Wass Albert
Március
Ma jött az első vad
tavaszi szél
szőkén lobogva és
bomlott-merészen,
pirosan, mint egy
korai virág.
Összezörögtek a
fekete fák:
megannyi sok titok
tudója,
rejtelmesen és
titkolódzva súgtak…
Egy rügy kidugta
kíváncsi fejét,
rózsaszínné
mosolyodott egy felhő,
valahol egy cinke
hangolni kezdett egy
új zenét:
„Tavasz! Tavasz!
Tavasz!”
Este volt, és olyan
volt az erdő,
mint egy iskolából
szabadult kamasz.
Ma jött az első vad
tavaszi szél
szőkén lobogva, és
bomlott-merészen.
Szebb lett a vén föld?
Nem tudom. Hiszen:
én csak a te két
szemedet néztem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése