha mégis
megpróbálja,
a kosárnyi szeretet
vele csodát tehet.
2011. aug. 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése