A gyerekek fantáziája
...
A gyerek nem attól
fejlődik, amitől tiltják, hanem attól, amit valóban megtehet
- Marcelene Cox -
*
A gyerekek fantáziája
végtelen. Ezt tapasztaltam, mikor a könyvtárban foglalkoztam velük. Elképesztő
ritmust diktáltak. Mikor a természettel összekapcsolva programokat csináltunk;
mikor különféle állat bőrébe bújtak és utánozták a viselkedésüket, a hangjukat.
Négykézláb másztak a könyvtárban, utánozva hangjukat.
Mikor a verseket,
meséket olvastuk, megbeszéltünk mindent. Valóban mindennel utánozták életüket,
szokásaikat.
A zenében is minden
hangjegyet, minden ritmust átéltek. A meleg hangulatos könyvtárban,
az esős délutánokon az ablaküvegen kísérték az esőcseppek útját - kis
ujjaikkal követték és a párás ablakon rajzoltak le minden gondolatot, szinte
incselkedve - játékosan. A gyerekeket főleg elbűvöli a természet. Nagyon jó
megfigyelők. A madárcsicsergésbe is beleképzelnek meséket, beszélgetéseket.
Belevesznek a rejtelmekbe. Tele fantáziával készítik el rajzaikat. Sokszor
ákom-bákomok egy felnőtt szemével, de ők mindent belerajzolnak és elmesélik,
mit ábrázolnak vele, hogy mi is a történetük. Amikor a hó borította be a
kertet, sokszor ültek az ablakban és jókat kacarásztak - szerintem még a
hópelyhekben is meséket képzeltek és el is mondták sokszor. Nagyon
szerettem, mikor a kis kedvenceikről - a kis állatokról meséltek. Mint élő
emberrel, barátjukkal éltek együtt. Valóban sokszor lefektették maguk mellé,
betakargatták. Azok a kis állatok pedig tűrték, sőt szerették és bújtak
hozzájuk. Mindenük volt a meleg, barátságos szoba és a kis társaságuk. Ha
érezték a figyelmet, annyi mindent adtak. Sokszor elfigyeltem, milyen könnyes
szemmel, sírdogálva mennek reggelente kézen fogva a mamával. De ezek a könnyek
csak addig vannak szemük sarkában, még fel nem figyelnek valami különlegesre és
máris megváltozik számukra és körülöttük a világ. Éppen egy falevél is, ami
táncolva lebeg a fáról az orrukra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése