A Föld csodái

A Föld csodái 

Tudod arra gondoltam,
hogy a Föld tele van látszólag
szebbnél szebb csodával,
amiből, ha kerül egynek a tulajdonába,
az a csillogó fényét elveszíti hamar,
addig volt különleges,
azután lesz természetes:
az egész csak messziről ámulatkeltő,
jelentéktelen darabokban, megszokva
kiábrándító látva naponta...
azért, hogy az ember nem tud hosszan örülni,
meg lehet szokni mindent, ha ott van a közelben,
ha nap, mint nap megtapintják,
előbb utóbb kiderül róla, mégse csoda az,
csak messziről tűnik tökéletesnek...
talán, aki egyszer elveszített mindent,
csalódott az egészben, mert meglátta,
hogy a sok kincs hamis valójában,
és még elvesztette az emberiségben lévő
összes bizalmát is, ha nulláról,
üres zsebbel, és üres lélekkel indul,
akkor örülni újra tud
minden apró kavicsnak,
minden egyes embernek,
akiről kiderül mégis,
hogyha az egészben nem is,
de benne valóban bízhat,
és akkor az a kevés
ünnep az életében annak,
aki már csalódott a sokban...
nem sok, de ami van, kincs lenne, valódi,
amit egyenként, kételkedve szedegetne össze,
nem naivan a hamis látszatnak bedőlve,
mert ugyan kincs van a Földön,
de nem könnyen elérhető helyen biztosan...
azt nem lehet megszokni soha,
az a nehéz próbát is kiállja:
létezik, de a látszatnál kevesebb sokkal,
viszont annál nagyobb az értéke,
ha a nincstelen
gazdagszik lépésről lépésre,
ha az övé nem a nagy egészből
egy találomra elvett rész,
hanem a sok nehézség árán
bizalmatlanul is kiszitált
valódi kincs, amit végre megtalált.

2013, nov. 6.