Nincstelenek paradicsoma

Nincstelenek paradicsoma

Tudod arra gondoltam,
amikor az ember rálép az útra,
lép a körülmények,
a külső, a belső tehetség útjára,
hogy az adottságok milyenek,
azok az életút minőségét
nagyban befolyásolják…
kinek tehetsége
és még lehetősége sincsen hozzá,
annak nem egy leányálom az élet:
nehéz annak a tánc,
kinek se ügyessége, se hallása,
se jó tanára…
megszületünk, az út végén elbúcsúzunk,
de vajon, csakis azért jöttünk,
ami közben velünk megtörténik,
hibánkból, vagy hibánkon kívül:
ennyire a véletlennek vagyunk odadobva?
vagy esetleg az úton belül
van egy másik is,
amire a halandó nehezen lép rá,
mert túl jó megy a dolga, talán,,
mert már amúgy zötyög a vonata…
pedig a lélek mindvégig csalogat,
hogy az ő útján induljon az ember,
talán leginkább azok tartanak vele,
akik nincstelenek,
akik sokat veszítettek,
akik már mindenről lemondtak,
akiknek már mindegy minden,
akiknek ő az utolsó szalmaszál…
számukra kiderülhet talán,
hogy van más is, nem csak az,
amiben csalódni lehet,
s ha vele kézen fogva
járja az ember az utat,
juthat igen különös,
addig ismeretlen,
de csodálatos világba,
a nincstelenek paradicsomába.

2013. április 19.