Emlék-ünnep ...
Ünnep ez a mai nap,
ha nem is a vidámak közül való,
eltávozott szerettei emlékét ünnepli
az, aki még marad itt egy ideig,
az ünnepi gyertyát nem a tortán,
a szomorú sírokon gyújtják...
miközben az ember
mélyen elgondolkodik
az értelméről az egésznek,
hogy belekezdeni
érdemes-e egyáltalán
ilyen rövid időre,
mintha csak kérdezné a fától,
mivégre virágzik,
ha az elhervad úgyis,
ha eggyé lesz a földdel...
nagy titok, az ember nem tudhatja,
hogy hol volt ő előtte,
és hová lesz majd azután, tán ő a fa,
amelyik, ha elszáradt,
többé nem hoz virágot,
nem ad árnyékot, nem nyújtozhat
Istennek a szabad egész felé,
madaraknak nem adhat otthont,
többé madár dalt se hallhat,
mert, hogy ő már halott...
csak találgathat, titok,
az is lehet, hogy élete örök fáján
a test egy virág csupán,
amelyik előbb bimbó,
majd virít teljes pompájában,
hogy aztán elhervadjon, lehulljon,
de csak, hogy bújjon újra
a legszebb ruhájába...
ha a tavasza megérkezik ismét,
megint csak hozzon virágot,
amelynek ugyan beérik a hervadása,
de attól még nincsen minden veszve,
míg a fa él, hozza a virágot, újra, meg újra...
az ember szomorúan áll a sírnál,
amelyik üres talán,
akit keres, máshol van egészen,
talán hozza az új virágot a régi fán.
ha nem is a vidámak közül való,
eltávozott szerettei emlékét ünnepli
az, aki még marad itt egy ideig,
az ünnepi gyertyát nem a tortán,
a szomorú sírokon gyújtják...
miközben az ember
mélyen elgondolkodik
az értelméről az egésznek,
hogy belekezdeni
érdemes-e egyáltalán
ilyen rövid időre,
mintha csak kérdezné a fától,
mivégre virágzik,
ha az elhervad úgyis,
ha eggyé lesz a földdel...
nagy titok, az ember nem tudhatja,
hogy hol volt ő előtte,
és hová lesz majd azután, tán ő a fa,
amelyik, ha elszáradt,
többé nem hoz virágot,
nem ad árnyékot, nem nyújtozhat
Istennek a szabad egész felé,
madaraknak nem adhat otthont,
többé madár dalt se hallhat,
mert, hogy ő már halott...
csak találgathat, titok,
az is lehet, hogy élete örök fáján
a test egy virág csupán,
amelyik előbb bimbó,
majd virít teljes pompájában,
hogy aztán elhervadjon, lehulljon,
de csak, hogy bújjon újra
a legszebb ruhájába...
ha a tavasza megérkezik ismét,
megint csak hozzon virágot,
amelynek ugyan beérik a hervadása,
de attól még nincsen minden veszve,
míg a fa él, hozza a virágot, újra, meg újra...
az ember szomorúan áll a sírnál,
amelyik üres talán,
akit keres, máshol van egészen,
talán hozza az új virágot a régi fán.
2013. nov. 01.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése