Mint a valóság

Mint a valóság

Tudod arra gondoltam,
ha egy idegen erdőben eltéved valaki,
bolyongása közben hamar megéhezik,
de ha maga köré tekint,
láthatja azt,
hogy olyan az erdő, mint ki vendéget vár,
jó házigazdaként
bőségesen teríti az asztalát…
először bátortalan, de az éhség
és a csábítóan csalogató gyümölcs ráveszi,
hogy megkóstolja,
de jobban tette volna,
ha nem teszi, mert a bogyó mérges,
s ha ő életben marad szerencsés…
de ha sokáig járja az erdőt, bizony,
egyszer, bízva a szerencsében újra megpróbálja,
de a szépség, az éhség megint viszi a bajba…
dönthet, vagy a méregtől, vagy éhen hal,
vagy újra csak megpróbálja,
hátha jár szerencsével:
s mit tesz Isten, a gyümölcs belseje
hű a külsejéhez, nem csak szép,
nem csak ízletes,
de hasznára van az embernek,
akkor felébred újra a remény…
így van akkor is, ha valaki
az élet sűrűjében bolyong,
bizony, találkozik szavakkal,
amik hűtlenek a gondolatokhoz,
külön életet élnek,
sok bajt okoznak a hiszékenynek,
csalódás jön csalódásra,
azután lesz óvatosabb,
de mégis ráveszi a magány éhsége,
hogy kóstolgasson, mígnem talál egyet,
akinek a szava és a gondolata együtt jár,
akiben feltétlen megbízhat,
aki felébreszti újra a reményt,
hogy ahogy nem minden
erdei bogyó mérgező,
úgy nem minden ember mutat mást,
mint ami a valóság.

2013. okt. 1.