Októberbe ballagva
Aranyló lombú fák,
Színes, zizegő avar
Szikrázó őszi nap
Sugara vidáman
játszogat
Illó, tétova
fénynyaláb
A szél rezegve
sodorja tova
Lebeg a kert fái
között
Az ősznek fanyar
illata
A nyár messze ment. Megérkezett
az ősz. A nappalok egyre rövidebbek. Búcsúzik a napfény, törten csillan a víz
tükrén. Beértek a gyümölcsök, betakarították a termést, leszüretelték a szőlőt.
A virágok is fakulnak, elvesztik szirmaikat. Ökörnyál fonja át ezüstösen a
fákat, öleli a bokrokat. Búcsúznak a sárgult levelek az ágaktól, zizzenve az
avarban. Didergő hónap október. Csípősek a hajnalok. Még kék az ég, de már
ködfátyolos a reggel. Dérlepte avar a fák alatt, dércsípte csipkebogyók
virítanak a bokrokon. A fenyők, a tuják zölden sóhajtoznak a vad szélben, ágaik
fázósan hajladoznak. Bizony már néha hófelhők is megjelennek az égbolton. A
szürke felhők alacsonyan sodródnak. Októberi eső kopog az ablakon, hideg
cseppenként fújja az őszi, csípős szél. Sárga, barna levelek sodródnak tova, a
reccsenő ágak nesze töri meg a csendet. Madarak dideregve bújnak meg az eresz
alatt. Fáradt a napfény, homályos sugarai ölelnek, ringatnak bennünket. Szitáló
ködöt oszlat bágyadt mosolya. Szénaboglyák, mezők illata kereng a levegőben. Szürkék
a napok, lopakodó árnyak osonnak, letört ágakat, zizegő leveleket sodor az
októberi szél.
Az alkonyban elfogy a
fény, párafelhők gomolyognak. Hirtelen esteledik. Az éjszakák egyre hosszabbak.
Csípős, hideg fényt szór az égi udvaron a Hold és sápadtak a csillagok. Ködfátyol
borul a világra.
Homály és csend az
októberbe ballagva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése