2017. szeptember 18., hétfő

A szeretet kedvéért ...



A szeretet kedvéért ...

Tudod arra gondoltam,
van úgy sokszor,
hogy a kisbaba sír,
evett pedig,
tisztában van rakva,
nem fáj semmije látszólag,
az ember már-már
azt gondolhatná,
hogy őkelme rosszalkodik,
pedig talán csak
a bőrén szeretné érezni azt,
amiért jönnie a világra
érdemes volt…
még a szeretetet nem tudja,
még csak megérzi időnként,
(ha nem,
akkor az élet értelmetlenségét)
de ő érezni folyton akarja,
mert ami nincs a közelében,
az nem is létezik számára…
pillanatra is
szeretet nélkül maradva
elkeserítő nagyon az élete,
szüksége van az ölelésre,
tanulja, erőt gyűjt belőle,
hogy azután távol,
amikor testközelben nem lehet,
akkor is érezze az ízét,
a mámorító illatát,
a szeretettől megvédve
ott is legyen biztonságban…
és ez akkor is így van,
amikor felnőtté lesz,
a rosszat azért teszi,
mert a szeretetet nem érzi,
talán, mert nincs is,
vagy van,
de már nem tud benne hinni,
csalódott a látszatszeretetben…
olyankor a szerető szívű másik
többet nem tehet,
még ha a rossz ellene irányul,
akkor is,
mint hogy nem korhol,
és nem ítél,
csak érezteti kitartóan
a végtelen szeretetét…
mert ha senki se hallja meg
a rosszaságban a segélykiáltást,
ha az, akitől a segítséget várnák
elfordul csalódottan,
az olyan,
mint elhúzni az utolsó szalmaszálat…
mert aki a szeretetet érzi,
az tudja is,
kedvéért a rosszat nem teszi,
nincs is szüksége rá,
mert önmagában a jóság
bármilyen fantáziátlan is,
a szeretet kedvéért
boldogító állapot.

2011. július 11.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése