A természet minduntalan él

A természet minduntalan él

Alkonyodik. Nagyon szép és érdekes látványa ez a horizonton a naplementének.
Olyan, mintha egy gömb mögött veszne el egy ívben. Mindig új és új fényeket, érzéseket nyújt a szívemnek.
Aranyló és zöld ragyogású az egész határ. Oly békés és szelíd a táj, a látvány csodás. Már learatták a gabonát, a tarló aranyfényű, míg az erdő széle és mélye zöld árnyalatok sokaságát nyújtja. A csalitban zengnek a madarak, susog a szél a fák között, erdei és mezei illatokat hoz magával. Szívtad már magadba mélyen ezeket az illatokat? A fák kesernyés aromája valami megfoghatatlan, elmondhatatlan érzést ad a lelkednek.

Már hűvösödik a levegő, de a lombokon át játszadozik a lemenő nap fénysugara. Benne van ebben a fényben a nyár múlása, még akkor is, ha augusztust mutat a naptár. Az ősz közeledtére emlékeztetnek az ízek, illatok, a pillanatok. Az erdő széléről kúszik egyre beljebb, majd csendesen leszáll a titokzatos homály, amelyet a lemenő nap és a felettünk szálló felhőfoszlányok együttesen nyújtanak.
Megfigyelted már, - hogy az erdőben, mezőn, réten, - a természetben soha nincs csend? - mégis ez a "csend" az igazi csend, amelyet itt érzel. Él az erdő, a természet ... minduntalan.
Ág reccsen itt-ott, mintha valaki lopakodna a sűrűben, és a fák közé telepedett kékes párásság sejtelmes hangulatot áraszt és kúszik a szíved mélyére. Madarak szárnycsapásait hallani és riadtan rezzensz te is össze, ha az idilli hangulatban hirtelen vijjogva repül el a fejed fölött egy madár.
Bogarak nyüzsögnek mind a földön, mind a levegőben. Szúnyogok hada zümmög, beléd mardosva, de most még ezt is tűröd.

Hagyom, hogy szívem mélyére ülepedjen ez az érzés kavalkád, hogy holnap, és azután erőt merítve belőle érezzem, hogy milyen szép, gyönyörű a természet világa