Viszontszeretet
Tudod arra gondoltam,
nagy igazság az, az ember világában,
hogy aki ad másnak,
az minden bizonnyal kapni is fog: jó szót,
kedves bókot, szeretetet, figyelmességet,
gyönyörűséges mosolyt,
oly nagyon vágyott simogatást…
hamar rájött a halandó,
hogy bizony ő nincstelen,
s mert vágyik arra, hogy kapjon,
ezért aztán a semmiből vesz
hamis fizetőeszközt:
de hamis pénzért
csak hamis árut adnak,
az olyan takaró nem melegít…
bocsánatos bűn ez a csalás,
hiszen az élet színpadán
színészek játszanak,
az egészet valójában
komolyan kevesen veszik,
talán csak a koldus,
aki színésznek csapnivaló,
aki nem képes beállni a játékba,
aki néha ugyan kap
egy kis könyöradományt...
(persze az arany nem valódi)
búsul is szomorúan,
azt hiszi,
csak ő a nincstelen,
pedig szegény az is,
aki hamis pénzért vesz értéktelen,
habár értékesnek mutatkozó árut…
az igazság feleslegessé lesz,
ha megjelenik a szeretet,
amelyik valódi érték,
önmagát adja ingyen,
(talán az egyetlen kincset)
de amelyik szerencsés esetben
megszüli a viszont-szeretetet.
2013. március 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése