Szívbéli szeretet

Szívbéli szeretet

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember időről időre elindul a harcba,
a vélt ellenséget, hogy legyőzze, hogy magának
véres áldozatok árán is szerezzen,
mert megkívánja a másét, vagy csak,
mert tombol benne a rosszakarat,
időnként csatát nyer, máskor pedig veszít,
valójában soha sincsen vége a háborúnak,
mindig felbukkan az ellenségből újabb...
pedig talán ez a harcos készség
valami különleges lehetőség,
csak, hogy az ember rosszul használja,
mert az igazi legyőzendő ellenség,
sokszor már-már túlerőben, ott van benne,
s mert a harcot nem veszi fel ellenük,
virágoznak háborítatlan,
egyre nagyobb területet elfoglalnak,
uralkodójává válnak, rabbá teszik,
bilincsükbe zárva lesz az élet örök vesztese,
ha szabadjára engedi a romboló irígységet,
ha nem írtja ki a megalkuvó gyávaságot,
a gyalázatosan kínzó, emésztő rossz akaratot...
pedig, ha sikerülne ezeket legyőzni,
a halálos ellenségeket,
mint vérszívókat sárba taposni,
sokkal kevesebb felhő árnyékolná az életet,
nem kéne külső ellenséggel harcolni,
a háború vége béke lenne, valódi...
az ember harcol a vélt ellenséggel,
pedig ott vannak benne a legnagyobb ártók,
ők azok, akik mindig ellenséget keresnek,
miket azért képes lenne megsemmisíteni,
de csak, ha a szivbéli szeretet segíti.

2013. október.28.