Esős ősz
Egyre komorabb szürke
felhők gurulnak az égbolton, lógnak az égből. A háztető összemosódik a
horizonttal. Minden fény elbujdokolt. Az égi csatornákból ömlik zúdul a hideg,
őszi eső. Viharos szél rázza az ablakokat, verdesi a fákat, a bokrokat, veri az
ömlő eső. Beissza magát csontjaimba, pórusaimba, álmaimba. Olyan lelketlen
minden.
Nedves cseppekkel
telítődik a levegő. Esik. A szél belekap a cseppekbe, sodorja őket tova.
Gondolataimba bolyongok. Tévelygek az esőben. A szél sodorja a felhőket, elviszi
messze a napsugarakat, pedig úgy kívánom a ragyogást, a napfényt, de most az
egész világ esőcseppekből,
könnycseppekből áll. Esik. Napok óta esik. Sápadt, szürke az égbolt. Hideg eső
folyik a csatornákon. Most a harangszó is panaszosan zeng. Szívemet vasbilincs
szorítja.
Elsuhannak az őszi
illatok, lassan elcsendesedik minden, csak a lassú, lomha eső esik a falombokra, az ablakon végigfolyva és az én
szívemre is rátelepedve. Hallgatom az eső hangját és Rád gondolok. Az ömlő eső
függönyén át szemed ragyogása van előttem, melynek fénye melengeti lelkemet.
Gyöngédség, búskomorság, féltés, ömlő eső.
Sűrű felhők lógnak a
földre, fáradtan teszik le terheiket. Az őszi eső cseppjei hideg gyöngyökként
érintik lelkünket.
*
A napfény párába
takarózott
Lelkünk szavakba
burkolózott
Sűrű esőcseppek
mossák a tájat
Guruló
gyöngyszemekként a fákat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése