A színház világa

A színház világa

Tudod arra gondoltam,
hogy a színház
az egy csodálatos másik világ,
ahol előre megírt minden szó,
minden mozdulat, ha a színész jó,
teljesen megfelejtkezik magáról,
a szerepből egy pillanatra se esik ki,
s ha ezt tökéletesen teszi,
a közönség azt imádja, aki valójában nincs is,
és nem azt, aki hazamegy az otthonába,
és éli a mindennapok hol vidám, hol szomorú életét...
van a színház és van az élet, úgy van jól,
ha az egyik a szigorú valóság,
a másik az igazi, a szórakoztató játék,
s ahogy a szerepbéli önmagából a színésznek,
úgy nem szabad kiesni,
nem szabad elszakadni a valóságtól,
elszakadni az embernek
az önmaga valójától,
a színházat hagyni a színháznak...
az életben nem előre megírt a szöveg,
mégse okozhat nehézséget,
mert az akkor az igazi,
ha a szerelmi vallomás
mélyről fakad, sietteti nem szabad,
s a könny is annyi az engedélyezett,
egy cseppel se több,
mint amennyi a mélyről előtőr,
s a mosoly is kell, hogy szívből jöjjön,
a több annál kevesebb...
a határt nem szabad pillanatra se átlépni,
félő, hogy ott marad az ember,
akkor az énjét mélyre temeti el,
minél több a felszínes játék,
az előadott színjáték,
annál kevesebb látszik belőle ki,
s aki megszereti, a színészt szereti,
és azt, a valóságos,
a szeretetre vágyó én nem érzi,
hiszen az a szeretet nem neki szól,
hanem annak,
aki a valóságban nem is létezik.

2013. okt. 27.