Még a napsugár ragyog ...
Tudod arra gondoltam,
még a napsugár
ragyog,
a kertész a virágokat
locsolja,
száradni a ruhát
teszik a napra,
sehol egy jel,
figyelmeztető,
egy vihart sejtető
szellő,
nincsen nyoma
felhőnek,
pedig már a rossz a
kertek alatt lopakodik,
hirtelen minden
megváltozik,
ha idő van rá,
a lepedőket gyorsan
bekapkodják,
de szárazon a
hirtelen jött vihartól
meg nem ússzák,
az eső zuhogni kezd,
a szél fergeteges
lesz,
az egész rémisztőn
ijesztő,
mintha sohase lett
volna jó idő,
a szél csavargatja a
fákat,
itt ott lecsap a
villám is…
van úgy, ahogy jött,
olyan gyorsan el is
múlik,
de olyan is, hogy az
eső
meg nem áll negyven
napig,
a meleget váltja a
borzongató hideg,
a jó időt a rossz,
jön a ború a derűre …
és mint az időjárás,
olyan az élet is,
egyik nap még
felhőtlen,
ad reményt bőven,
hiteget sok jóval,
azután jön egy kerge
szél,
ami mindent
megváltoztat,
fázik az ember
nagyon,
sokszor beszorul úgy
a rossz,
szabadulni tőle
lehetetlen,
nem jön egy változást
hozó ciklon…
az ember az ilyen
időt viseli nehezen,
különösen, ha
védtelen,
de van úgy is,
hogy a meleget adó
kályhát
ott hordja magában,
legyen a keserűség
bármilyen nagy,
bármily rossz
az idő,
ha a szobát a
szeretet melege fűti,
úgy elviselhető
még a legrosszabb,
még a legborongósabb
is.
2011. június 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése